Magyarország visszakaphatta volna Erdélyt a német újraegyesítés támogatásáért? – 1989-ben a Nyugat is feszegette a trianoni határokat…
Magyarország fontos szerepet vállalt a német újraegyesítés elindításában
1989-ben Németh Miklós, magyar miniszterelnök első külföldi útja miniszterelnökként Bécsbe vezetett, ahol Franz Vranitzky osztrák kancellárral találkozott. Németh már ’89 elején tájékoztatta a vasfüggöny lebontásának szándékáról Vranitzkyt, ezzel Magyarország egyértelműen állást foglalt Németország és a Nyugat mellett, hozzájárult a berlini fal lebontásához, és Németország újraegyesüléséhez.
1989-ben „jól álltak a csillagok” – mondta egy későbbi interjújában Németh Miklós, amikor is arra gondolt, hogy a politikai palettán akkor olyan szereplők voltak, akik együttműködve, egymásban bízva olyat tudtak alkotni, ami szerinte egy évszázadban egyszer vagy kétszer fordul elő. Az egykori kormányfő mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet vezető, Helmut Kohl német kancellár, idősebb George Bush amerikai elnök és II. János Pál pápa szerepét emelte ki.
1989-ben Magyarországra egyre több olyan keletnémet állampolgár érkezett, aki a rendes nyaralási ideje letelte után nem volt hajlandó visszatérni hazájába és megpróbált valamilyen úton-módon a szabadság földjének tekintett NSZK-ba jutni.
A demokratikus reformokat szorgalmazó magyar kormány már 1989. májusban elkezdte az osztrák határ menti védrendszerének leépítését és már június 27-én a magyar és az osztrák külügyminiszter jelképesen átvágta a két országot elválasztó szögesdrót akadályt.
1989. szeptember 10-ről 11-re virradó éjjel Magyarország megnyitotta határait az országban tartózkodó több tízezer keletnémet menekült pedig szabadon átléphette az osztrák-magyar határt, és Ausztrián keresztül a Német Szövetségi Köztársaságba távozhatott.
A magyar miniszterelnök elmondása alapján Helmut Kohl előtt is hangsúlyozta, hogy a határok megnyitásakor mindenekelőtt emberiességi alapon döntött. 1988 decemberében a Newsweeknek, majd nem sokkal később a német Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva kijelentette: reméli, a 21. századba úgy fogunk belépni, hogy Európa nem lesz kettéosztva, és szeretné hinni, hogy belátható időn belül Németország is egységes lesz. Németh Miklós egyetértett azzal az értékeléssel, hogy a határ megnyitásával Magyarország jelentős mértékben hozzájárult a berlini fal leomlásához és az egy évvel későbbi német újraegyesüléshez.
A döntést egy magyar-nyugatnémet találkozó előzte meg. Amikor a magyar küldöttség közölte álláspontját a németekkel a meghatódott Helmuth Kohl kancellár ennyit mondott a magyar miniszterelnöknek: „Ezt a döntést a német nép soha nem fogja önnek, a kormányának és a magyar népnek elfelejteni.”
A német újraegyesítés támogatásáért cserébe Németország is támogatta volna Erdély visszaszerzését?
1989 augusztus 25-én sor került Németh Miklós és Helmuth Kohl nyugatnémet kancellár találkozójára. A magyar fél bejelentette, hogy a határ megnyitását véglegesen eldöntötte, Németh úgy emlékszik vissza erre, hogy ekkor Kohl szeme könnybe lábadt, és amikor meghallotta, hogy a keletnémet menekültek kiengedését tervezi Magyarország, Kohl többször is rákérdezett, milyen ellenszolgáltatást kér ezért Magyarország.
Korábban már német segítséggel sikerült visszaszereznünk magyar területeket, köztük Észak-Erdélyt is – 1989-ben miért ne sikerülhetett újra volna?
