Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Ezért hívják Kamu Gerinek – Karácsony mégis indul az előválasztáson?

Hirdetés

Noha az önkormányzati választások előtt még azt állította Karácsony Gergely, hogy győzelme után lemond a Párbeszéd társelnöki tisztségéről, most mégis bejelentette: indul a megméretésen.

A főpolgármester a Magyar Hangnak azzal indokolta sokadik szószegését, hogy az ellenzéki összefogásról szóló tárgyalásokon „ott akar lenni az asztalnál”.

Hirdetés

– Karácsony Gergely szinte egy választási ígéretét sem tartotta be, így nem meglepő, hogy azzal kapcsolatosan is hazudott, hogy főpolgármesterré választása esetén kizárólag Budapest vezetésével akar foglalkozni a pártpolitika helyett – mondta lapunknak Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője közölte, mivel Karácsony számos ígéretét megszegte már, lehet, hogy korábbi ígéretével szemben az ellenzéki előválasztáson is elindul, és megméretteti magát miniszterelnök-jelöltként.

Hangsúlyozta: a főpolgármester a megválasztása óta rendre pártpolitikai vitákba bonyolódik, miközben bőven lenne teendő Budapesten, például a mindenféle hatástanulmány nélkül felfestett biciklisávok miatt óriásiak lettek a közlekedési dugók, de a koronavírus-járvány második szakaszára is fel kéne készíteni a fővárosi intézményeket, hogy elkerülhessük a tavaszi tömeges fertőzéseket az idősek otthonában. Szerinte Karácsony vélhetően azért sem távozik a Párbeszéd vezetéséből, mert rajta kívül alig akad olyan politikus a közvélemény-kutatásokban kimutathatatlan támogatottsággal rendelkező pártban, aki országosan is ismert lenne.

– Mivel most indultak el a tárgyalások az ellenzéki pártok között az egyéni körzetekről, illetve az ellenzéki listáról, nem mindegy, hogy ki képviseli a pártot a tárgyalásokon. Deák szerint ez ugyanakkor magával hozza azt is, hogy a főváros ügyei is ellenzéki alkuk tárgya lehet majd. – Például a közgyűlésben megkerülhetetlen DK könnyen tudja majd zsarolni Karácsonyt azzal, hogy nem támogat bizonyos fővárosi döntéseket, ha nem enged a tárgyalóasztalnál Gyurcsány Ferencnek – mutatott rá Deák Dániel.

Hirdetés

– Bár a Párbeszéd sosem lesz tömegpárt, mégis fontos és meghatározó arcokat hozott a politikai életbe. Annak érekében, hogy a jelenlegi pozíciójukat tartani tudják, szükség van a legismertebb politikusaikra, így Karácsony Gergelyre is a tárgyalóasztalnál – vélekedett lapunknak Horn Gábor.

A Republikon Alapítvány elnöke szerint ennek tükrében éppen Karácsony korábbi, politikai kivonulására tett ígérete volt érthetetlen.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
Hirdetés