Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Három héttel az után, hogy beoltották Johnson & Johnson vakcinával, koronavírusos lett

Hirdetés

Egy Brooklyn-i nő egy teljes éven át sikeresen elkerülte, hogy elkapja a koronavírust, majd az oltás után 3 héttel megfertőződött – írja a New York Post.

A 31 éves Ashley Allent egy dózisú Johnson & Johnson vakcinával oltották be. A nő azt nyilatkozta, az oltás után napokig “megfázásra utaló tüneteket” tapasztalt, de a komolyabb mellékhatások elkerülték. Noha ekkor már úgy hitte védett, a járványügyi előírásokat továbbra is betartotta, szolgalelkűen viselte a maszkot mindig és mindenhol, valamint ügyelt a gyakori kézmosásra (amire mondjuk nem csak járványidőszakban kellene, de ez is több, mint a semmi – a szerk.)

“Március 31-én kezdett kaparni a torkom. Aztán jött a száraz köhögés. Kicsit olyan volt, mintha allergiás lennék”

Hirdetés

– nyilatkozta a lapnak a karanténból.

Tünetei azonban rosszabbodtak, pár napon belül már annyira legyengült, alig tudott kikelni az ágyból.

“Azt hittem, lyme-kóros vagyok”

Hirdetés

– mondta Ashley, aki végül április 4-én, majd másnap ismét egy pozitív koronavírustesztet produkált.

“A doktor megkérdezte, mikor oltottak be. Mondtam neki, három hete. Teljesen ledöbbent.”

Állítólag Allen esete “ritka, de nem ismeretlen” az orvosok előtt.

Hirdetés

Dr. Kris Bungay a New York Postnak ezzel kapcsolatban annyit mondott:

a vakcina nem feltétlen véd meg a fertőzéstől. Az oltás attól véd, hogy kórházba kerülj és meghalj.

Az orvos szerint nem gyakori, ám előfordul, hogy az oltottak is fertőznek. Míg a Pfizer és a Moderna vakcinái a második dózis után állítólag már 90% fölötti hatékonysággal védenek, addig az egy dózisú Johnson & Johnson alig 66%-os. Vagyis minden harmadik beoltott megbetegedhet és fertőzhet.

Hirdetés

A lap azonban rámutat: nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a beoltottak hány százaléka kapta el később a fertőzést. Így értelemszerűen arról sem készült nyilvántartás, a beoltottak közül hányan produkáltak súlyosabb tüneteket, és mennyien kerültek kórházba.

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés

Hirdetés