Túlélheti-e az Egyesült Államok, hogy sárba tiporták saját eredetmítoszát, a sosem volt demokráciát?

Joe Biden egyetlen egyszer mondott igazat a nemrég lezárult választási kampány időszakában, akkor, amikor elmesélte, hogy az USA történetének legnagyobb választási csalási gépezetét hozták létre a demokraták. És pont ezt az egyetlen igaz kijelentését hiteltelenítette el a neoliberális médiagépezet, mert ez rájuk nézve nyilván életveszélyes volt. Azt mondták, nyelvbotlás volt. No igen, de nyelvbotlással az ember legfeljebb egy rossz szót mond ki, nem pedig egy gondolatgazdag összetett mondatot. De vajon az amerikai demokráciának nevezett bohózat túléli-e saját brutális meggyalázását, akkor, amikor önnön jó híre lenne a túlélés legfontosabb záloga?

Aki korán felkelt az amerikai választási szavazatszámlálás hajrájában, hogy a televízió elé üljön azon a bizonyos szerdai hajnalon, az valószínűleg sokáig nem felejti el a történéseket. A kezdeti keleti és nyugati parti demokrata centrumokban aratott Biden-győzelmek után Trump is elkapta a fonalat. Az ország belső és déli nagy államaiban aratott sikereivel megközelítette riválisa eredményét, és azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy szó sem lehet arról az elsöprő Biden-fölényről, amiről a közvélemény-kutatások regéltek. Már csak néhány állam volt hátra, amelyekben – Nevada kivételével – Trump kisebb-nagyobb előnnyel vezetett, és úgy tűnt, hogy ezeket behúzva simán megfordítja az eredményt, és 290 körüli számú elektori szavazattal győzelmet arat.

Ekkor ezekben a döntőnek bizonyuló államokban érdekes, és azóta is megmagyarázhatatlan huzavona kezdődött a szavazatok megszámlálása körül. Az egész szégyenletes procedúra a mai napig homályos, fel nem tárt mozzanatokból áll. Mindenféle nehézségekre hivatkoztak, amire csak lehetett, de azt nyilván mindenki érzi, hogy ez csak kamu, hiszen más államokban az ugyanígy beérkezett levélszavazatok milliói nem okoztak semmiféle nehézséget. Az addigi tendenciák látványosan megfordultak, és Trump vezetése átváltott egy szoros vereségbe. Michigan és Wisconsin története is eléggé hihetetlen – gondoljunk csak az egy tömbben beérkező 120 ezer 100%-ban Biden-szavazatra – de ami Pennsylvania államban történt, az túllépett minden mértéket. Hogy a rövid véghajrában pillanatok alatt elolvasztottak egy 6-700 ezres Trump-előnyt a levélszavazatokkal, azt mutatja, hogy a demokraták az óvatosság legelemibb szabályaira is fittyet hánytak.

Pennsylvaniában Giulani ügyvéd szerint egy tömbben 670 ezer kizárólag Bidenre leadott szavazat érkezett be, ami az újraszámlálás során derült ki. Minden szemlélődő – akinek van egy csepp érzéke a számokhoz – érezheti, hogy ez képtelenség, ilyen a valóságban nem létezhet, legfeljebb a demokrata mennyországban. És továbbmegyek, a demokrata szavazatok felduzzasztását a neoliberális mohóság még a ténylegesen demokrata többségű helyeken is túlzásba vitte. Rengeteg helyen mutatnak a statisztikai modellek komoly konzisztencia-problémákat (pl. Chichago, Detroit, Seattle), úgyhogy szinte biztos, hogy itt egy igen kiterjedt, országos csalássorozattal állunk szemben. De ez a bíróság előtt kevés, mert ezek nem közvetlen bizonyítékok.

Mivel ebben a demokrata csalóhálózatban igen sok embernek kellett közreműködnie, ezért nagyon nehéz lesz sokáig titokban tartani a dolgot. Előbb-utóbb áttörik a hallgatás falát, valaki, vagy valakik elkezdenek majd beszélni, ebben biztosak lehetünk. Néhány hónap, esetleg 1-2 év alatt napfényre kerül az egész, manapság ezt nem lehet sokáig rejtegetni. De azért néhány kérdés felvetődik a republikánus párttal kapcsolatban is. Hol voltak ők, addig, amíg ez az egész megszerveződött? Mit csináltak, aludtak? Hogy lehet, hogy egy ilyen hatalmas állam sok millió konzervatív polgára közül senki sem kapott egy fülest sem? Trump már hónapokkal ezelőtt beszélt arról, hogy csalás készülődik a levélszavazatokkal. És most úgy tesznek, mint aki fel van háborodva a meglepetéstől!

