Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Utazási szigorításokat vezet be a kormány – itt az országok besorolása

Hirdetés

A környező országokban az elmúlt hetek során újra nagyon megindultak felfelé a fertőzésszámok, és annak érdekében, hogy a hazai, még mindig békésnek mondható járványhelyzet ne vaduljon újra el, szigorító intézkedések lehetnek szükségesek. Erről Gulyás Gergely is beszélt a legutóbbi Kormányinfón, ahol azt is elmondta, hogy Szerbia esetében is felül fogják vizsgálni a szabad beutazás lehetőségét, melyet a hónap elején adott meg Orbán Viktor.

Az esetleges szigorítás a csütörtöki operatív törzs-ülésen volt téma, az itt készült javaslatcsomagot Orbán Viktor is áttanulmányozta, az ez alapján hozott döntését közölte vasárnap 11-kor Gulyás Gergely.

Hazai korlátozó intézkedések meghozatala nem indokolt, a számok továbbra is kedvezőek, de a határellenőrzés szigorítása igen – ezért három kategóriába sorolják az országokat, amiről a rendelet is megjelent időközben.

Hirdetés

A Magyar Közlöny 166. száma 3 csoportba (zöld, sárga, piros) sorolja az aktuális fertőzöttségi viszonyok alapján az egyes országokat. Azok az országok, amelyek nem szerepelnek a Hivatalos Értesítőben, zöld jelzéssel besorolt országoknak minősülnek.

Külföldről érkező magyar állampolgár, illetve a  magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja személyforgalomban
a) zöld jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet,
b) sárga vagy piros jelzéssel besorolt ország területéről történő belépés során – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – egészségügyi vizsgálaton esik át, amelynek tűrésére köteles.

Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, 14 napra karanténba kerül – kivéve, ha a  Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett koronavírus-tesztje negatív volt. Akinek nincs két negatív tesztje, az is csináltathat – ha 48 órán belül kétszer negatív lesz, nem kell kivárnia a két hetet. (Magyar állampolgár sárga országból érkezve már az első teszt után szabadulhat a karanténból – de a második tesztre akkor is szükség van.)

Hirdetés

Ha a teszt eredménye pozitív, természetesen akkor is karanténba kerül az utazó. Ebben az esetben a „szabadon bocsátás” feltétele szintén a 48 órán belül elvégzett két negatív eredményű covid-teszt – ezesetben viszont nem elég „kiülni” a két hetet, igazolni kell a fertőzés elmúltát.

Külföldről érkező nem magyar állampolgár piros jelzéssel besorolt ország területéről nem léphet be.

Az EU-tagállamok közül Bulgária, Portugália, Románia és Svédország került a sárga kategóriába. Horvátországban a növekedés nagy, de a fertőzésszám alacsony, ezért maradt egyelőre a zöld zónában – közölte Gulyás Gergely.

Hirdetés

Az aktuális besorolás a Magyar Közlönyből derül ki:

Sárga jelzéssel besorolt országok, ahol az aktuális fertőzöttségi mértéke kevésbé súlyos
Kontinens Ország
Európa Bulgária
Európa Egyesült Királyság
Európa Norvégia
Európa Oroszországi Föderáció
Európa Portugália
Európa Románia
Európa Szerb Köztársaság
Európa Svéd Királyság
Ázsia Japán
Ázsia Kínai Népköztársaság
Amerika Amerikai Egyesült Államok

 

