Nyílt levél Ljubov Nepop nagykövetnek
„Excellenciás Nagykövet Asszony!
Engedje meg, hogy egyszerű magyar állampolgárként, magyar íróként elmondjam Önnek érzéseimet az Ön Vidnyánszky Attila nyilatkozatára írt nyílt levelét illetően.
Ön a művészetet, a kultúrát nem abból a szemszögből értelmezi, amelyből mi magyarok. Önök könyveket pusztítanak, pártokat tiltanak be, katonákat lőnek lábon, elveszik az Önök főhatalma alatt élő népek nyelvét, tiltják azok kultúráját, és hosszú éveken keresztül gyilkoltak gyermekeket, anyákat, öregeket és fiatalokat, mert azok orosz nemzetiségűek voltak. Igaz, ez nem menti fel azokat sem, akik ukránokat gyilkolnak, mert a gyilkosság a legaljasabb dolog, amit ember, ember ellen elkövethet. A háborúnak viszont okai vannak, voltak és lesznek – sajnos. És a háború áldozatokat követel.
Vidnyánszky Attila sem és a Margitszigeti Színház Önnek engedelmeskedő igazgatója által kitiltott Valentina Lisitsa zongoraművésznő sem a gyilkosságokat és a háborút magasztalta Budapesten és Mariupolban. A művészet és a politika nem mosható össze. Az Ön elnöke sem a politikai elkötelezettségét nyilvánította ki, amikor péniszével zongorázott… ha ezt művészetnek lehet nevezni. Én úgy látom azonban, hogy az Ön megítélése a művészetről innen indul és ide ér vissza.
Most az Ön népe szenved, amely szenvedést az amerikai szervezésű Majdan, az Önök által az orosz lakosság ellen elkövetett sokéves gyilkosságsorozat és az Önök által engedélyezett biolaborok léte okozta… többek között.
Miért volna nekünk kötelességünk, az Önök által elüldözött, nyelvét betiltott, minden tekintetben elnyomott kárpátaljai magyarok szenvedését ismerve Önök mellett kiállnunk? Miért volna kötelességünk Önöket szolgálni, az Önök ellenünk is irányuló rasszizmusát elfelejtenünk? Milyen jogon várja el Ön a magyar nemzettől, hogy minden, az igazsággal szöges ellentétben lévő híreiket elfogadjuk? Miért kellene demenciába esnünk és az Önök magyarellenes bűneit elfelejtenünk? És miért volna kötelességünk abból az aspektusból látunk, megítélnünk a művészetet, amelyből Ön megítéli és elítéli a cári Oroszország kultúráját, a mai előadóművészeket és a műveket? Ön a mai, magyarellenes nemzetközi és Uniós politikának behódoló celebekre hivatkozik, akik elmentek Kijevbe és Önök mellett tették le a voksukat. Ám, közben Önök is letartóztatnak ukrán írót, zenészt és más, az Önök politikájával egyet nem értő művészeket…
Azt hiszem, hogy mind a történelmi, mind a jelen kor történései ismeretében és az Ön művészettel kapcsolatos megnyilatkozásait ismerve teljesen fölösleges az Önnel való vita, mert Ön összetéveszti Magyarországot és a Kárpátalját. Az utóbbiban a történelem sajnálatos ténye (1920. június 4.) alapján parancsolgathatnak, elnyomhatnak, megkövetelhetnek bármit az ott élő magyarságtól. Itt azonban, Magyarországon erre sem Önnek, sem másnak nincs és nem is lesz módja!
Ön égessen klasszikus műveket otthon, öntse le zöld festékkel az ortodox papot, zárjon börtönbe híres, békeszerető ukrán írót és lőjön lábon orosz hadifoglyokat… Ott megteheti! Nekünk azonban nem parancsolhat, itt nem követelhet, mert mi tudjuk, mit jelent az Önök általi elnyomás, történelmi léptékben ismerjük az Önök általi megszállás borzalmait. Nem részletezem! Mert a háborúban mi, ezek ellenére segítjük az Ön kormánya elől menekülőket, a háború elől ideérkezőket, mert ez keresztényi kötelességünk. Azonban az Ön oroszlánjai elé nem megyünk be a Colosseumban. És a művészetet is másképpen értékeljük, mint ahogyan Ön azt, a Kárpátalján született, és az Önök magatartását, az Önök által okozott fájdalmakat jól ismerő Vidnyánszky igazgató úr nyilatkozatára írt levelében sejteti…
Kérem Excellenciás Nagykövet Asszonyt, hogy tartsa tiszteletben azt országot – annak népét, kormányát, azok igazságérzetét és a művészetről alkotott véleményét –, ahol diplomáciai szolgálatot teljesít. Ha bocsánatot kér a magyar nemzettől és garantálja a kárpátaljai magyarság biztonságát, kulturális és vallási szabadságát, akkor lesz joga kérni… nem parancsolni és követelőzni, csak kérni! Kellő alázattal, a diplomáciai értékek, szokások és a tisztelet jegyében! Ahogyan mi igyekszünk Önökkel szemben – történelmi megpróbáltatásaink (2. , 3., 4. ukrán front, kárpátaljai magyarság elnyomása, etc.) ellenére – viseltetni.”
Őszinte bizalommal, nemzetem iránti jobb belátásra térését illetően:
Budapest, 2022. 05. 27.
Stoffán György