Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Rendőrgyilkosságokkal fenyegette a TEK-et a zseni, elengedték, de fél év után újrakezdte a hobbiját – Terrorvád a jutalom!

Hirdetés

Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy rendőrök életére tör, a nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központtal együtt elfogták és letartóztatását indítványozzák – írja az ügyészségi honlap.

A megalapozott gyanú szerint egy negyvenhárom éves férfi 2019. decemberében és 2020. januárjában több beadványában – amelyeket végrehajtónak, az Országos Rendőr-főkapitányságnak, valamint a Terrorelhárítási Központnak címzett –, azzal fenyegetőzött, hogy rendőrök életét fogja kioltani. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat eredményes felderítése és feljelentése alapján indult.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség – a Terrorelhárítási Központ professzionális segítségével – a férfit 2020. januárjában elfogta, és gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette miatt. A beismerő vallomást tevő férfi ekkor szabadlábra került, mert nem volt adat arra, hogy a fenyegetését valóra akarná váltani.

Hirdetés

A férfi hat hónappal később – mivel egy büntetőügyben tanúként kívánták kihallgatni –, ismételten rendőrök megölésével fenyegetett. Ezzel a tanúkihallgatás elkerülése volt a célja, akadályozva a rendőrség törvényes feladatainak ellátását.

A nyomozó ügyészek a Terrorelhárítási Központ szakembereivel együtt ismételten elfogták a férfit, akit terrorcselekmény előkészületének bűntettével is meggyanúsítottak és őrizetbe vettek.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, az eljárási jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. A kényszerintézkedés tárgyában a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén nyomozási bíró várhatóan holnap dönt.

Hirdetés

Forrás: Kuruc

Hirdetés
Hirdetés