Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

A Capitoliumot védő rendőrök közül már négyen lettek öngyilkosok

Hirdetés

Megnevezték a negyedik rendőrt, aki a Capitolium védelmét a január 6-i ostrom során ellátók közül később önkezével vetett véget életének, írja a Daily Beast. Kyle DeFreytagot még július 10-én találták holtan, de csak most hozták nyilvánosságra, hogy mi történt vele.

Nem sokkal korábban jelentették be egy másik rendőr múlt csütörtöki halálhírét is. Az épületet védő rendőrök közül ketten még hetekkel az ostrom után követtek el öngyilkosságot.

Donald Trump támogatói egy gyújtó hatású beszéde után ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus épp a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni.

Hirdetés

Az összecsapások során öten életüket vesztették, köztük a biztonsági erők egy tagja. A Daily Beast szerint összesen 140 rendőr sérült meg, miközben az épületet védték. A történtekkel összefüggésben több mint ötszáz ember ellen emeltek vádat.

Július végén tartotta meg az első meghallgatását a Capitolium ostromát vizsgáló amerikai kongresszusi bizottság. Ezen a január 6-án megsebesült rendőrök egyike középkori csatamezőhöz hasonlította az épületnél történteket, és számos megszólaló rendőr beszélt az átélt traumákról.

A kilenctagú bizottságot azután állították fel, hogy a szenátusban a republikánusok leszavazták egy független vizsgálat megindítását, mivel az szerintük politikailag elfogult lett volna. A testület tagjait végül a képviselőház demokrata párti többségének vezetője, Nancy Pelosi nevezte ki, abban két, Trumppal szembenálló republikánus, Liz Cheney és Adam Kinzinger vesz részt.

Hirdetés

Forrás: Daily Beast – VH

Hirdetés