Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

Itton

Akkorát égett a szoci politikus az ATV-ben, hogy még a tűzjelzőt is hallani véltük

Hirdetés

Hatalmasat égett Burány Sándor az ATV-ben. Karácsony Gergely ősszoci politikusa azt állította, hogy a kormány a járvány két súlyos ellentmondását nem vizsgálta. Az elsőt még sikerült elmondani, a második ponthoz érve azonban kínos nyökögésbe kezdett, míg végül a nélkül adta fel a próbálkozást, hogy bármit is mondott volna. Az égés mértékét jelzi, hogy még a tűzjelző rendszer is bekapcsolt.

Karácsony stábja láthatóan komolyan bepánikolt attól, hogy a fővárosi autósok után a kampányuk is végképp beleragad a dugóba. Ezért kitalálták, hogy nekik is támadásba kell lendülniük, csakhogy a kreativitást nyári szabadságra küldhették, így jobb híján ismét visszanyúltak a kínai vakcina elleni hergeléshez. A hónapok óta jegelt témát kitették hát a napra, majd amikor kiolvadt, odaadták – a Karácsony-párt frakciójában csücsülő, egyébként ősszoci – Burány Sándornak, hogy az ATV-ben még kicsit gyújtson alá a szokásos kommunikációs panelekkel.

Burány – az önéletrajza szerint – 1974-ben elektronikai műszerész szakképesítést szerzett a Latinca Sándor Gép- és Villamosipari Szakközépiskolában, ezért virológiai kérdésekben nála alkalmasabb szakembert keresve sem találhatnánk. Ennek megfelelően a következő erős mondattal indított az Egyenes beszédben:
Világos, hogy van egy közvetett (!) összefüggés aközött, hogy mennyi embert oltanak be, és aközött, hogy a vírus milyen romboló hatású.

Hirdetés

Nahát. Elektronikai műszerész Burány úr szerint tehát kimutatható valamifajta halvány, mikroszkóppal is szinte alig észrevehető, közvetett összefüggés a koronavírus elleni oltások és a járvány visszaszorulása között. A döbbenetes felfedezésért egyfelől azonnal jár a Nobel-díj, másfelől viszont adja magát a kérdés, hogy vajon mi szoríthatta vissza közvetlenül a koronavírust, ha nem az oltás? Talán az a petíció, amit Gyurcsányék indítottak a kínai oltóanyag betiltásáért? Vagy azok az a baloldali politikusok által jegyzett parlamenti határozatok, amelyek megtiltották volna a keleti vakcinákkal való oltakozást?

A műsorban Burány aztán annyira belemelegedett a virológiai fejtegetésekbe, mintha csak Karácsonyt láttunk volna egy angol felsőfokú szóbelin, és kifejtette, hogy a járvány két legsúlyosabb ellentmondását nem vizsgálta a kormány. Az első ilyen ellentmondás Burány szerint az, hogy az oltakozás kezdete előtt elhunytakon nem segítettek a vakcinák. Ez – valljuk be – legalább akkor fejtörő, mint hogy miért gondolja valaki elektronikai műszerész végzettséggel úgy, hogy neki a virológiát is muszáj megszakértenie. A második súlyos ellentmondás kifejtésében pedig szeretnénk szó szerint idézni Burányt:
A másik ilyen fontos összefüggés, hogy… már bocsánat, a szavamat így egyszerűen tévesztettem… hogy… ööö… nem, bocsánat.
Világos, ez valóban fontos összefüggés, és mély szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy nem vizsgálta ki alapos részletességgel a kormány.

Hirdetés

Végezetül halkan megjegyeznénk, hogy Karácsonyék a kínai vakcinák visszavételét követelik, mivel az általuk elvégzett vizsgálatok szerint a Sinopharm hatékonysága a 60 év felettieknél „csak” 80 százalék környékén mozog. Nos, Burány Sándor esetében meg az van, hogy láthatóan a saját gondolatai felett is csak 50 százalékos hatékonysággal rendelkezik. Ezért nyomatékosan felszólítjuk Karácsony Gergelyéket, hogy 2018-ig visszamenőleg adják csak vissza Burány milliós parlamenti fizetését! Előre is köszönjük az adófizető állampolgárok nevében.

Forrás: Drót.info

Hirdetés
Hirdetés