Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

ÉrdekességekHírek

Egy férfi elhajította síró kisbabáját, a gyerek agysérülést szenvedett és 13 évvel később meghalt

Hirdetés

Az apát 20 évvel az eset után gyilkossággal vádolják.

Az angol Maisie Newell mindössze négy hetes volt, amikor 2000. augusztusában az apja elhajította őt a szoba másik felébe, mert felidegesítette, ahogy sír. A kislány ekkor életre szóló sérüléseket szenvedett, majd 2014 júniusában meghalt, mindössze 13 éves korában – írja a Mirror.

Maisie majdnem pontosan négy hetes volt, amikor édesanyja, Amanda Lee meglátogatta egyik barátját, és ezért két gyermekét a férjére bízta. Amanda később azt nyilatkozta, hogy amikor elment, házastársa kiakadt és azt mondta:

Hirdetés

„Ne hagyj itt engem órákra ezzel a ki***tt sikoltozó babával.”

Majd, mikor nagyjából másfél órával később hazaért, a kislányon súlyos sérülések voltak.

A férfi állítólag hirtelen fellángolásból dobta át a gyereket a szoba másik felébe, mert nem hagyta abba a sírást. Az apa bár a kiságyat célozta meg – a lány az ágy mellett landolt. Amikor felesége hazaért, csak annyit mondott neki, hogy a gyerek alszik.

Hirdetés

Miután azonban a kis Maisie nem kelt fel, az anyuka kihívta a mentőket.

A történet még furcsábbá válik ezután, merthogy, amikor a mentősök kiértek, a házaspár azt hazudta nekik, hogy a kislányt a 18 hónapos bátyja húzta el a fürdőszobába, ahol leejtette.

2001 augusztusában végül a férfi beismerte, hogy bántalmazta lányát. Akkor 3 év börtönre ítélték, a kislány pedig nevelőszülőkhöz került.

Hirdetés

Maisie egész életében csak táplálékcsövön keresztül tudott étkezni, és képtelen volt önállóan ülni, mászni vagy járni.

2014-ben kórházba szállították légzési problémákkal és belső vérzéssel, azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Így idén februárban, majdnem 20 évvel az eset után a lány apját, a 45 éves Dean Smitht bíróság elé állították emberölés vádjával. Az ügyet most kedden tárgyalták újra. A férfi, bár elismerte, hogy bántotta csecsemő kislányát, azt tagadja, hogy gyilkosság történt volna.

Hirdetés

Forrás: SZM

Hirdetés