1987 után a román falurombolási program hatására tömegek keltek át a magyar-román határon, Németország pedig pénzen váltott meg szász családokat. A pofátlanság netovábbja, hogy 1989-ben a román hadsereg vezérkari főnöke kijelentette egy folyóiratban, hogy igazságtalan a trianoni béke. No persze nem amiatt, amiért Magyarország is igazságtalannak tartja azt, hanem amiatt, hogy Magyarország területéhez tartoznak olyan országrészek is, ahol román lakosság él. Megfogalmazta e helyzet megváltoztatásának igényét is.
A területrendezési terv világszerte elhíresült, sok helyen tiltakozásokat, felvonulásokat rendeztek a romániai falvak lerombolása ellen. Tiltakozott a bonni parlament, a római szenátus, a bécsi kormány, de számos európai kulturális szervezet is. 1988. június 27-én Budapesten emberek tízezrei vonultak fel a Hősök terén az erdélyi falurombolás ellen tiltakozva. Közben az amerikai kontinensen is zajlottak a megmozdulások. Ottawában 1988. június 20-án a Magyar Emberi Jogi Alapítvány kanadai szervezete közölt tiltakozó felhívást a romániai falurombolások miatt. Június 20-án Torontóban szerveztek tüntetést az erdélyi magyar falvak kitelepítése ellen.
1989 december 16-én ismét Magyarországra látogatott Helmuth Kohl, amikor is tárgyalásokat folytattak a magyar miniszterelnökkel. A megbeszélést követően a német kancellár egyrészt Romániát bírálta, másrészt arról is beszélt, milyen igazságtalanság érte Magyarországot a trianoni diktátum nyomán.
1982 és 1990 között revíziós szelek fújtak Franciaországból is…
Az 1980-as évek végén az intenzív német-magyar kormányfői kapcsolatok mellett a francia-magyar kapcsolatok javulása is megfigyelhető volt. A francia vezetés úgy érezte, hogy nem engedheti át teljesen Magyarországot a német egység érdekében is igen erőteljesen politizáló Helmut Kohlnak.
François Mitterrand, francia elnök úgy érezte, hogy egy biztos és stabil kelet-európai partner a francia diplomácia számára. Csehszlovákiával 1968 után elhidegült a viszony, Lengyelország az 1981-es szükségállapot bevezetésével elveszítette a nyugati államok szimpátiáját, Románia pedig elnyomó politikája következtében vált népszerűtlenné Nyugat-Európában. Európa jövőjének kérdésében a rendszerváltozás „lázában” égő és az európai gyökereit nyíltan hangoztató Magyarország megfelelő partnernek tűnt az európai intézmények megerősítését és egy konföderatív alapon működő új Európát célul tűző mitterrandi diplomácia számára.
A francia elnök első kelet-európai útja 1982. július 7-én Budapestre vezetett, ekkor került sor a Kádár János és Mitterrand találkozóra. Ez azért különösen érdekes, mert Mitterrand ebben az évben Illyés Gyulával, „informális Magyarország” vezetőjével is találkozott, amikor is mocskos ügynek nevezte Trianont, a beszélgetésről készült feljegyzések tanúsága szerint a François Mitterrand azt közölte, hogy szerinte a trianoni szerződés tévedés volt.
Amikor Mitterand 1990. január 18–19-én Magyarországon tartózkodott, egy villásreggeli során találkozott Antall Józseffel és több ellenzéki politikussal, a megbeszélésen pedig szóba került a határon túli magyar kisebbség helyzete is. Nem ismert, hogy pontosan miről egyeztetett Mitterand és Antall – akit ekkor Párizsban a politikai elit jelentős része már a következő magyar miniszterelnökként kezelt –, de a megbeszélést követő sajtótájékoztatón „Magyarország számára különösen fájdalmasnak” nevezte a békediktátumot és a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától”. Szavai világszerte nagy feltűnést keltettek.
Mitterrand 1990 januári nyilatkozata feltűnően összecseng Kohl 1989 decemberi nyilatkozatával, mindkét vezető erősen bírálta Románia kisebbségi politikáját, és Trianont is igazságtalannak nevezte. A francia vezető 1992. június 5-én a maastrichti szerződésről szóló beszédében is nevesítette Trianont, azt mondta, hogy a győztesek által diktált béke nem béke, hanem újabb háború magja volt.