Nem tudom, hogy mennyire hitelesek azok a kis telefonos videók, amelyek azt mutatják, hogy szavazóbiztosok üres szavazólapokat töltenek ki, vagy urnazárás után ismeretlen személyek kis taligákon csomagokat visznek be a hátsó ajtón a szavazatszámlálási épületekbe. Sosem voltam kiváncsi az amerikai választások lebonyolításának technikai részleteire, mert azt gondoltam, hogy egy ilyen fejlett és gazdag országban ez nem jelenthet gondot. A régebbi választások mindig rendben lebonyolódtak, az eredményeket komolyabban nemigen vitatták egészen a legutolsó választásig, amikor az oroszokat meggyanúsították, hogy meghekkelték a rendszert. Azt gondoltam, hogy egy jól átgondolt, zárt szisztémáról van szó, ami magas szintű technológiával megtámogatva valószínűleg kifogástalanul működik. Egészen elképedtem azon, ami most nyilvánosságra került, nevezetesen, hogy egy gyermekbetegségekkel küzdő, pártérdekektől szabdalt, sokszor nevetségesen primitív megoldásokat alkalmazó, államonként eltérő, egységes rendszernek sem nevezhető valamiről van szó, melynek csúcspontján egy hírügynökség (AP) hirdeti ki a győztest. Ez az egész tulajdonképpen a 19. századból itt maradt nevetséges és kezdetleges massza, amit ezernyi módon ki lehet játszani.

Döbbenetes az, hogy a szavazatszámlálásba a pártok nem delegálhatnak embereket, csak megfigyelőket küldhetnek. És a megfigyelőket elküldhetik onnan a fene tudja, hogy kik, ha ahhoz van kedvük. Nálunk ugye minden kis szavazókörbe delgálhatnak embert a pártok, és akkor mindjárt meg van oldva a probléma, mert egymás jelenlétében nem tudnak zavartalanul csalni. Az, hogy a legtöbb államban mindenféle azonosító irat nélkül lehet ideiglenes szavazatot leadni, ugyancsak hihetetlen. A szavazói listák 8-12 éve nem frissítettek, sőt az aktualizálást a demokraták bevallottan akadályozzák is, aminek a következménye természetesen a már elhunyt, elköltözött, többszörösen regisztrált, állampolgársággal nem rendelkező, vagy éppen sosem volt választók tömegei. És az azonosítási, vagy listafrissítési problémák nem trehányságból adódnak, hanem szándékosan alakították így ki, és meg is tudják magyarázni, hogy miért lenne fasiszta dolog, és miért rondítana bele az emberi jogokba az, ha valakinek igazolnia kellene magát a voksa leadásakor.

És az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy az érintett állomokban történő újraszámlálások nem jelentenek az égvilágon semmit, mert a rendszerbe bekerült szavazólapok érvényességét, bekerülési körülményeit nem vizsgálják, egyszerűen csak matematikailag újra számszerűsítik a mennyiségeket. Ezzel a módszerrel természetesen semmire nem lehet menni, a csalásokat így nem lehet kiszűrni.

Az azóta történt új fejlemények tükrében egyre inkább látható, hogy a republikánusok bukásának legfőbb oka az, hogy nem egységesek. A párt képviselői sohasem álltak ki egységesen Trump mellett, egy jelentős részüket felvásárolták a demokraták mögött álló erők. Ugyanaz a helyzet, mint az Európai Unió esetében, ami a néppárti képviselőkkel történt a legutóbbi választás után. Szép számban bejutottak, de aztán átálltak az ellenfél oldalára, és így a neoliberálisok már hatalmas fölényben vannak. Hasonló történés volt például az is, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem mert helyt adni a választási történések vizsgálatának, mert egyszerűen meg volt félemlítve. Pedig Trump mennyit ügyködött azon, hogy ott létrehozza a republikáns többséget, ami végül sikerült is neki.

Ezzel a világszerte alkalmazott neoliberális taktikával – az ellenfél képviselőinek lefizetésével és megfélemlítésével – a konzervatív oldal egyelőre láthatóan nem tud kezdeni semmit. Tétován állnak a meglepő pálfordulások előtt, amikor egy addig keresztény-konzervatívnak gondolt képviselő hirtelen nagyon elkezd aggódni az emberi jogokért, az egyneműek házasságáért, és a migránsokért.

Viszont annak ellenére, hogy a közvéleményt megpróbálták ledózerolni (közösségi oldalak, Google, Apple stb.) ez azért nem sikerülhet 100 százalékosan. Ezentúl minden ország, akit az amerikaiak kioktatnak demokráciából, nyugodtan mondhatja azt (persze, ha meri), hogy maguk inkább menjenek haza és számolják újra a szavazatokat, mert valami piszkosul nem stimmel.

A nagy nemzetközi libsi közösségi hálózatokkal pedig csinálni kell valamit, ezt most már egyre több ország felismerte. Monopolhelyzetük és túlsúlyuk minden országban veszélyezteti a stabilitást és a nemzetbiztonságot. De ki meri lekapcsolni a Facebookot vagy a Twittert, hogy dacoljon az USA, a saját neomarxistái és saját együgyűbb állampolgárai tömegével?

