Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Mostantól nagy kezdőbetűvel írják a fekete szót a New York Times-ban – Probléma megoldva!

Hirdetés

Az Origo szúrta ki, hogy a New York Times című amerikai baloldali lap vezetői, Dean Baquet és Phil Corbett június 30-án arra utasította újságíróit, hogy a jövőben a „fekete” kifejezést, ha azt afrikai származású, hátterű emberek és kultúrák leírására használják, akkor nagy kezdőbetűvel fogják megjeleníteni.

Helyesnek tartják az „afroamerikai” szót is, magától értetődően nagy kezdőbetűvel, ahogy eddig is szokás volt leírni.

Elmondásuk alapján, néhány hírügynökség is így döntött, mint például az Associated Press (AP).

Hirdetés

Dean Baquet és Phil Corbett leszögezték, hogy

a „fehér” kifejezést viszont a jövőben is kis kezdőbetűvel fogják írni, mert ha az nagy kezdőbetűvel jelenne meg, akkor az a „fehér felsőbbrendűségre” emlékeztetne.

A „barna” kifejezés is marad kis kezdőbetűvel, azonban ezt így mégsem ajánlják leírni, véleményük alapján, inkább konkretizálni kellene, hogy kikre gondolnak: latinokra, ázsiaiakra, őslakosokra vagy közel-keletiekre.

Hozzáteszik, nemrég úgy döntöttek, hogy az „őslakos” és a „bennszülött” kifejezéseket is nagy kezdőbetűkkel kell írni. A „latino”, illetve az „ázsiai-amerikai” szavakat eddig is nagybetűkkel írták.

Hirdetés

Forrás: 888.hu

Hirdetés