Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Kiesett a 3 éves kisfiú a kanyarodó autóból, miután kinyitotta a kocsiajtót Salgótarjánban

Hirdetés

A kisgyerek súlyosan megsérült, amikor az útra esett. Egyik gyermek sem volt gyermekülésben elhelyezve, és az autó hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva. Apja megrovást kapott.

Megrovást kapott az a 24 éves Nógrád megyei férfi, akinek a majdnem 3 éves gyereke kiesett a kocsiból menet közben – olvasható az ügyészség honlapján.

A férfi március 5-én délelőtt a családját szállította autójukkal Salgótarjánban, mellette anyósa, mögötte élettársa és 2 év 10 hónapos kisfiuk, valamint másfél éves kislányuk ült.

Hirdetés

Egyik gyermek sem volt gyermekülésben elhelyezve, és az autó hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva. A Csokonai út és a Nagymező út kereszteződésében az apa jobbra kanyarodott, miközben a kisfiú a kocsi bal hátsó ajtaját kinyitotta, az útra esett a kanyarodó autóból, és nyolc napon túl gyógyuló állcsont-, valamint orrcsonttörést, továbbá tüdőzúzódást szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy a sofőr megszegte a KRESZ egyik szabályát, mely szerint a kocsiban 3 évnél fiatalabb gyereket csak gyerekülésben rögzítve lehet szállítani, és az üléshez tartozó biztonsági övet is be kell kapcsolni.

A férfi cselekménye közúti baleset gondatlan okozása. Figyelemmel arra, hogy a balesetben a gyermeke sérült meg súlyosan, és a baleset más személyre nézve káros következményekkel nem járt, a Balassagyarmati Járási Ügyészség úgy ítélte meg, hogy a büntetlen előéletű, a cselekmény elkövetését elismerő és megbánó apa cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy vele szemben a legenyhébb büntetés kiszabása, így a vádemelés is szükségtelen.

Hirdetés

Ugyanakkor a KRESZ és a Büntető Törvénykönyv szabályait megszegte, ezért vele szemben szankciót kellett alkalmazni, így az ügyészség a rosszallását kifejezve megrovásban részesítette a férfit.

A férfi tehát elkerülte a bírósági felelősségre vonást, a Balassagyarmati Járásbíróságnak pedig nem kellett lefolytatnia a felesleges büntetőeljárást.

Forrás: SZM

Hirdetés
Hirdetés