Mutatjuk a tálibok legfőbb „vérszomjas” vezetőit

Ha megnézzük az új afganisztáni tálib vezetés kulcsfiguráit, akkor teljesen világos lesz előttünk, hogy egyikük sem jutott volna el erre a szintre, ha korábban nem kaptak volna valamilyen segítséget a Nyugattól. Mindegyikük túlélte a 2001-es amerikai inváziót, viszonylag nyugodt körülmények között átvészelték az elmúlt 20 évet. Mindez világosan bizonyítja, hogy a Nyugat teljes alkalmatlansága is kellett ahhoz, hogy a szélsőséges iszlamista tálibok két évtized után ismételten Afganisztán teljhatalmú urai legyenek.

Mostanra elfoglalták teljes Afganisztánt a tálibok. Mostantól mindent ők irányítanak, bár békés hatalomátvételt ígértek, közben már bevezették az iszlám törvénykezést, a saríát. A Biden-kormány azt jósolta, hogy kivonulásuk után 90 napon belül elfoglalják a tálibok az afgán fővárost: most még ki sem vonultak, már megtörtént a hatalomátvétel. A mostani történésekben óriási szerepe volt annak, hogy az elmúlt évtizedekben dollár tízmilliárdokat költöttek az afgán hadsereg fejlesztésére, miközben a tálibok a 2001-es amerikai bevonulás ellenére a háttérben megtartották a pozícióikat. Most a legnagyobb befolyással bíró tálib vezetők bemutatásán keresztül mutatjuk be, hogy mekkora is a Nyugat felelőssége abban, hogy ismételten a szélsőséges iszlamistáké lett Afganisztán.

Washington akarta, hogy szabad legyen

A vérszomjas tálibok egyik vezető alakja Abdul Ghani Baradar,  a tálib mozgalom egyik társalapítója. A 2013-ban meghalt, de halálát két évig titkolt Omar mollával együtt vett részt a mozgalom létrehozásában. Sok afgánhoz hasonlóan az ő életét is megváltoztatta az 1979-es szovjet invázió, amely mudzsahiddá (azon muszlimok, akik részt vesznek a dzsihádban) tette őt.

A különböző tálib frakciók elfogadták őt, majd kinevezték a Katarban található politikai irodájuk vezetőjévé. Innen vezette az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokat, amelyek a külföldi erők Afganisztánból való kivonásához, majd az afgán kormánnyal folytatott béketárgyalásokhoz vezettek, amelyek azonban nem vezettek eredményre.

Ő lehet az új afgán elnök 

Baradar kapcsán fontos megemlíteni, hogy kiképzése a szovjet támadás idején történt. Akkor az amerikai CIA nagyon komoly logisztikai és pénzügyi forrásokat biztosított az afgánok számára, hogy minél sikeresebben vegyék fel a harcot Moszkvával szemben. Források szerint a tálibok uralma alatt (1996-2001) Baradar különböző tisztségeket töltött be. A jelentések szerint Herat és Nimruz tartományok kormányzója, és/vagy Nyugat-Afganisztán hadtestparancsnoka volt.

Egy nem titkosított amerikai külügyminisztériumi dokumentum a hadsereg vezérkari főnökének korábbi helyetteseként és a kabuli Központi Hadtest parancsnokaként sorolja fel, míg az Interpol szerint a tálibok védelmi miniszterhelyettese volt.

Egyes kommentárok szerint ő lesz Afganisztán következő elnöke.  Mindezt alátámasztja az is, hogy korábban még az amerikai fél is elfogadta tárgyalópartnernek. Ebből arra lehet következtetni, hogy meglehetősen jó nyugati kapcsolatai vannak.

Nyugati segítség nélkül nem ment volna

Sirajuddin Haqqani, a tálibok második számú embere és a vezetéknevét viselő nagyhatalmú hálózat vezetője. Az apja által alapított Haqqani-hálózatot Washington terrorista hálózatnak minősítette, és mindig is az egyik legveszélyesebb csoportosulásnak tartotta, amely az elmúlt két évtizedben Afganisztánban harcolt az amerikai és a NATO-csapatok ellen. A hálózat arról ismert, hogy öngyilkos merénylőket alkalmaz, és az elmúlt évek legdurvább afganisztáni támadásai közül néhányat nekik tulajdonítanak.  Azzal is vádolták, hogy magas rangú afgán tisztviselőket gyilkolt meg, és nyugatiakat tart túszként fogva, mielőtt váltságdíjért vagy foglyokért szabadon engedné őket, mint például Bowe Bergdahl amerikai katonát, akit 2014-ben engedtek szabadon öt afgán fogolyért cserébe.

