Megvalósult Hamilton álma: Angliában térdeltek a pilóták, de voltak kivételek

Lewis Hamilton és követői végre a hivatalos rendezvény keretében térdelhettek le Nagy-Britanniában a futam előtt, miközben valamennyien viselték a fekete “End Racism” pólót.

A fekete felmenőkkel rendelkező pilóta erre a ceremóniára már a Magyar Nagydíjon sort akart keríteni, ám a versenytársai nem igazán lelkesedtek az ötletért, a rendezvény szervezőit pedig teljesen hidegen hagyta a nyugaton uralkodó őrület. Később Hamilton élesen bírálta a magyarországi szervezőket, az eseményt pedig kínosnak nevezte.

Angliában mindössze hét versenyző tagadta meg a térdelést: Kevin Magnussen, Antonio Giovinazzi, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Daniil Kvyat, Max Verstappen és Kimi Raikkonen. Azonban a pólókat ők is felvették.

A pilóták többsége a rasszizmusnak vetne véget, miközben Hamilton szerint a fekete életek számítanak

Magnussen az eset kapcsán gyors magyarázkodásba kezdett. Igyekezett mindenkit biztosítani róla, ő mennyire antirasszista, és mennyire fontosnak tartja a küzdelmet a rasszizmus ellen, ám szerinte a Black Lives Matters egy politikai mozgalom, amihez ő nem szeretné a nevét adni.

loading...

loading...