Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Ismét üzent a vezér: Az SZFE-n egyre forradalmibb a hangulat

Hirdetés

„Célunk is, hogy ez ne csak az SZFE ügye legyen. Az ország számos pontján tartanak egyetemeken hallgatói fórumokat, ahova rendszeresen meghívnak minket is. A téma ilyenkor éppen az autonómia, az egyetemi önrendelkezés. Mi talán eredője lehetünk valami magasztosabb harcnak, ami túllép azon, hogy csak rólunk szóljon” – így nyilatkozott Csernai Mihály, a hallgatói önkormányzat elnöke.

Hozzátette:

Hirdetés

Ahogy zajlanak az események, sorra derülnek ki az egyre durvább, törvénysértő intézkedések. Be kell látnunk, hogy egyre „forradalmibb” a hangulat. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az intézkedéseknek mögöttes politikai céljaik is vannak.

Majd elárulta, hogy nincsenek egyedül:

Nem érzem magányos harcnak, számtalan hallgató csatlakozott hozzánk a legkülönbözőbb egyetemekről, állandó kapcsolatban vagyunk velük, fórumokat tartanak, amikre meghívnak minket. Ezen kívül, nagyon sok a támogatónk, adományokat, felajánlásokat hoznak, így támogatásuk nem csak szóbeli – mindemellett a szóbeli biztatásoknak is nagyon örülünk.

Hirdetés

Forrás: VH

Hirdetés