Az amerikai jobboldal csodálattal tekint Magyarországra
Néhány közép-európai ország megmutatja, hogy az utóbbi évtizedekben a helyes utat választotta: Lengyelország és Magyarország pontosan látja, hogy a kozmopolita projekt szörnyű véget fog érni – fogalmaz Arthur Milikh, a The Claremont Institute amerikai életmóddal foglalkozó központjának igazgatója.
A kaliforniai The Claremont Institute nemrégiben az amerikai életmód sajátosságainak feltárásába fogott. Mi áll ennek hátterében?
Alapvetően szeretnénk megvédeni az amerikai életmódot. Jól látható, hogy a baloldal maga alá gyűrt szinte minden olyan amerikai intézményt, amelynek pénze, eszköze, hatalma és presztízse van. Idesorolhatók az egyetemek, a közoktatás, a szövetségi közigazgatás, a sajtó nagy része, a technológiai vállalatok, az ötszáz leggazdagabb vállalat, valamint a titkosszolgálat egy része. Ezen intézmények nagy hányada már két generáció óta balra sodródik, és ez az állapot mostanra megszilárdult. Jelentős intézményi támogatottság híján a jobboldal szinten fegyvertelenül veszi fel a harcot.
Pedig a jobboldalon ott van a nagy múltú Republikánus Párt…
Valóban, azt lehetne gondolni, hogy a kedvezőtlen körülmények között az egyetlen közeg, ahol sikerrel meg lehet védeni az amerikai életmódot, a jobboldali politikai erő. A Republikánus Párt mégsem vállalja fel ezt a feladatot. Nem népszerűsíti választói szükségleteit, kívánalmait és kéréseit. Akik a republikánusokra szavaznak, túlnyomórészt jobbra helyezkednek el attól az elittől, amely képviseli őket. Donald Trump elnökként ezeket az embereket képviselte, ez az oka annak, hogy a Republikánus Párt nemcsak hogy nem szerette, hanem gyakran szembe is helyezkedett vele.
Hogyan látja ezt a növekvő szakadékot?
Amikor az amerikai életmódról beszélünk, elsősorban a köztársasági önkormányzást értjük alatta: azt a virtust és karaktert, amely ehhez szükséges, illetve a törvény előtti egyenlőséget. A baloldal által felkarolt identitáspolitika ennek éppen az ellenkezőjét hirdeti: azt vallja, hogy a társadalomban a marginalizált csoportok intellektuális és morális értelemben felsőbbrendűek az őket elnyomókhoz képest. Az amerikai kontextusban az elnyomók a fehér emberek, ezt a baloldal nyíltan hirdeti is. A Demokrata Párt tulajdonképpen a fehérellenességre építi politikai jövőjét.
Milyen értékek, elvek és alkotmányos jogok tartoznak szervesen a hagyományos amerikai életmódhoz?
Fontos része például a család. Az amerikai jobboldalon csodálattal és nagy érdeklődéssel tekintenek Magyarországra a családpolitikája miatt. Az önkormányzó polgárok közössége csak az apai nevelésnek köszönhetően alakulhat ki. Az apák szükségesek ahhoz, hogy formálják és irányítsák a fiatalok erős szenvedélyeit, hogy elejét vegyék olyan bizarr karakterek kifejlődésének, amelyeket a pimasz akaratosság és a gyenge instabilitás egyvelege jellemez. Ez ősi tanulság. Nőies nők és férfias férfiak szükségesek ahhoz, hogy bármilyen civilizáció fennmaradhasson. A késői liberális társadalmak ennek éppen az ellenkezőjét termelik ki. A véleménynyilvánítási szabadság egy másik fontos feltétele az önkormányzás megóvásának. Mindamellett a véleménynyilvánítás joga nem képtelenségek vagy trágárságok hangoztatására ad felhatalmazást. E jog elismerésének valódi oka az, hogy képesek legyünk közpolitikai kérdéseket megvitatni, megérteni és meggyőzni egymást.
Európa legtöbb alkotmányával szemben az Egyesült Államoké biztosítja a fegyverviseléshez való jogot. Mit árul el ez az ország karakteréről?
A többi ország félreérti, hogy a fegyverviseléshez való jog hogyan és mennyire kapcsolódik az Egyesült Államokhoz. Emiatt néha gúnyolódnak rajtunk. Ez az alapvető jog jelent garanciát arra, hogy a polgárok értik: jogaik, szabadságuk és tulajdonuk védelme végső soron a saját kezükben van. Ez a tudat mindig bennük él. Ráadásul a fegyverviseléshez való jog elrettenti a leendő zsarnokokat attól a szándékuktól, hogy csorbítsák az emberek szabadságát és jogait, ugyanis az ellenállás túlságosan sokba kerülhet. Problémát jelent persze, hogy akik zsarnoki ambícióval rendelkeznek, tisztában vannak azzal, hogy egy felfegyverzett polgárság nem habozik ellenállást tanúsítani, ezért inkább a jogkorlátozások alternatív, puhább útjait keresik.
