Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekIttonSport

Ez a véleménye a franciáknak és a külföldi sajtónak a magyar válogatottról

Hirdetés

Nem maradt visszhang nélkül Európa-szerte a magyar–francia összecsapás. Egyesek meglepettek vagy csalódottak, mások nem győzik dicsérni a magyarokat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európa-bajnokság F csoportjában Franciaországgal 1-1-es döntetlen mérkőzést játszott nemzeti tizenegyünk. A meccs után a francia csapat szövetségi kapitánya, Didier Deschamps bővebben elemezgette a mérkőzést és a csapatokat.

„Rengeteg lehetőséget kidolgoztunk az első félidőben, betalálni azonban nem tudtunk. A magyarok a játékrész végén megszerezték a vezetést, aztán pedig remekül védekeztekˮ – fogalmazott a kapitány, aki az eredménnyel nem, csapatával viszont elégedett volt – írja az Origo.

Hirdetés

„Sok lövésünk volt, a kapufát is eltaláltuk, szereztünk plusz egy pontot az eddigi háromhoz, a célunk továbbra is az, hogy továbbjussunk a csoportból” – tette hozzá a világbajnok együttes trénere. Az edző kiemelte, hogy a magyar játékosok remek teljesítményt nyújtottak, és bebizonyították, hogy egy nehéz, de fontos mérkőzésen képesek kiemelkedő teljesítményt nyújtani.

„A magyarok rengeteg energiát emésztettek fel labda nélkül, de így is dinamikusabbak tudtak lenni nálunk” – árulta el Deschamps, aki szerint még az időjárást is jobban bírták a magyarok. A nagy melegben a saját játékosai kisebb hévvel vágtak csak bele a harcba.

„Megvan a keretünk, láthattuk, hogy amikor Ousmane Dembélé pályára lépett, más lett a játék” – nyilatkozott a BeIn Sportnak a Puskás Arénában játszott, 1-1-gyel zárult szombati összecsapás után Antoine Griezmann.

Hirdetés

„Fontos, hogy hátul stabilak maradjunk, mint voltunk a németek ellen, és mint ahogy ezen a mérkőzésen is, egy kicsi hibától eltekintveˮ – hangsúlyozta a franciák gólszerzője.

Thomas Müller, a Bayer München sztárjátékosa és leendő ellenfelünk, a német válogatott veterán játékosa óvatosságra intette csapattársait a magyarokkal kapcsolatban a tegnapi 4-2-es Portugálok elleni győzelmük után.

„Nagy szükségünk volt erre a három pontra, ismét a saját kezünkben van a sorsunk. A játékunk sok szempontból jó volt ma, de van még néhány dolog, amiben javulnunk kell. Mindenesetre támadásban nagyon erősek voltunk ma este. Viszont nem szabad elveszítenünk a koncentrációt, mert Magyarország ellen nagyon kellemetlen játszani” – nyilatkozta a csatár.

Hirdetés

A Nemzeti Sport és a Metropol összegyűjtött néhány szalagcímet a nemzetközi sajtó cikkei közül, amelyekben a magyarok teljesítményét éltetik a médiában:

„Nem bírt el a magyar válogatottal a vb-győztes” – írta a Magyar Szó napilap, amely a találkozóval kapcsolatban kiemelte, hogy a vajdasági származású Nikolics Nemanja is pályára lépett a franciák ellen.

„Óriási bravúr – magyar pontszerzés a világbajnok ellen” – írta a Szabad Magyar Szó vajdasági magyar honlap.

Hirdetés

„Elképesztő bravúr: döntetlen a Magyarország–Franciaország-meccsen” – ezt a címet adta tudósításának a Pannon RTV.

„A magyarok megállították a franciákat” – olvasható a szerb Szportszki Zsurnalban.

„Griezmann megakadályozta a szégyent” – írja a Politika napilap.

Hirdetés

„Antoine Griezmann megmentette a tékozló Franciaországot, miután Magyarország sokkolta a favoritokat” – tudósít a brit Telegraph.

„Franciaország a földre került Magyarország ellenˮ – harsogja a francia Le Monde, amely leginkább a gallok teljesítményén kesereg.

Forrás: Mertopol.hu

Hirdetés