Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

A Momentum lóképű alelnöke szerint, teljesen rendben van, Cseh Katalin 4,8 milliárdja

Hirdetés

Nem látja aggályosnak Cseh Katalin ügyét a Momentum alelnöke.

Orosz Anna az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol többek között Cseh Katalin ügyét is megkérdezték. Mint ismert: a Momentum EP-képviselőjének korábbi családi cége 285 millió forint uniós forráshoz jutott 2013 és 2018 között, a céghez köthető egyéb vállalkozások pedig több mint 4 milliárd forint uniós pénzhez jutottak.

A műsorvezető felvetette Orosz Annának, hogy Cseh Katalin már 2015-ben a Momentum tagja volt, tehát 2018-ig végzett politikai tevékenységet. „Az, hogy valaki egy párt tagja, az nem abba a kategóriába tartozik, hogy közszereplő, vagy, hogy politikai pozíciót vállal” – válaszolta erre a Momentum alelnöke.

Hirdetés

A műsorban emlékeztették Orosz Annát: épp ő volt az, aki egy korábbi műsorban arról beszélt, hogy „a Momentum azért harcol, hogy az uniós pénzek az önkormányzatokhoz, a civil szervezetekhez, mindennapi emberekhez jussanak”. Arra a kérdésre, hogy Cseh Katalin ügyét a Momentum kampánya szempontjából nem tartja-e aggályosnak, Orosz Anna azt felelte:

Szerintünk az teljesen rendben van, hogy kisvállalatokhoz is eljut az európai uniós támogatás”– fogalmazott, hozzátéve, szerinte az a valódi probléma, ha a kormány „átcsatornázza” a támogatásokat más szereplőktől.

VH nyomán

Hirdetés

Hirdetés