Az ön által említett megosztottságot hogyan tükrözi az Egyesült Államok térképe? Igaz, hogy a vidék inkább követi a tradíciókat?
Igen, ez bizonyos mértékig igaz. Persze nem szabad rózsaszínben látni a helyzetet, a vidéki Amerika bizonyos értelemben rossz bőrben van. A kábítószer-használat, az elhízás és más bajok növekednek. De az is igaz, hogy a vidéki Amerikát még nem fertőzte meg teljesen a nagyvárosok korrupciója és mániái. A nagyvárosok által kitermelt optikai csalódásokkal szemben a vidék még mindig közvetlenebbül megéli az élet szakaszait: a születést, a növekedést és a halált. Látja a természetből fakadó normákat, például a férfiasságot és nőiességet, amely az absztrakt és naivan optimista nagyvárosi elme előtt már elhomályosul. A vidékiek még jellemzően bíznak egymásban mint polgártársakban, szemben a nagyvárosokkal, ahol a névtelenség, a fösvénység és a hiúság uralkodik.
David Goodhart megfogalmazása szerint szakadást láthatunk a „valahol” és a „bárhol” típusú emberek között. Ön szerint mi ennek az ellentétnek a jelentősége?
Nekem is tetszik ez a megfogalmazás. Az Európai Unió nevű projektnek az a célja, hogy mindenkiből „bárhol” típusú embert faragjon. Vagyis nem szabad a szülőföldhöz, a közösségekhez, illetve a nemzethez kötődni. Úgy képzelik, hogy ha nincsenek országok, akkor nincsenek háborúk sem. Az újdonsült kozmopolita lények, a világpolgárok pedig valamiféle viseltes erkölcsiség szerint élnek. Minthogy azonban valójában senki sem képes így élni, a világpolgárok a fokozatosan bővülő jólétre, a szórakozásra és a hiúságuk kielégítésére törekednek. Véleményem szerint ez a korlátlanságra biztató projekt a bukása fele halad, és a következő emberöltő során össze is omolhat. Végső soron a nemzetek és a vallások kötnek össze bennünket az örökkévalósággal. Azt üzenik, hogy ha a magyar, a lengyel vagy bármely más nemzethez tartozol, akkor küldetésed van, kötelességeid vannak.
Érdekes, hogy az európai integrációt hozta fel példaként, amelyen belül számos törésvonal húzódik. Ezek közül az egyik a „régi”, vagyis a keleti bővítést megelőző Európai Unió és az újonnan csatlakozó közép-európai országok között rajzolódik ki. Hogyan látja ezt a törést a tengerentúlról?
A közép-európai országok, így Lengyelország és Magyarország gondolkodói pontosan látják a kozmopolita projekt gyengeségeit, visszásságait, és úgy vélik, hogy egy nap össze fog dőlni. Nem tudják még, hogy mikor, de sejtik, hogy vége lesz, ráadásul szörnyű véget fog érni, különösen egyes országok felelőtlen bevándorlási politikája miatt. Emellett úgy gondolkodnak, hogy a magyarok, a lengyelek és más közép-európai népek ezt túl fogják élni. A következő korszak pedig az országok, a nemzetek és a gyökerekhez való méltóságteljes visszatérés kora lesz.
Európa egyaránt zsugorodik a termékenységi ráta, a védelmi kiadások és a világgazdaságban betöltött szerepe alapján. Mi ennek az oka?
Az Európai Unió projektje a nemzeti hovatartozás és a nemzeti önmeghatározás alól akarja felszabadítani az embereket. Nem költ a védelemre, mert úgy gondolja, hogy el fogja törölni a háborúkat, legalábbis a kontinensen. Olvasatában valamennyi nemzet „bárhol” típusú emberekből tevődik majd össze. Ez a morális felfogás igazolja a tömeges népvándorlás létjogosultságát is. Azt hiszem, hogy ez a felfogás kudarcnak bizonyult, amit jól mutatnak az asszimiláció nehézségei, a növekvő erőszak és gyűlölet. Ráadásul az Európai Unióba érkező bevándorlók nem akarnak kozmopolita elvek szerint élni. Nem szeretik, sőt megvetik a helyi lakosságot, amely e szerint él. Az ő életmódjuk sok esetben erősebb, tartósabb, bátrabb és erőszakosabb, mint a kozmopolita élet. Úgy vélem ezért, hogy az EU-projekt egyre cudarabb idők elé néz.
Milyen szerepe lehet a közép-európai felfogásnak azt követően, hogy az Egyesült Királyság távozott az EU-ból?
Szerintem néhány közép-európai ország meg fogja mutatni, hogy az utóbbi évtizedekben a helyes utat választotta. A valódi kérdés az, hogy milyen hitelesen követik a saját útjukat. Hogy vajon csak kicsit váltak különbözővé azzal, hogy elfogadtak néhány törvényt, vagy pedig hiteles és őszinte módon különböznek, mert egyre inkább a hagyományos utat követik, lehántva magukról azokat az ellenséges doktrínákat, amelyek a többi uniós tagország betegségeihez vezetnek. Ez természetesen még nyitott kérdés.