Neoliberálisék természetesen rezzenéstelen arccal teszik a ’dolgukat’, úgy csinálnak, mintha semmi sem történt volna, ünneplik Biden győzelmét, és összeesküvés-elméletnek nyilvánítanak minden felháborodott reakciót. Sokaknak lehet az a véleménye, hogy ugyan már, legfeljebb a következő négy évet majd a demokraták fogják levezényelni, és utána esetleg újra fordul a kocka. Sok esetben ennek tényleg nem lett volna jelentősége, de a most következő évek, a döntő változások évei lesznek az USA életében. Nemcsak a demokráciamítosz szenved súlyos sérelmet, hanem a másik nagy ’nemzeti’ önazonosság, „a világ vezető hatalma” tudat is összeomlik. Az IMF-nek idén már el kellett ismernie, hogy Kína vásárlóerő-paritáson számolt bruttó nemzeti terméke 2020-ban jócskán meg fogja haladni az Egyesült Államokét (24,2 billió dollár a 20,8-cal szemben). A valóságban ez az őrségváltás már kb. 7-8 éve megtörtént, de az amerikai presztízs-statisztikák igyekeztek ezt elfedni. A tényleges különbség ennél jelentősebb, mert a valódi amerikai GDP-adat valahol 15-16 billió USD körül lehet, az ezen felüli rész az már kozmetika. És ezekben az adatokban nincs benne Kína fekete gazdasága sem, ami pedig szintén hatalmas méretű.

Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a katonai vezető szerep, és a dollár kulcsvaluta státusza is elenyészik néhány éven belül. Kína valószínűleg azért nem indít frontális gazdasági háborút, mert katonailag még gyengébbnek érzi magát. A most megszavazott amerikai védelmi költségvetésnél (740 milliárd dollár) azonban az ázsiai óriás már most többet engedhetne meg magának. A kiegyenlítődés, sőt a kínai fölény ezen a téren is hamar be fog következni, de az jól látható, hogy a kínai vezetés nem akar az első világháború előtti német hibába esni, azaz nem akarja elkezdeni a kardcsörtetést, amíg nem érzi elég erősnek magát.

Egy másik – egyelőre becsült – 2020-as adatokon alapuló IMF (PPP) lista, ahol a kínai gazdasági túlsúly még tetemesebb.

Mi történik akkor, ha egy szedett-vedett népességű hatalmas országban – ahol az emberek között nincs szakrális összetartozás vagy közös genetikai eredet – brutálisan lejáratják az egyetlen mesterségesen összetákolt kohéziós ideológiát, a makulátlan demokrácia mítoszát, és fogyóban van a pénz is? Ahhoz, hogy az amerikai álom letéteményese, ez a bizonyos demokrácia túlélje a következő időszakot, az kellene, hogy a hatalmas állam lakosságának egyik fele, a konzervatív fele lenyelje ezt a napnál is nyilvánvalóbb csalássorozatot, és a demokraták most következő bosszúhadjáratát. Ha a demokraták azt szeretnék, hogy elsimuljanak a dolgok, akkor pont most kellene visszafogottnak és mértéktartónak lenniük. És erre láthatóan nem képesek. Az utolsó két hétben akarják lemondatni Trumpot, fenyegetik a republikánus választókat, a bosszúvágyuk átsüt mindenen. El lehet képzelni, hogy milyen mértékű bosszúszomj tombol azokban, akik most már nem tudnak várni 10 napot, nem tudják kivárni Biden beiktatását.

Ki fog derülni, hogy az amerikai civil kurázsi valóban olyan magas szintű-e, mint ahogy azt a háza védelmében a BLM-csőcselék elé kiálló amerikai házaspár esete mutatta. Ha igen, akkor ez életveszélyes, mivel az ország 330 millió lakosának immár közel 500 millió lőfegyvere van, amiből sok elsülhet egy ilyen kiélezett helyzetben. És ez az óriási arzenál egy olyan országban található, amely hidrogénbombák ezrein ücsörög. Képzeljük csak el, hogy milyen izgi lenne, ha ezek közül néhány mondjuk egy BLM-csoport kezére kerülne! Tovább nem szeretném ezt a gondolatmenetet folytatni, mert riogatni nem akarok, de ezt a lehetőséget én azért sokkal veszélyesebbnek érzem, mint a hirtelen klímaváltozást.

És erre az életveszélyesen fortyogó amerikai katlanra a demokraták mögött álló bankárstruktúrák rá akarják engedni a bosszút, a migránsok tömegét, a totális gendert és a faji háborút.

Na kinek is ment el a maradék esze, kedves neomarxista elvtársak? A néha tényleg futóbolondként viselkedő szélmalomharcos Trumpnak, vagy a világállamot (Gyurcsány szavaival) a szarból visszahozni akaró pénzügyi elitnek?

Szende Péter – Kuruc.info