Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Bíró László pofátlan kampányba kezdett

Hirdetés

Tegnap újabb felháborító és álszent bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc szerencsi jelöltje, az antiszemita jobbikos Bíró László, aki úgy beszél munkahelyekről, hogy közben az eltüntetett szövetkezete mindmáig tartozik az ott alkalmazott varrónőknek.

A kormánypártok álságosnak tartják, hogy az a Bíró László beszél a munkahelyekről, aki a hírek szerint a saját dolgozóit megfélemlíti és kisemmizi – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus szerint a szerencsi időközi választáson induló „baloldali” jelölt „pofátlan módon” azzal kampányol, hogy magasabb munkabért és jobb munkakörülményeket kellene biztosítani az embereknek.

Ez szerinte azért is álságos, mert a hírek szerint saját dolgozóit megfélemlíti és kisemmizi.”

Hirdetés

Ahelyett, hogy kifizette volna a dolgozóit, inkább strómanoknak játszotta át az 50 millió forintos munkahelyvédő támogatással kitömött cégét, a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezetet, hogy bedöntsék azt.”

A hírek szerint a strómanok – akiket Bíró szakértőknek nevezett – egy lakhatásra alkalmatlan, romos házba vannak bejelentve.

Hozzátette: feladatuk az volt, hogy »elvigyék a balhét« Bíró László helyett.”

Hirdetés

A KDNP-s politikus közölte: az antiszemita és cigányellenes jelölt zavaros cégügyeiről egyre súlyosabb dolgok derülnek ki:

megfélemlített varrodai dolgozók, a munkabérek visszatartása, fegyverrel való fenyegetőzés, »benyelt« több tízmilliós támogatások, cégek bedöntése és strómanoknak való átjátszása.”

Az 50 milliós támogatást ráadásul pont a munkahelyek megvédésre kapta, ehelyett strómanjain keresztül „bedöntötte” a céget, és kisemmizte a dolgozókat – jegyezte meg.

Összegzése szerint

Hirdetés
Bíró László nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat, nem bértámogatást adna, hanem visszatartaná a béreket, ahogy ezt tette az általa vezetett szociális szövetkezetnél.

Rámutatott: a Fidesz–KDNP mindig is a munkavállalók oldalán állt, a polgári kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt.

A járvány alatt is az a cél, hogy megvédjék a munkahelyeket és a családok életszínvonalát” – mondta Nacsa Lőrinc.
Szemben a baloldallal, amely egyszer már tönkretette az országot, több százezer embert tett munkanélkülivé, és kétszeresen adóztatta a munkásokat.

Megjegyezte: az sem szabad elfelejteni, hogy korábban pont a baloldal záratta be a szerencsi cukorgyárat, amely a körzetben több ezer embernek biztosított munkát és megélhetést.

Nacsa Lőrinc újságírói kérdésre azt mondta: Bíró László folyamatosan menekül a kérdések elől, és válaszok helyett a sajtót és a politikusokat fenyegeti.

Hirdetés

Ugyanakkor a borsodi, taktaközi emberek megérdemelnék a válaszokat – vélte.

Hozzáfűzte: mindenkinek tisztán kell látni, ki is az a jelölt, akit a baloldal elindít.”

Hirdetés

Hirdetés