Piros jelzéssel besorolt országok, ahol az aktuális fertőzöttség mértéke súlyos
Kontinens Ország
Európa Albán Köztársaság
Európa Bosznia-Hercegovina
Európa Fehérorosz Köztársaság
Európa Koszovói Köztársaság
Európa Észak-macedón Köztársaság
Európa Moldova
Európa Montenegró
Európa Ukrajna
Ázsia Georgia
Ázsia Kazahsztán
Ázsia Örményország
Ázsia Afganisztán
Ázsia Azerbajdzsáni Köztársaság
Ázsia Bahrein
Ázsia Banglades
Ázsia Bhután
Ázsia Brunei Szultanátus
Ázsia Egyesült Arab Emírségek
Ázsia Koreai Népi Demokratikus Köztársaság
Ázsia Fülöp-szigetek
Ázsia Indiai Köztársaság
Ázsia Indonézia
Ázsia Iraki Köztársaság
Ázsia Iráni Iszlám Köztársaság
Ázsia Izrael Állam
Ázsia Jemen
Ázsia Jordán Hásimita Királyság
Ázsia Kambodzsa
Ázsia Katar
Ázsia Kelet-timori Demokratikus Köztársaság
Ázsia Kirgizisztán
Ázsia Kuvait
Ázsia Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság
Ázsia Libanoni Köztársaság
Ázsia Malajzia
Ázsia Maldív Köztársaság
Ázsia Mianmar
Ázsia Mongólia
Ázsia Nepáli Szövetségi Demokratikus Köztársaság
Ázsia Ománi Szultanátus
Ázsia Pakisztáni Iszlám Köztársaság
Ázsia Srí Lanka
Ázsia Szaúd-Arábia
Ázsia Szingapúr
Ázsia Szíria
Ázsia Tádzsikisztán
Ázsia Thaiföld
Ázsia Törökország
Ázsia Türkmenisztán
Ázsia Üzbegisztán
Ázsia Palesztin Autonómia
Ázsia Vietnámi Szocialista Köztársaság
Afrika Algéria
Afrika Angola
Afrika Benin
Afrika Bissau-Guinea
Afrika Botswana
Afrika Burkina Faso
Afrika Burundi
Afrika Comore-szigetek
Afrika Csádi Köztársaság
Afrika Dél-afrikai Köztársaság
Afrika Dél-szudáni Köztársaság
Afrika Dzsibuti
Afrika Egyenlítői-Guinea
Afrika Egyiptomi Arab Köztársaság
Afrika Elefántcsontpart
Afrika Eritrea
Afrika Etiópia
Afrika Gaboni Köztársaság
Afrika Gambiai Köztársaság
Afrika Ghána
Afrika Guinea
Afrika Kamerun
Afrika Kenyai Köztársaság
Afrika Kongói Köztársaság
Afrika Kongói Demokratikus Köztársaság
Afrika Közép-afrikai Köztársaság
Afrika Lesotho
Afrika Libériai Köztársaság
Afrika Líbia Állam
Afrika Madagaszkár
Afrika Malawi
Afrika Mali Köztársaság
Afrika Marokkó
Afrika Mauritánia
Afrika Mauritius
Afrika Mozambik
Afrika Namíbia
Afrika Niger
Afrika Nigériai Szövetségi Köztársaság
Afrika Ruanda
Afrika São Tomé és Príncipe
Afrika Seychelle-szigetek
Afrika Sierra Leone
Afrika Szenegál
Afrika Szomália
Afrika Szudán
Afrika Szváziföld
Afrika Tanzánia
Afrika Togói Köztársaság
Afrika Tunéziai Köztársaság
Afrika Uganda
Afrika Zambia
Afrika Zimbabwe
Afrika Zöld-foki Köztársaság
Amerika Antigua és Barbuda
Amerika Bahama-szigetek
Amerika Barbados
Amerika Belize
Amerika Costa Rica
Amerika Dominikai Közösség
Amerika Dominikai Köztársaság
Amerika Grenada
Amerika Guatemala
Amerika Haiti
Amerika Honduras
Amerika Jamaica
Amerika Kanada
Amerika Kuba
Amerika Mexikói Egyesült Államok
Amerika Nicaragua
Amerika Panamai Köztársaság
Amerika Saint Kitts és Nevis
Amerika Saint Lucia
Amerika Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
Amerika Salvador
Amerika Trinidad és Tobago
Amerika Argentin Köztársaság
Amerika Bolívia
Amerika Brazil Szövetségi Köztársaság
Amerika Chilei Köztársaság
Amerika Ecuadori Köztársaság
Amerika Guyanai Szövetkezeti Köztársaság
Amerika Kolumbiai Köztársaság
Amerika Paraguay
Amerika Peru
Amerika Suriname Köztársaság
Amerika Uruguay
Amerika Venezuela
Ausztrália és Óceánia Ausztrál Államszövetség
Ausztrália és Óceánia Fidzsi-szigetek
Ausztrália és Óceánia Új-Zéland
Ausztrália és Óceánia Kiribati
Ausztrália és Óceánia Marshall-szigetek
Ausztrália és Óceánia Mikronézia
Ausztrália és Óceánia Nauru
Ausztrália és Óceánia Palau
Ausztrália és Óceánia Pápua Új-Guinea
Ausztrália és Óceánia Salamon-szigetek
Ausztrália és Óceánia Szamoa
Ausztrália és Óceánia Tonga
Ausztrália és Óceánia Tuvalu
Ausztrália és Óceánia Vanuatu

A kormány augusztus 1-jéig vállalja a teszteléssel kapcsolatos költségeket, utána mindenkinek magának kell kifizetnie a tesztelést, ha a kéthetes karantént nem akarja végigvárni.

Hirdetés

Az intézkedés szerdán 0 órakor lép hatályba.

Forrás: Privátbankár.hu

 

Hirdetés

Hirdetés