Vajon miért zavarja a liberális „világpolgárokat” a hun-magyar rokonság és Attila öröksége?

„Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Magyor unokája, ki Engadiban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dánok királya, a földkerekség ijedelme, Isten ostora” – jegyzi a Képes krónika, s ezúttal mi is róla írunk. Bár, és ezt nem mellékes leszögezni, nem törekszünk, nem törekedhetünk a teljesség igényére, tudományos szempontból pedig főleg nem, hiszen nagyon sok dolog még csak ezután fog kiderülni. Vannak persze olyanok, akik azt harsogják, „ez a kérdés már a 19. században eldőlt, nincs közünk a hunokhoz”. Róluk lesz most szó.

Meglehetősen furcsa, finoman szólva megmosolyogtató, amikor valakik – politikai motivációtól vezérelve – mintegy ex cathedra kinyilatkoztatják, „ez a kérdés már rég eldőlt”. Ugyanis, ha lehántjuk a politikai hangulatkeltést a témáról, mégiscsak egy tudományos kérdéssel állunk szemben, ezek pedig a következők: nyelvészet, régészet, genetika, antropológia.

Az is igaz, hogy a magyar őstörténet az eddigiekben kevésbé támaszkodott, de kevésbé is támaszkodhatott a genetika tudományára, hiszen korlátozott mértékben álltak rendelkezésünkre ilyen eszközök. Tehát eddig a nyelvészet és a régészet mutatta az utat, és ilyen eredményekből vontak le következtetéseket, melyeket aztán politikai szájízüknek megfelelően bizonyos körök elferdítettek vagy saját teóriájukhoz igazítottak, így lett a finnugor vagy hun származás kérdéséből is vagy-vagy, nem pedig és. Ugyebár bizonyos nyelvi egyezőségeket kimutattak, ebből rögvest genetikai, etnikai, származásbeli megállapításokat siettek leszögezni.

A mai napig alig leplezetten járatják csúcsra ezt a narratívát, gondolkodó ember előtt pedig alig lehet kétséges, mi célból. A 19. századig nem sok embernek jutott eszébe megkérdőjelezni a hun-magyar rokonságot, élénken élt és él a mai napig kollektív történelmi emlékezetünkben, költészetünkben, úgy, ahogy van, egész kultúránkban. Majd akkor jött, ami jött, ismerjük, a finnugor-elmélet. E helyütt ebbe most nem folyunk bele, jelen írásnak ez nem célja.

Azonban igen nagy bajban lesznek azok, kik ezt tudományos kérdést már rég eldöntötték. „Miért akar Kásler megvívni egy száz éve véget ért háborút?” – hangzott néhány évvel ezelőtt az Index kérdése, csak hogy konkretizáljuk is teljességében, kiket értünk azon politikai körök alatt, akik mindenáron szeretnék, boldogságuk netovábbja volna, ha semmi közünk nem volna az egykori hunokhoz.

Az Index cikkének szerzője, Kolozsi Ádám, ma már természetesen a Telex munkatársa, mellesleg a „nemzet cenzor asszonyának –  Lendvai Ildikónak a fia – nem esett messze alma a fájától

Csakhogy nagy bánatukra ma már kiterjedten rendelkezésünkre áll az archeogenetika, mely az antropológiával karöltve egészen egzakt módon ad feletetet azokra a kérdésekre, melyekkel a nyelvészet és a régészet nemigen tudott megbirkózni, tehát ha úgy tetszik, kitölti a „homályos foltokat” őstörténetünk értelmezésében.

A Human Genetics nemzetközi tudományos folyóiratban a vaskori ázsiai hunok genetikáját vizsgáló publikáció szerzőinek megállapítása alapján az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal – tudatta a Magyarságkutató Intézet az MTI-vel még tavaly nyáron.

A közlemény a július 30-án megjelent tanulmány kapcsán kiemelte, hogy a nemzetközi eredmények erősítik a Magyarságkutató Intézet kutatóinak téziseit. A részletekről közölték, hogy a publikációt jegyző Christine Keyser és kutatótársai 52 csontmaradványt vizsgáltak a Közép-Mongóliában feltárt Tamir Ulaan Khoshuu temetőből. A temetőt – folytatták – az ázsiai hun korban használták Krisztus születésének ideje környékén. A publikációban a genetikusok leírják a temetőben kimutatható rokoni viszonyokat, amelyekből a társadalmi szerveződésekre következtetnek, ismertették.

