Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

P**d0fil szülőket csukott le a rendőrség: négy 6 éven aluli gyereküket molesztálták a nagymamával

Hirdetés

Amikor épp nem fajtalankodtak velük, koldulni küldték őket, köztük egy hat hónapos csecsemőt is.

Őrizetbe vett a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik négy kiskorú – a bűncselekmény idején 6, 4, 3 és 2 éves – gyermeküket sz**xuálisan bántalmazták Kerepesen – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Hirdetés

A 27 éves anya és a 30 éves apa 2017 nyarán szinte napi rendszerességgel sz**xuális cselekményre kényszerítette a gyerekeket, miközben az apai nagyanya a cselekmények folytatására biztatta őket.

Ha a gyerekek nem akarták azt csinálni, amit a szülők mondtak, erőszakkal, testi fenyítéssel bírták rá őket.

Előfordult olyan is, hogy a gyermekek szem- és fültanúi voltak szüleik sz**xuális együttlétének – írták.

Hirdetés

Ismertették: többször arra kényszerítették gyermekeiket, hogy alig egy hónapos testvérüket magukkal vigyék, és egy kistarcsai élelmiszer áruház előtt kolduljanak arra hivatkozva, hogy betegek.

Hirdetés

A gyerekeket kiemelték a családból és nevelőszülőkhöz kerültek. A pszichológus szakértő véleménye szerint valószínűsíthető a gyerekek korábbi bántalmazása – tették hozzá.

A rendőrök hétfő reggel mentek ki a családhoz, a szülőket nem találták otthon, az 57 éves nagymamát viszont előállították. A szülők önként jelentkeztek, amikor megtudták, hogy a rendőrök keresik őket.

A rendőrség a szülők ellen sz**xuális erőszak, sz**xuális visszaélés, valamint kiskorú veszélyeztetése, a nagyszülő ellen sz**xuális erőszak és sz**xuális visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Hirdetés

Mindhárman tagadták a bűncselekmény elkövetését, a férfi és az anyja panaszt is tett a gyanúsítás ellen. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, kezdeményezik letartóztatásukat – áll a közleményben.

Forrás: Police.hu – 888.hu

Hirdetés

Hirdetés