Van min töprengenie a Gyurcsány-házaspárnak: gyakorlatilag feloldhatatlan dilemma elé kerültek

Persze azt is mondhatnánk, hogy végre egy őszinte baloldali politikus, aki Gyurcsányékkal szemben a választásokat megelőzően és a nyilvánosság előtt mondja el az őszödi beszédét (vagy inkább beszédeit), kíméletlenül kimondva, hogy számára a multinacionális cégek, a globális piac érdekei előbbre valók, mint az átlag magyar emberek szempontjai, megélhetése, egzisztenciája. Nagyjából ezt csinálta egyébként – Gyurcsánnyal szemben, akkor már kényszerhelyzetben – Bajnai Gordon is, nem véletlenül nevezi szinte példaképének a brutális megszorításokat végrehajtó volt miniszterelnököt Márki-Zay.

Igen ám, de tudjuk, mi lett a sorsa Bajnainak 2010-ben: a választók elkergették a hatalomból. És itt éppen arról van szó, hogy 2010 után a második Orbán-kormány, valamint Matolcsy György akkori pénzügyminiszter, majd MNB-elnök bizonyította be azt a világnak, hogy még pénzügyi-gazdasági válsághelyzetben is lehet más kiutat találni, mint az ortodox neoliberális mantra, amely nem másra épül – mert nincs más ötlete –, mint a lakosság, fiatalok, középkorúak és nyugdíjasok totális kiszipolyozására, brutális megszorításokra. Ezzel szemben áll az az unortodoxnak elnevezett fideszes gazdaságpolitika, amely nem a védtelen és tartalékokkal nem rendelkező polgárokra, családokra teszi a terheket, hanem – a közteherviselést a feje tetejéről a talpára állítva – a korábban éppen a lakosság befizetéseiből hatalmas extraprofitra szert tevő és ezáltal terhelhető multicégek, bankok és pénzintézetek különadóival állítja helyre a költségvetési egyensúlyt és ezzel megmenti a gazdaságot a csődtől.

Vagyis Márki-Zay átgondolatlan és vad, neo­liberális gondolatai ma már egyszerűen nem aktuálisak, érvényüket vesztették, éppen az Orbán-kormány jóvoltából. Lehet más a válságkezelés – mondta az Orbán-kormány, és igaza lett ebben. Azóta viszont a Bajnai- és Márki-Zay-féle neoliberális modellek hiteltelenek az emberek előtt. Nem is beszélve arról, hogy ma nemhogy válság nincs Magyarországon, hanem a pandémia ellenére is kifejezetten jól áll a magyar gazdaság szénája, olyannyira, hogy már az egyébként velünk nem szimpatizáló nemzetközi hitelminősítők, illetve az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is biztató jövőbeli adatokat jósol Magyarországnak.

Ilyen körülmények között tehát Márki-Zay indulatos és meggondolatlan nekirontása a szociálisan érzékeny, a globális piaci hatásokat korlátozó állami intézkedéseknek kifejezetten öngyilkos jellegű politikai vállalkozás. Éppen ezért Márki-Zay a baloldal számára egyenes út a választási vereségbe.

Marad tehát a másik variáció: az előválasztáson győztes Márki-Zay lemondatása, félreállítása és egy új miniszterelnök-jelölt megnevezése.

Ez elsőre tetszetősen hangzik, ám ha Márki-Zayt kidobják a süllyedő hajóról, akkor is veszítenek, ugyanis ez egyfelől a saját demokratikus előválasztásuk semmibevételét fogja jelenteni, választóik előtt pedig hatalmas hitelvesztést, hogy még a saját ígéreteiket sem tartják be, s nem tisztelik a választóik döntését. A baloldali szavazók azt láthatnák, hogy egyfelől becsapták őket az előválasztás nevű, demokratikusnak nevezett humbuggal, másfelől, hogy az ígéretekkel szemben a baloldalon még sincs egység, újra a belső megosztottság, marakodás, széthúzás kerül előtérbe, mint 2014-ben és 2018-ban is, ami pedig nem vezethet máshová, mint egy újabb, sorrendben harmadik vereségbe.

Nem kell mondani, hogy ez milyen mértékben kiábrándítaná a baloldali választókat, akiknek egy része ezek után inkább távol maradna az áprilisi parlamenti választásoktól.