A közlemény szerint a szerzők kutatásukat kiterjesztik arra, hogy az ázsiai hun minták, mely más archaikus mintákkal mutatnak genetikai kapcsolatot. „Az adatbázisban való keresés alapján közös férfi ágú haplotípust írnak le két ázsiai hun minta és III. Béla (1172–1196) örökítőanyagával” – írták.

Mint hozzátették, két másik ázsiai hun lelet a székesfehérvári bazilikában feltárt II/54 jelzésű mintával mutat genetikai kapcsolatot. Négy ázsiai hun minta esetében a honfoglaláskori magyarokkal mutatnak ki hasonló haplotípust a szerzők. Ezek alapján a szerzők kiemelik – hívta fel a figyelmet a Magyarságkutató Intézet –, hogy az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal.

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Ismerősök e sorok a Himnuszból, igaz? Mint ismeretes, „Bendegúznak vére” nem más, mint Attila király, és úgy tartották, az Árpád-ház is tőlük ered, tehát maga a honfoglaló Árpád fejedelem is. A magyarok bejövetelekor is nyíltan vallották magukat őseink a hunok utódainak, ezt sokáig senki nem is vitatta.

A kutatások még folyamatban vannak, és ha minden jól megy, akkor még ebben az évben pont kerülhet kérdőjel helyett annak a mondatnak a végére is, hogy vajon genetikailag alátámasztható-e az Árpád-ház hun eredete.

„Abasáron éppen most kerül a szemünk elé az ezeréves keresztény magyar történelem. Feltételezzük, hogy a most megtalált 15. századi gótikus templom, ami alatt egy 11. századi templom lehet, Aba Sámuel sírját rejti” – nyilatkozta a vasarnap.hu-nak Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója.

Kiderül:

Egy királysír megtalálása mindig rendkívüli, kiváltképpen, ha a 11. századból származik. A földi maradványok archeogenetikai vizsgálatai sok mindenre fényt deríthetnek, és olyan összefüggéseket tárhatnak fel, melyek akár alá is támaszthatják a krónikáinkban foglalt állításokat. Így a középkorban vallott hun-magyar rokonság kutatásában is jelentős előrelépést hozhat.

Továbbá:

A Képes Krónika és Kézai Simon is arról tudósít, hogy az Abák Edtől és Edömönttől származnak, akik nem mások, mint Attila király kisebbik fiának, Csabának gyermekei. Az Aba nemzetség erejét mutatja, hogy valóban jogosultak lehettek Szent István korában a magyar trónra, hiszen ugyanabból, Attila vérvonalából eredeztették magukat. Az Abák nemesi címere egy turult, vagy címertani megnevezése szerint egy koronán ülő sast ábrázol. Az októberi ásatás során előkerült egy ilyen sast ábrázoló sírlap is a 15. századi gótikus templomból. Miért fontos ez a címer? Mert a krónikáink leírják, hogy Attila pajzsán egy koronás sólyom volt látható!

Attila király, a hunok, a hun-magyar rokonság témaköre nagyjából kimeríthetetlen, úgyhogy bizonyos, fogunk még foglalkozni vele, figyelembe véve természetesen azt, mi az, amit biztosan állíthatunk, és mi az, amelyek még bizonyításra vagy cáfolatra várnak, mert elsőrendű vezérlőelvünk az igazság. Csakis igazságra épülhet egy nemzet büszkesége, történelmi előképe, lelkének titkos zugaiban fellelhető, a dicső múltat felidéző belső élményei.

Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, ez az, ami őket, az ágálókat igazán zavarja. Rémálmuk, hogy ez a nemzet tisztába jöjjön valós történelmével és értékeivel, és végre megtanulja magát helyén kezelni a világ népei között. Nem kell mindig fejünket a földre szegezni, nincs okunk a szégyenkezésre, egy nagyszerű múltú lovas, sztyeppei kultúra leszármazottai vagyunk, keletről jöttünk, de európaivá és kereszténnyé lettünk, hivatásunk pedig rendkívül fontos, génjeinkben hordozzuk az eurázsiai kultúrkör lenyomatait, a hatalmas szabadságszeretet, hogy mást ne említsünk, és tudnunk kell megalkotnunk a helyes szintézist. Higgyük el, hivatásunk volt és van a mai napig a világtörténelem folyásában. Hogy ez nem tetszik a „világpolgároknak”, kell-e, hogy érdekeljen minket? Cseppet sem.

Lantos János – Kuruc.info