Nyugat-Európa mellett az USA is felajánlotta Erdélyt Magyarországnak…
Ioan Talpeş román titkosszolga, hírszerzési jelentésekre alapozó elmondásai szerint úgy tudjuk, hogy Washingtonban 1986-ban kidolgoztak egy tervet, amelynek értelmében Erdély anyaországhoz való visszacsatolása révén szerették volna „levegőbe repíteni” a kommunista rendszert. Állítása szerint: az 1989-es romániai forradalom idején a terv nagyon közel állt a megvalósuláshoz.
1989 júliusában jegyezte meg a BBC-t Budapestről tudósító Sally Acroyd, hogy a magyar külügyminisztérium egyik szóvivője a közelmúltban azt mondta: Magyarországnak meg kellene változtatni a honvédelmi politikáját, és tekintetbe kellene vennie a román fenyegetés veszélyét.
Az 1989-es román forradalom, és Ceausescu fenyegetései is lehetőséget teremtette a magyar hadsereg mozgósítására…
1989 karácsonya előtt komoly dilemmában volt a magyar katonai vezetés. Az akkori hagyományok szerint a hadsereg a sorkatonák egy részét a karácsonyi ünnepekre, másik részét szilveszterezni engedte haza. Csakhogy előbb december 16-án Temesváron, majd 21-én Bukarestben tört ki általános lázadás Ceausescu ellen.
A magyar állambiztonsági jelentések arról szóltak, hogy Ceausescu saját hatalmának megtartása érdekében provokációra készül Magyarország ellen. 1989 végére a magyar katonai vezetés a nyílt fegyveres konfliktusra kevés esélyt adott, de a provokációkra számítottak. Figyelmeztetést kaptunk ugyanakkor Romániából, ha fegyveres magyar önkéntesek valóban tömegesen indulnak el Temesvárra, abból harc lehet.
A magyar honvédség magasabb harckészültséget rendelt el és a Belügyminisztérium megerősítette a határőrség készültségét is. A honvédség ráállt a romániai rádiófelderítésre is, így lényegében mindent tudtak a román hadseregről. Mint titkosszolgálati jelentésekből kiderült a román hadsereg fő ereje Erdélyben állomásozott.
A magyar honvédelmi miniszter 1989. augusztus 20-i beszédébe beleszőtte a nemzetiségi jogok tiszteletben tartásának szükségességét is, és „mélységes aggodalommal” szólt arról, hogy „ennek felismerése még nem mindenhol történt meg, s a nemzetiségek jogainak durva megsértése emberek ezreit kényszerítette szülőföldjének, otthonának elhagyására”.
1989-ben több magyar politikus is sürgette az erdélyi beavatkozást, mert többen észrevették az aktuális revíziós lehetőséget
Az 1989-es romániai forradalommal kapcsolatban napvilágot láttak olyan értesülések, hogy a romániai forradalom kirobbantásában benne volt a CIA és Magyarország is, de ezek később nem kerültek megerősítésre. Azonban azt Németh Miklós is elismerte, hogy akkoriban nagyon aktív volt Magyarország, és készültségben volt a magyar honvédség is.
Romániából érkezett személyek biztos értesülésként azt híresztelik, hogy a román hadvezetés ez év őszére (október-november) tervbe vett egy Magyarország elleni katonai offenzívát. Állítólag meg vannak győződve arról, hogy gyorsan, számottevő katonai akadályba nem ütközve jutnak el a Tisza vonaláig, még mielőtt a magyar hadsereg mozgósítani tudná dunántúli egységeit. (A magyar állambiztonsági szolgálatok 1989. június 21-i napi operatív jelentéséből)
A román forradalom idején több magyar politikus is felkereste Kárpáti Ferenc honvédelmi minisztert, és egyeztetett több katonai vezetővel is, hogy hazánk avatkozzon be az Erdélyben élő magyarok védelmében. Az MDF küldöttsége, Für Lajos, Szabad György és Bíró Zoltán elég éles hangnemben kifogásolták, hogy miközben Temesváron népirtás folyik, a magyar hadsereg nem tesz semmit. Az MDF kezdeményezte, hogy a NATO-val és a Varsói Szerződéssel együttműködve antiterrorista alakulatokat vessünk be, továbbá felvetették, hogy önkéntes szabad csapatokat fegyverezzünk fel, akiknek dolga a civilek megvédése lett volna. Bár hivatalosan, direkt módon nem említették a revíziót, Németh szerint a valódi terv ez lehetett.