Persze erre fel lehet vetni: van még egy esélye a szivárványkoalíció tagjainak, az mégpedig, ha találnak egy olyan új, a baloldali választók számára meggyőző jelöltet, aki vélhetően pártokon kívülről jönne – ismét –, azonban már régebb óta kötődne a balliberális oldalhoz, s nem lenne akkora outsider, mint Márki-Zay, jóval több politikai tapasztalattal és rutinnal a politika mindennapi bugyraiban, a baloldali szemfényvesztésében és a manipulációiban. (Egyébként személyes meggyőződésem, hogy a Gyurcsány-féle boszorkánykonyhában már régóta zajlik a szóba jöhető nevek pergetése, tippem is lenne, de szándékosan nem mondok neveket.)

Ha megegyeznek egy új névben és azt nyilvánosságra hoznák, vélhetően azzal érvelnek majd a baloldali szavazók előtt, hogy a választási győzelem mindent felülíró szempont, a fasiszta-diktatórikus-jogállamellenes-homofób-rasszista-népnyúzó (a sor tetszés szerint folytatható!) Orbán-kormánynak takarodnia kell, ezért „kivételesen” az előválasztást is felül kell bírálni, hiszen Márki-Zay láthatóan nem képes arra, hogy a megfelelő egységet létrehozza a szivárványos pártok között – annak ellenére is, hogy lám, Gyurcsány főnök úr hagyta, hogy a „kapitány” bizonyítson. Ez nem sikerült neki, nincs meg az összhang és az összefogás, ami senki más hibája, mint Márki-Zayé, tehát a baloldal választási győzelme – és persze az ország, a haza, a nemzet! – érdekében fájó szívvel, de végre kell hajtani a személycserét az élen…

Igazi gyurcsányi tempó lenne ez, s látszólag még egy utolsó esélyt adhatna a ballib pártoknak.

De csak látszólag.

Ugyanis Márki-Zay nem egy Karácsony Gergely-féle piskóta.

Márki-Zay eddig megismert alkata alapján ezt nem fogja szó nélkül tűrni, mint Karácsony tette volna – illetve tette is, hogy félreállítják, illetve eldobják, mint egy használt rongyot. Mindig is azt volt a véleményem, hogy észre kell venni az elemzés során a Karácsony és a Márki-Zay közötti nyilvánvaló különbségeket. Karácsonynak nincs külön akarata, Márki-Zaynak van, bizonyos szempontból öntörvényű figura, aki a leváltására reagálni fog, és nem úgy, ahogyan a többi balliberális párt és politikus szeretné.

Márki-Zay már megválasztása estélyén át akarta venni a vezetést (emlékezzünk szavaira: „Leváltottuk a baloldalt!”), és láthatóan tisztában volt azzal, hogy neki a széles, hazai és nemzetközi nyilvánosság felé kell fordulnia, ha nem akarja, hogy a baloldali hiénák pillanatok alatt szétszedjék és megegyék reggelire. Ezért kezdett őrült rohanásba itthon és külföldön, meghívatta magát az Európai Parlamentbe, az unió­ba, sorban nyilatkozott nemzetközi médiumoknak, s itthon is sorra kezdte járni a városokat, valamint igyekezett a közösségi fórumokon is megjelenni. Egyszóval: önállósította magát, ezzel megteremtve egy olyan helyzetet, hogy nélkülözhetetlenné és megkerülhetetlenné váljon.

Magyarul: meggyűlt vele a baja Gyurcsány mesternek és a teljes ballib oldalnak.

De ettől még leválthatják, azonban mit rea­gál erre Márki-Zay?

Nyilvánvaló, hogy minden erővel megpróbálja létrehozni a saját ellenpólusát, kiszakadva immáron a baloldali szövetségből, önálló útra lépve. Létrehozza saját pártját a mozgalmából és a másik két, hozzá kapcsolódó pártból, s arra fog törekedni, hogy akiket csak lehet, átcsábítson magához és csapatához a választásokig hátralévő időben. Vagyis: képezni fog egy ellenpólust a tágabb értelemben vett baloldalon, bár ő akkor már markánsabb jobbközép vonalról fog beszélni, de ő eddig politikai ténykedése alapján korántsem a kormánykoalíciótól lophat el szavazatokat – Márki-Zayt kiismerte a nemzeti oldal szavazótábora –, hanem szigorúan a Gyurcsány által vezetett szivárványos társaság alternatívájává válhat.

S ha nem is nyerhet 2022 áprilisában, fontos és akár meghatározó szavazatmennyiséget vehet el Gyurcsányéktól úgy, hogy be sem kerül a parlamentbe.

Íme: ebben áll a 22-es csapdája a baloldal számára. Ebből a csapdából még a filmbéli Yossarian százados sem tudott kikászálódni, csak úgy, hogy egy gumicsónakkal nekiindult a tengernek…

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Fricz Tamás, magyarnemzet.hu