Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Teli szájjal jobbágyozta a gyári munkásokat a parlamentben Mellár Tamás

Hirdetés

Mellár Tamás szerint azok, akik gyárban vagy multinacionális cégeknél dolgoznak, szolgák, Orbán jobbágyai – ez derült ki a Párbeszéd padsoraiban ülő képviselő keddi, napirend előtti felszólalásából, amelyben a pedagógussztrájkot méltatta. Mellár szerint a pedagógusok nem az oltási kötelezettség felfüggesztéséért, a 10 helyett 45 százalékos béremelésért és a kötelező óraszám miatt tüntetnek, hanem azért, mert kiművelt emberfőket akarnak nevelni, ami a népbutító kormánynak nem tetszik. Mellárt viszonválaszában Rétvári Bence államtitkár tette helyre, aki emlékeztetett: Mellár Tamás politikai közössége tizenötezer tanárt tett földönfutóvá, százával zárta be a vidéki iskolákat és fizetőssé tette a felsőoktatást. Mint megjegyezte: ha van, ami veszélyezteti az oktatást, az a hatalomra kerülő baloldal.

Kedden napirend előtti felszólalásban fejtette ki véleményét az “Aktuális ügyekről” Mellár Tamás, a Párbeszéd padsoraiban ülő független képviselő, aki a sztrájkoló tanárok mellett állt ki. Mielőtt részletesen is beszámolnánk a másodpercek alatt önmaga hatása alá kerülő politikus felszólalásáról, idézzük fel, mik is a tanárok követelései:

  • első és legfontosabb követelésük az oltási kötelezettség felfüggesztése (mint ismert, az oltásellenes tanárok többek közt Schiffer András hathatós közreműködésével hallatták hangjukat a sztrájkot megelőzően);
  • a 10 százalékos béremelés helyett a tanárok 45 százalékot szeretnének;
  • további követelésük, hogy a kötelező óraszám heti 22 legyen (a szakszervezetek szerint sok tanár akár heti 40 órát, azaz napi 8 órát is vállal).

Mellár Tamás e követelésekről nem emlékezett meg; ehelyett arról beszélt, hogy a Fidesz 2010 után módszeresen építette le az oktatást, de nem azért, mert ne jutott volna erre pénz, hanem azért, mert

Hirdetés

az a rendszer, amit Orbán kiépített, egy félfeudális-gyarmati rendszer, abban nincs szükség kimunkált és kiművelt emberfőkre, hanem szolgákra, jobbágyokra van szükség, akik engedelmesen végzik a monoton rabszolgamunkát a multinacionális cégek összeszerelő üzemeiben betanított munkásként, vagy Mészáros Lőrinc szállodáiban robotolnak.

Mellár Tamás tehát nemcsak lenézi a gyári munkásokat vagy a szállodai alkalmazottakat, de egyenesen Orbán Viktor szolgáinak is tartja őket, munkájukat pedig jobbágymunkának. A képviselő szerint a pedagógusok azért sztrájkolnak, “mert tudást akarnak adni a gyermekeknek”,

olyan sokoldalú tudást, amellyel bárhol, az élet bármely területén meg tudják állni a helyüket. De akinek tudása van, azt nem lehet könnyen igába hajtani, azt nem lehet becsapni, manipulálni. Tehát ezek a túlképzett emberek, akiket ezek az elhivatott pedagógusok próbálnak nevelni, ezek veszélyesek a Fideszre, a Fidesz tekintélyuralmi autokratikus rendszerére.

Hirdetés

A tanárok, mint fentebb is írtuk, jelenleg azért sztrájkolnak, mert elutasítják a koronavírus elleni, a szakmájukban kötelező, de valójában őket védő oltást, nagyobb arányú béremelést szeretnének, és rögzítenék a kötelező óraszámot. (Mielőtt bárki fennakadna a heti 22 kötelező órán, azt nem szabad elfelejteni, hogy a letanított órák mellett a tanároknak készülniük, adminisztrálniuk, dolgozatot javítaniuk stb. is kell, amely lényegesen több időt vesz el, mint a konkrét óraszám.) Mindenesetre Mellár Tamás azzal zárta beszédét, hogy reméli, hogy a kormányt április 3-án leváltják, a jobboldali politikusok pedig majd a történelem szemétdombján végzik.

Rétvári emlékeztette Mellárt, ki is zárt be százszámra iskolákat és bocsátotta el ezrével a tanárokat

A képviselő vádjaira Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára reagált, kiemelve: véleménye szerint a baloldal próbál nehéz helyzetéből valamiféle ügyeket generálni. Ugyanakkor felidézte: a baloldali kormányok kétszer is bevezették a tandíjat, hogy a szegényebb sorsú gyerekek ne tudjanak továbbtanulni. Ezeket az intézkedéseket a Fidesz–KDNP törölte el, második alkalommal egy népszavazással is megerősítve az emberek akaratát. Mint fogalmazott, a baloldal bármikor is került hatalomra, mindig igyekezett a tudás elől a nehezebb sorból érkező gyerekeket elzárni, és mndenki számára akadályokat gördített a tudás megszerzéséhez.

Hirdetés

Rétvári Bence hozzátette: a vidéki embereket lenéző, jelenleg is aktulális baloldali retorika jegyében a Gyurcsány-kormány 381 kistelepülésen zárta be az iskolákat, ezzel párhuzamosan mintegy tizenötezer tanárt tett földönfutóvá, a pedagógusok bérét pedig nemhogy emelték volna, éppen, hogy csökkentették.

Abban lehet versenyezni kormányoknak világszerte, hogy ki növelte átlagosan, vagy azon felül a pedagógusok bérét, de hol találni olyan kormányzatot, amely csökkentette a pedagógusok bérét és tizenötezer tanárt bocsátott volna el állásából? Önök voltak azok, a baloldal, és önök akarnak visszatérni!

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: a pedagógusokra és az oktatásra nézve jelenleg nincs nagyobb veszély, mint az “iskolabezáró, pedagógusbér-csökkentő és tömegesen pedagógust elbocsátó és mindemellett tandíjat bevezető baloldal”.

Hirdetés

Rétvári Bence kiemelte: a kormány határozott álláspontja, hogy a következő esztendőben nagyarányú béremelést kell végrehajtani, amelyre a polgári kormányok idején, 2013-ban már volt példa; ekkor 50 százalékkal nőttek a tanári fizetések. Úgy vélte, a nagyarányú bérfejlesztések sorában az egészségügy után a pedagógusok következnek majd, de a kormány szándékait jelzik, hogy a válság idején, annak ellenére is 10+10 százalékos béremelést adtak a tanároknak.

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés

Hirdetés