A Haqqani-hálózatról azt is tudni kell, hogy az 1980-as években a Haqqani-hálózat volt az egyik legkedveltebb CIA által finanszírozott szovjetellenes gerillacsoport a Reagan-kormányzat alatt.  Csak az 1990-es években fordultak szembe egykori finanszírozóikkal. A nyugati támogatás nélkül tehát a Haqqani-csoport sem lett volna képes komoly erőt kiépíteni Afganisztánban.

Több gesztust is tett az amerikaiaknak

Omar molla fia, Yaqoub a tálibok nagyhatalmú katonai bizottságának vezetője, amely az afgán kormány elleni háború stratégiai irányairól dönt. Felmenői és apjához fűződő kapcsolatai, akit tálib vezetőként tiszteltek, egyesítő figurává teszik őt egy széles és sokszínű mozgalomban. A mozgalomban betöltött pontos szerepéről azonban továbbra is csak találgatások folynak. 

2013-ban, amikor kiderült, hogy apja meghalt, az akkor húszéves Yaqoub első nyilvános nyilatkozatában a szunnita szélsőséges csoporton belüli egységre szólított fel, és elutasította azokat a pletykákat, amelyek szerint apja halálát belső viszályok okozták volna. Fontos tudni róla, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan tárgyalt az amerikaiakkal, tehát a korábban említett vezetőkhöz hasonlóan neki is nagyon jó kapcsolatai vannak a nyugatiakkal, sőt több olyan döntést is hozott az elmúlt években, ami az Egyesült Államoknak kedvezett. Többek között nem támadta a távozó amerikai csapatokat.

Az új emír

Haibatullah Akhundzada mollát 2016 májusában nevezték ki a tálibok élére, egy gyors hatalomváltás során, néhány nappal elődje, Mansour halála után. Kinevezése előtt keveset lehetett tudni Akhundzadáról, aki addig inkább az igazságszolgáltatásban és a vallási ügyekben volt jártas, mint a hadművészetben. Az egyiptomiak a „hívők emírjének” nevezték őt, ez a cím segített neki hitelességét megalapozni a dzsihádista világban. Akhundzadára hárult az a kényes feladat, hogy egyesítse a tálibokat, akiket Mansour halála után heves hatalmi harcok törtek meg, és akikről kiderült, hogy évekig titkolták a mozgalom alapítója, Omar molla halálát. Sikerült egyben tartania a csoportot, és továbbra is visszafogottan viselkedett, csak ritka, évente megjelenő üzeneteket adott ki az iszlám ünnepeken.

Az 1980-as években Akhundzada is természetesen részt vett az afganisztáni szovjet katonai hadjárattal szembeni ellenállásban. Nyugati segítség nélkül tehát ő sem lett volna kiképzett katona. Az 1990-es években Akhundzada az elsők között csatlakozott a tálibokhoz. Miután Farah tartományt elfoglalták a tálibok, Akhundzadát bízták meg a bűnözés elleni küzdelemmel a térségben. Amikor a tálibok 1996-ban elfoglalták a fővárost, Kabult, Akhundzadát az erény előmozdításával és a bűn megelőzésével foglalkozó osztály tagjává nevezték ki.

A 2001-es amerikai inváziót követően vallási vezető maradt, és bár egyszer megpróbálták meggyilkolni az iszlámon belüli vetélkedés miatt, de a merénylet kudarcot vallott.

Akhundzada 2021. augusztus 16-tól gyakorlatilag Afganisztán emírje lett. 

Közös pontok

Az előbb felsorolt tálib vezetőkben a legfőbb közös pont, hogy az 1980-as évekbeli nyugati segítség nélkül szinte biztosan nem tettek volna szert azon képességekre, amik egy ország meghódításához szükségesek.  A mostani tálib vezetők az 1996-2001-es vérszomjas időszakban a tálib uralom másod-, vagy éppen harmadrangú vezetői voltak, de ez nem jelenti azt, hogy ne értettek volna egyet az akkor történtekkel. Szinte biztosra lehet venni, hogy a következő időszakban egy iszlamista diktatúrát építenek újjá a közép-ázsiai országban. Mostani áttörésükben pedig egyrészt kulcsszerepet játszott a Nyugat tétlensége, valamint hogy az elmúlt években nem tettek meg mindent ezen hálózatok felszámolására, sőt, több esetben folyamatosan tárgyaltak velük.

Forrás: Origo.hu