Verhofstadt átláthatatlan pénzügyei hidegen hagyják Brüsszelt
A folyton-folyvást a pénzügyi transzparenciával, valamint az elszámoltathatósággal érvelő uniós bürokratákat valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva évek óta nem zavarják egyes brüsszeli csúcspolitikusok zavaros pénzügyei, amelyek sokszor EU-n kívüli csatornákon keresztül vándorolnak a képviselők zsebeibe. A brüsszeli korrupció kapcsán Soros György egyik legszorosabb szövetségese: a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) volt frakcióvezetője, Guy Verhofstadt került a célkeresztbe.
A 2015-ös migrációs válság kicsúcsosodását követően számtalan olyan ügy és kezdeményezés került ismét a felszínre az Európai Parlamentben, amelyet a társadalmi és nemzetbiztonsági káoszt előidéző népvándorlási hullám okán átmenetileg félre kellett söpörni.
A megannyi tárgyalandó kérdések között 2016-ban egy olyan javaslat került az asztalra, miszerint azon EP-képviselők, akik az uniós fizetésükön kívül egyéb kifizetőhelyek bőkezűségét is élvezik, legyenek arra rákényszerítve, hogy az „átláthatóság jegyében” mondjanak le a külsős juttatásaikról.
Az akkori javaslat nem számított előzmény nélkülinek, hiszen az európai politika presztízsét már egy jó ideje megtépázták a különböző uniós személyek körül kialakult botrányok (példának okáért az Európai Bizottság volt elnökének, José Manuel Barrosonak vagy a volt EU-s biztosnak, Neelie Kroes-nak az esete), amelyek bár a szavak szintjén felháborította az európai közvéleményt, szinte rendre következmények nélkül maradtak.
Azonban a kérdés napirendre kerülését követően nem sokkal egy kiszivárgott EP-s jogi dokumentum szerint a kezdeményezést még csírájában elfojtották bizonyos brüsszeli jogászok. Érvelésük szerint ugyanis az a kitétel, miszerint egy EP-képviselő a Brüsszelben folytatott munkája mellett nem vállalhat más természetű, ún. mellék munkát, aláássa az egyén alapvető jogait.
Magyarán – ha csak nem áll fenn a minősített összeférhetetlenség esete –, nem tiltható el egyetlen uniós politikus sem attól, hogy egy, az unión kívüli fél kifizetési listáján szerepeljen.
A pénzügyi átláthatóságot és a politikai lobbizást (amelyet esetenként a zsarolás fogalma jobban körül ír) keretek köré szorító javaslat elgáncsolása igencsak beszédes módon, nem kevés brüsszeli politikus számára jött nagyon jól.
Szám szerint 176 EP-képviselő lélegezhetett fel, ők ugyanis egytől-egyig az uniós fizetésük mellett máshonnan is busás összegeket kaptak különböző jogcímek alapján.
Azonban még mielőtt szó esne Soros emberéről, a kiegyensúlyozottság érdekében érdemes különbséget tenni azon EP-képviselők között, akik bár kétségtelenül szürkezónában mozognak azzal, hogy uniós munkájuk mellett pénzért előadásokat tartanak, esetleg határozott időre szakértőkként tanácsadást végeznek egy-egy olyan cég számára, amely ezt nyíltan el is ismeri, és azok közt, akik Brüsszelben csúcspolitikusi minőségben nagy befolyással rendelkeznek, ennél fogva határozatlan időre, kifejezetten az uniós ügyekbe való beavatkozás céljából stratégiai óriásvállalatok, nyugdíjalapok vagy offshore-cégek testületeiben kapnak helyet.
Talán nem meglepő, hogy az Európai Parlamentben a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) volt frakcióvezetője, Guy Verhofstadt pont az utóbbi kategóriába tartozik.
A szigorító javaslat elbukását követően nem véletlen cikkezett a brüsszeli ügyekkel foglalkozó sajtó arról, hogy – az egyébként hazánkat vélelmezett korrupciós vádak alapján előszeretettel támadó – politikus hátradőlhet,
ugyanis az évi 105 ezer eurós (átszámítva mintegy 37 millió forintos) képviselői fizetése mellett továbbra is megtarthatja azokat a külsös tisztségeit, amelyekért az integritywatch.eu számításai szerint havonta akár 13 és 25 ezer euró közti összeget kap, ami éves viszonylatban 108 millió forintnyi fizetésnek felel meg.
Hogy Verhofstadt számára e pénzek milyen komoly megbízási köröket vontak maguk után egyenesen ágon kikövetkeztethető abból, hogy az uniós politikai berkekben a volt belga kormányfő addigra nemcsak frakcióvezetőként volt ismert, hanem amellett, hogy az Európai Parlament egyik interparlamentáris szövetségének, a Spinelli-csoportnak az egyik alapítója volt, 2014-ben még az Európai Bizottság elnökjelöltjeként is tetszelgett. Ám mielőtt feladatköreit részletekbe menően említenénk, röviden érdemes kitérni Verhofstadt ún. mellék állásaiból befolyó fizetésének mértékére.
