Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

A svéd zászló ellen prédikált egy malmöi imám, a sárga kereszt zavarta

Hirdetés

Svédországban nyomozás indult egy radikális nézeteket valló imám, Basem Mahmoud ellen, aki több alkalommal is zsidók meggyilkolására szólította fel híveit a prédikációi során, illetve a svéd zászló lobogtatása ellen szólalt fel Malmö egyik külső, főleg migránsok lakta kerületében – írta meg az Expressen című svéd portál. A cikk szerint a muszlim hitszónokot az zavarta a nemzeti lobogóban, hogy egy sárga kereszt, tehát egy keresztény szimbólum látható rajta.

(Érdekes, amikor befogadta őt ez az ország, a keresztes zászló, akkor nem annyira zavarta.)

Hirdetés

„Azoknak, akik keresztet hordanak, nem szabad imádkozni, mert az a meggyőződésünk, hogy ezek az emberek teljes eretnekek. Ha valaki akaratlanul keresztet visel a ruháján, megparancsoljuk neki, hogy vegye le. Valahányszor a próféta keresztet látott valakinek a ruháján, vagy bárhol máshol, azt megsemmisítette” – érvelt a zászló betiltása mellett a legutóbbi júliusi prédikációja során Basem Mahmoud, akinél állítólag az verte ki biztosítékot, hogy svéd lobogókat lengetve ünnepelték meg a sikeres érettségit a gimnazisták múlt héten Malmö utcáin.

Rendőrségi információk alapján az iszlamista hitszónok elleni nyomozás középpontjában nem a svéd zászló betiltása, hanem erőszakra való felbujtás áll. Úgy tudni, hogy Mahmoud rendszeresen disznók és majmok utódainak nevezi a zsidókat. A hitszónok szerint „a végítélet napja addig nem fog bekövetkezni, amíg Palesztinát fel nem szabadítják, és egyetlen zsidó is él a földön, tehát jobb volna egytől egyig kiirtani őket.”

Az Expressen beszámolója szerint Basem Mahmoud tevékenysége miatt nem most először indult rendőrségi vizsgálat. Korábban a Zsidó Ifjúsági Szövetség tett feljelentést a hitszónok ellen etnikai csoportok elleni gyűlöletkeltés miatt, de az ügyből végül nem lett semmi.

Hirdetés

Forrás: mandiner.hu

Hirdetés
Hirdetés