Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

BulvárHírekItton

„Ez volt Benedek Tibor utolsó hőstette” – Évtizedek múlva is hálás lehet érte a vízilabdasport

Hirdetés

Amihez Benedek Tibor hozzáfogott, azt 110 százalékon csinálta – mondta róla Kemény Dénes, a magyar férfivízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként sorozatban három olimpiai bajnoki címig vezető szakember, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke, – írja a Femina.

Kevés olimpiai bajnok ment volna el harmincévesen úszásleckéket venni, csak hogy még jobb játékos lehessen. Edzőként és szövetségi kapitányként is továbbfejlesztette magát: megtanulta, hogyan nyilatkozzon, és irányítson a hangjával.

Benedek Tibor hatása évtizedek múlva is érezhető lesz

Hirdetés

Segítséget kért édesapjától, a színművész Benedek Miklóstól, és kommunikációs trénerhez is elment, majd később maga is tartott motivációs tréningeket.

– Amíg a vízben volt dolgom, nem foglalkoztam vele. Aztán később, főleg szövetségi kapitányként az ember rájön, hogy a beszéde, a kommunikációja a legfontosabb eszköze. (…) Édesapám abban segített, hogy tudok úgy kiabálni, hogy ne rekedjek be három perc múlva. Otthon gyakoroltunk – mesélte 2015-ben Kadarkai Endre ArcKép című műsorában.

Benedek Tibor játékosként mindent elért, amit ebben a sportágban el lehet érni, majd a sikereket a medence partján is folytatta. Kemény Dénes korszakát követően úgy vette át a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztját, hogy 2013-ban, élete első világversenyén edzőként rögtön világbajnoki címet nyert a csapattal.

Hirdetés

Az író, rendező, producer, műsorvezető Lévai Balázs, aki négy évvel idősebb Benedeknél, és a KSI-ben (Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület) egy csapatban játszott vele, az RTL Klub Reggeliben azt mondta, a vízilabdasport legendája már fiatalon kiemelkedett a többiek közül.

– Tisztán emlékszem, a Szőnyi úton láttam először játszani a kisebbik medencében. Az egész meccs abból állt, hogy egy vékony fiú gyakorlatilag minden támadást megúszott, és minden támadásból gólt lőtt. Akkor én már ifijátékos voltam, és odamentem az edzőhöz, és megkérdeztem, „Ki ez a gyerek?” Mondta, hogy Benedek Miklós színész fia – később belőle a Benedek Tibi papája lett. Szóval akkor láttam előre, és egy életre megjegyeztem, hogy ebből a fiúból nagy játékos lesz.

Lévai úgy véli, a vízilabdasportág a Benedek Tibor halála utáni évtizedekben is hálás lehet neki edzői munkásságáért.

Hirdetés

– Nagyon szomorú kimondani, de Tibinek az utolsó hőstette az volt, hogy az Újpest 19 és fél éves átlagéletkorú csapatából, gyakorlatilag egy amatőr csapatból csinált egy nyolcadik helyezett együttest az első osztályban. Ez egy ificsapattal óriási dolog volt. Látni fogjuk pár éven belül, hogy a Benedek-tanítványok, akik ma már nagy csapatokhoz szerződtek, mint Végvári Vendel vagy Konarik Ákos, őket a válogatottban fogjuk látni. Nekik nagyon sokat jelentett, hogy Benedek Tibor volt az edzőjük az utolsó két-három évben. Tibi még edzőként is egészen különleges volt.

A 47 évesen elhunyt vízilabdás legenda az ArcKép című műsorban elevenítette fel, miért tartja fontosnak, hogy a gyerekeknek sikerélményük legyen a vízilabdasportban.

– Amikor a KSI-vel az első bajnokságot megnyertük, és Horkai Györgytől kaptam az aranyérmet, az egy fantasztikus érzés volt, a mai napig emlékszem rá. Azóta én is nagy örömmel adok át gyerekeknek érmeket, mert ha esetleg egy-egynél ugyanaz a hatás, mint nálam volt, akkor már megérte – mondta Kadarkai Endre műsorában.

Hirdetés

„Mindig én akartam jobban”

Amikor az ötéves Benedek Tibort gerincproblémái miatt az édesanyja beíratta úszni, senki nem gondolta, hogy egy évtizeddel később vízilabdázóként aratja a sikereket, majd a sportág olyan korszakos egyéniségévé válik, akinek teljesítményét az egész világ elismeri.

Forrás: Femina

Hirdetés

Hirdetés