Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Csalók bukkantak fel Nógrádban: így nyúltak le százezreket a gyanútlan áldozatoktól

Hirdetés

Rontáslevételt és halottlátást ígértek azok a csalók, akik százezreket és ékszereket csaltak ki áldozataiktól a Nógrád megyei Érsekvadkerten. Időközben kiderült: a rendőrség szeptember közepén elkapta az ál-jósnőket, – írja a Blikk.hu.

Volt, aki egymillió forintot adott a csaló jósok szolgáltatásaiért. A településen élők hihetetlennek tartják, hogy ilyen megtörténhet, szerintük az idősek, főleg a betegek könnyen becsaphatók.

„Két nő javasasszonynak adta ki magát, halottlátóknak. Rontáslevétellel foglalkoznak, lakásról, házról rontást levesznek. Megdöbbenve hallottuk, hogy ilyen előfordul. Hiába figyelmeztetjük a lakosságot, hogy erre vigyázzanak” – nyilatkozta az ATV Híradójában Pásztor János polgárőr.

Hirdetés

A két nő komoly büntetésre számíthat a csalásért: nagyobb kár esetén három évig terjedő szabadágvesztésre is ítélhetik őket.

FRISSÍTÉS:

A rendőrség időközben közleményt adott ki, melyben arról adtak tájékoztatást, hogy 2020. szeptember 14-én 10 órakor érkezett bejelentés, miszerint Érsekvadkerten egy nőtől ketten pénzt és ékszereket csaltak ki.

Hirdetés

A rendőrök azonosították és elfogták az ügyben gyanúsítható két nőt, egyikük 55, a másik 28 éves. A rendőrségi közlemény megerősíti, hogy a két nő 2020. szeptember elején több alkalommal is felkereste a sértettet, akitől annak ígéretével, hogy róla, családjáról és házáról rontást vesznek le nagy összegű készpénzt és arany ékszereket kértek.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállított érsekvadkerti nőket csalás ügyében hallgatták ki.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság kéri, hogy akinek a sérelmére ilyen jellegű bűncselekményt követtek el, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon!

Hirdetés

Forrás: Blikk.hu

Hirdetés