Egyre mélyül a NATO válsága, a török vétó teljes zavarodottságot okozott
Nehéz tárgyalás vár az Egyesült Államok külügyminiszterére New Yorkban, azok után, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ország-világ előtt bohócot csinált magából. Az észak-atlanti szövetség vezetője vasárnap – tudomást sem véve Ankara határozott állásfoglalásáról – nagy magabiztossággal kijelentette: Törökország biztosan nem fogja megakadályozni Finnország és Svédország csatlakozását a katonai tömbhöz.
Szavait ovációval fogadta a nyugati sajtó, így még kínosabb volt, amikor másnap Erdoğan elnök a „csekélyértelmű medvebocsok” kedvéért kénytelenül megismételte: a nem az nem, ő bizony, meg fogja akadályozni a NATO bővítését! Üzent egyúttal a skandináv diplomatáknak is, hogy maradjanak csak otthon, velük nincs miről tárgyalnia, amíg széplelkű kormányaik Stockholmban és Helsinkiben nem változtatnak gyökeresen a kül- és biztonságpolitikájukon.
A török vétó okozta zavarodottság egyfelől érthetetlen, hiszen szükségszerű következménye az elmúlt évek történéseinek. Csak az nem láthatta előre, aki mindeddig – és ezzel rá is kanyarodhatunk a „másfelőlre” – buborékban élt. Másfelől Ankara gáncsoskodása apró vörös fény, riasztó, ami arra figyelmezteti a NATO-t, hogy mulandóban van az az idő, amikor Washingtonban csettintenek egyet, és máris mindenki vigyázzba vágja magát. Erdoğan szavait ugyanis azért nem hallották meg, azért nem vették komolyan, és Stoltenberg azért gondolhatta, hogy elég kimondania valamit ahhoz, hogy valósággá váljon, mert mindeddig az USA fújta a passzátszelet.
Ugyanolyan csúnya lyukra futás ez, mint amilyet Usrula von der Leyen és az uniós tisztviselők játszottak el az olajembargóval…
Ráadásul, és Anthony Blinkennek emiatt is főhet a feje, holnap nem csak Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról kell beszélnie török kollégájával, Mevlüt Çavuşoğluval, hiszen a helyzet úgy áll, hogy más vitás kérdések is napirenden
1. Ilyen az YPG támogatásának ügye: a Szíriában működő kurd milíciát Ankara terrorszervezetnek tartja, Washington viszont pénzzel és fegyverekkel támogatja.
2. Aztán ott vannak a gülenisták. Vezetőjük, Fethullah Gülen, aki Erdoğanék szerint a 2016-os katonai puccs szellemi vezetője, az Egyesült Államok védelmét élvezi, a lázadók egy része pedig Skandináviában talált menedékre.
3. Továbbá az USA-nak el kellene számolnia 1,4 milliárd dollárral – ennyivel szállt be korábban Törökország az F-35-ös vadászgépek fejlesztési programjába. 2019 közepén viszont az amerikai fél felrúgta az egyezséget, a törököket kizárták a szerződésből, a pénzből pedig egy fillért sem adtak vissza. Mindezt azért, mert Ankara nem engedett a washingtoni nyomásnak, és maga döntötte el, kitől vesz új légvédelmi rendszereket.
Miközben tehát a nyugati és a nyugatbarát sajtó napról napra megírja, hogy a NATO erősebb, mint valaha, Oroszország, Kína és a demokráciák minden ellensége pedig jobb, ha meghúzza magát, valójában recseg-ropog az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének felépítménye. És talán ez a magyarázata annak is, hogy sem Svéd-, sem Finnországban nem merték népszavazásra bocsájtani a csatlakozás kérdését.
Forrás: Bekezdések