Végül az MDF revíziópárti politikusaival szemben győzött Németh Miklós és Antall József lemondása, és óvatossága – ennek köszönhetően pedig lemaradtunk Erdély revíziójáról
Für Lajos a Kárpátihoz érkező egyik MDF-es politikus 2003-ban megjelent, A Varsói Szerződés végnapjai – magyar szemmel című könyvében azt írja, hogy a román forradalom kirobbanásakor Bíró Zoltánnal beszélgettek a történésekről, „az események által esetleg fölkínálkozó vagy a nyomukban megnyílható lehetőségekről, Erdélyről, erdélyi magyarokról. Arról, hogy egy kedvező pillanatban hátha nyílna tér az ügy ügyes-okos rendezésére. De éppenséggel szükség is támadhat a véres fölfordulásban az erdélyi magyarok hathatós – és nemcsak szóbeli és diplomáciai – megsegítésére”.
Für visszaemlékezéseiből megtudhatjuk, hogy ő és Bíró hatszemközti találkozót kért Antalltól, aki, miután előadták mondanivalójukat, előbb csak a fejét ingatta, majd egyre mérgesebb lett, és azt közölte, hogy semmi szín alatt sem ért egyet akár ilyen, akár olyan beavatkozással, azt őrültségnek nevezte, majd megismételte, hogy bárhogy alakulnak is a belső viszonyok Romániában, semmi szín alatt sem lehet, még közvetetten sem, katonai síkon közbeavatkozni. Aztán annyit jegyzett meg, hogy felőle felkereshetik az ötlettel Kárpáti Ferencet, de vigyék Szabad Györgyöt is. Für a Kárpátival történt beszélgetés felidézésében sem említi meg, hogy mivel is mentek oda, csak a csalódottságát jelzi, hogy a honvédség nem tesz meg minden tőle telhetőt a forradalmárok és az erdélyi magyarok megsegítésért. Für azt mondta, hogy a határrevízióról soha nem szabad lemondani.
Németh Miklós így emlékezett később vissza: „Antall József már-már kétségbeesetten hívott, hogy „nem bír ezekkel”, menjek át elmagyarázni nekik a helyzetet, vagy küldjek valakit. Tanácsadómat, az erdélyi gyökerekkel bíró történészt, Jenei Györgyöt küldtem, aki végül lehűtötte a kedélyeket.” Németh és Antall akkor lecsitították és elaltatták a revizionistákat.
A volt miniszterelnök még hozzátette: „Hittem benne, hogy rövidesen lesz egy történelmi pillanat, amikor ellentéteinket, vitáinkat rendezni tudjuk. Hamar kiderült azonban, hogy ez naivitás: már a kivégzések és a hatalomátvétel gyorsaságából lehetett sejteni, hogy a zavarosban az állami szolgálatok emberei halásznak. Azt a felfordulást, ami sokaknak valóban forradalom volt, a Securitate emberei arra használták ki, hogy átmentsék befolyásukat.”
Für Lajos később a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere lett, államtitkára pedig az a Raffay Ernő, aki többször is azt nyilatkozta, hogy a magyar kormányok legalább egy tucat lehetőséget elmulasztottak a trianoni békediktátuma revíziójára, az első ilyen éppen a román forradalom volt…
1989-90-ben nemcsak forradalmi, de revíziós szelek is fújtak a világban. Németország bátor volt, és meglépte az újraegyesítést, a magyar vezetők – bár a Nyugat látszólagos támogatást mutatott Trianon-újratárgyalására, a határok felülvizsgálatára, és revíziójára – bátortalan módon kivárni akartak, így lemaradtak az erdélyi nagy lehetőségről.
Budapest, 2021.05.23., Magyarok az Igazságért -MI
Follow @jobboldalihirek