Mind a piaci, mind pedig a politikai világban közmegegyezés tárgyát képezi az a felfogás, hogy egy adott személy korrumpálhatóságának kockázatát úgy lehet a legegyszerűbb módon csökkenteni, ha annak fizetése nagyságrendileg meghaladja azoknak feketén ajánlható összegeknek a mértékét, amelyek a feladatköréből adódó munkáit esetlegesen eltéríthetnék.
Már pusztán e megközelítés alapján is szemmel láthatóan kirajzolódik Verhofstadt kapcsán a magas fokú korrupciós kockázat, hiszen a vagyonbevallása szerint azok az összegek, amelyeket különböző külsős munkákért kapott és kap mind a mai napig, messze meghaladják az uniós fizetését – magyarán fenn áll az anyagi érdekeltség premisszája.
Azonban ami az anyagi motivációnál jóval nagyobb jelzésértékkel bír, nem más, mint a Verhofstadt által betöltött unión kívüli pozíciók. A bevándorláspárti politikus igazgatósági tagként
- a vízi áruszállítással foglalkozó Exmar cégcsoporttól 2010 és 2016 között évente 60 ezer eurót kapott;
- továbbá a Belgium huszadik legnagyobb gazdasági vállalataként említett Sofina Holdingtól 2012-től,
- valamint a szintén Belgium egyik legtőkeerősebb nyugdíjalapjától, az APG-től, összesen 144 ezer eurót kapott évente.
Lévén, hogy a politikus nem csupán az említett vállalatok munkatársaként, hanem azok vezetőségi tagjaként tevékenykedett – vagy épp tevékenykedik -, felmerül a gyanú, hogy mind az Exmar, mind pedig a Sofina Holding körüli kétes esetekről nemcsak tudomása lehetett, hanem azokban akár szerepet is játszhatott.
A vízi logisztika keretein belül elsősorban cseppfolyósított földgázt (LNG-t) szállító Exmar-cégcsoportról ugyanis néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy berkein belül egy Exmar Offshore nevű cég is működött az adóparadicsomként ismert Bermudán, amely a minimálisnak mondható tevékenysége ellenére az egyesült államokbeli Texasban, Luxembourgban, valamint Belgiumban is rendelkezett vállalati divíziókkal.
Annak kapcsán, hogy a 2010 és 2016 között, Verhofstadt által is vezetett Exmar cégcsoport pusztán az adóelkerülés gyakorlatát végezte Bermudán, vagy esetleg ennél nagyobb gazdasági bűncselekményeket is elkövetett, mint a pénzmosás, egyelőre nem derült még ki.
S bár Soros emberének megszakadt 2016 után az Exmar-ral a kapcsolata, a szintén problémásnak mondott Sofina Holdingban a mai napig igazgatósági szerepkörben tetszeleg, 2023-ig szóló mandátummal.
A konszernnek Belgium egyik legnagyobb gazdasági vállalataként létfontosságú stratégiai cégekben van érdekeltsége, a teljesség igénye nélkül:
- az Engie Energy International-ben, amely energetikai óriásvállalatként azóta bekebelezte a francia energiaellátó GDF Suez-t és a GDF Environemnt-et;
- a korábban említett Exmar cégcsoportban;
- valamint a francia bioMérieux-ben is, amely egy 44 országot lefedő biotechnológiai megavállalkozás.
Ezen stratégiai cégek rámenősségét érzékelteti, hogy amikor Görögország 2014-ben többek között az euróválság okán is olyan súlyos adósságspirálba keveredett, hogy az országnak drasztikus strukturális és financiális beavatkozásra volt szüksége, az akkoriban még GDF Suez-ként ismert és a Verhofstadt-féle Sofina Holding érdekeltségébe tartozó energiaellátó bejelentkezett Thessaloniki vízművének (EYATH) privatizálásáért.
A görögök által már akkor észrevételezett összeférhetetlenséggel nagy terjedelemben foglalkozott a görög sajtó egy része, sőt még társadalmi mozgalom is alakult annak érdekében, hogy az Európai Parlamentben a többek között Verhofstadt által is erőltetett görög privatizációs csomag elfogadását megakadályozzák.
A siker azonban elmaradt, a Brüsszel és Athén között megkötött hitelmegállapodásba végül bekerült az a passzus, amely a vízmű privatizációját rögzítette.
Hogy Verhofstadt ez ügyben mutatott állhatatos lobbi munkájáért milyen külön javadalmazást kapott a Sofina Holdingtól, nem derül ki, legalábbis a nyilvános vagyonbevallásából nem.
Ám az európai közvélemény számára e kérdés talán kisebb súllyal bír ahhoz az égető morális dilemmához képest, miszerint az a Brüsszel, amelyik az átláthatósággal, valamint az elszámoltathatósággal állandójelleggel kampányol, hogy tűrhet meg a saját sorai közt egy olyan csúcspolitikust, aki egyes cégóriások érdekét a saját mandátuma felé helyezi, miközben más tagországokat vélelmezett korrupciós ügyek alapján rágalmaz?
A szerző, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Forrás: Kontra
Follow @jobboldalihirek