Orosz elemzés az ukrán háborúról

„A háború első néhány hónapja megmutatta, hogy azok a hivatásos ukrán katonák, akiknek a háta mögött ott volt 8 év háborús tapasztalata, igen jól felkészültek a háborúra, ellentétben az orosz erőkkel, akikről kiderült, hogy egy másik fajta háborúra készültek föl.

Mivel az ukrán fél erőforrásai megváltoztathatatlan módon jóval alacsonyabbak az oroszokénál, az ukránok nem tudták a háborút néhány hónap alatt megnyerni. Kiderült, hogy a háború hosszú lesz és kimerítésre fog irányulni. Az orosz hadvezetés a saját gyengeségeit látva, mindenekelőtt a jól felkészült gyalogság hiányát, elkezdte ennek ellensúlyozását. Megalapították azon önkéntes alakulatok bázisát, amelyen mára tömegesen hoztak létre ütőképes erőket. Emellett a Donbaszban a férfi lakosság tömeges mozgósítására került sor, ami szintén javított a helyzeten. A gyalogság felfejlesztése azért volt fontos, mert enélkül területek elfoglalása nem oldható meg. A második legfontosabb orosz intézkedés a technikai ellátottság javítása. Ezen a téren orosz részről a kezdetektől fogva egy kapura kezdtek játszani. Oroszország fölénye a légierő, a tüzérség és a harckocsik tekintetében túl nagy, annak ellenére, hogy a nyugat igyekszik pótolni az ukrán technikai ellátottságban jelentkező hiányokat. Ugyanakkor a nyugat alapvető problémákba futott bele. A legfontosabb probléma a nyugati típusú fegyverzet javítókapacitásainak hiánya Ukrajnában.

A fejlett technológiákon alapuló nyugati fegyverzet nem képes a fronton huzamosabb ideig működni javítókapacitások nélkül. Ez igaz bármely fejlett technológiákon alapuló fegyverekre, fegyver rendszerekre. Ráadásul minél fejlettebb technológiákon alapulnak az adományozott (eladott) fegyverek, annál kevésbé képesek egy olyan ország frontján huzamosabb ideig működőképesek maradni, ahol a javító bázis kérdése nem megoldott. Ennek jellemző példája a német Panzerhaubitze 2000, amiből a németek 15 darabot leszállítottak Ukrajnának és amiből mára, ukrán források szerint már csak 5 működőképes. Ráadásul ezek nagyobbik része technikai meghibásodások miatt esett ki a hadrafoghatóságból, mert a meghibásodások Ukrajnában nem javíthatók. Ugyanez igaz a francia CESAR rendszerre, vagy az amerikai PALADIN-ra, de még az amerikai könnyű, vontatott M777-esekre is. Az utóbbiban kevesebb technológia van felhalmozva, mint az előbbiekben, de az utóbbi is elég fejlett műszakilag ahhoz, hogy Ukrajnában ne lehessen javítani. Így az említett tüzér eszközök jelentős részét az ukrán fél nem az orosz csapásmérések következtében veszítette el – bár orosz csapásméréseknek is sok nyugati fegyver esett áldozatul – hanem a technikai meghibásodások miatt. Emellett a szovjet típusú haditechnikából Ukrajnának napról napra egyre kevesebb marad.

Ráadásul Európa már átadta a rendelkezésre álló szovjet típusú eszközök legnagyobb részét, így a harckocsikat, önjáró lövegeket, vontatott lövegeket, páncélozott szállító harcjárműveket stb. Mivel a megmaradt szovjet haditechnika száma és színvonala is napról napra csökken, az ukrán haderő ellátottságában egyre nagyobb hiányok keletkeznek. Mivel az új haditechnikával történő ellátás nem tart lépést a veszteségekkel és a meghibásodásokkal, az ukrán haderő technikai színvonala napról napra romlik. Ez mára már kritikussá vált.

Az ukrán gyalogság folyamatosan panaszkodik az állandó orosz tüzérségi lövetés miatt, ami ellen a sajátjaik nem tudnak mit tenni. Ilyen problémái az orosz parancsnokságnak nincsenek.

Igen, az orosz haderőnek is vannak problémái bizonyos technológiákkal. Nincs annyi lehetőség olyan színvonalú felderítést folytatni, amilyet a Nyugat végez és aminek az eredményeit átadja az ukrán haderőnek. Az orosz haderő nem tud olyan pontos és hatékony csapásokat mérni, mint pl. a HIMARS. Ugyanakkor az orosz harceljárások folyamatos tökéletesítése és a nagy tűzerő megteszi a hatását és ellensúlyozza a még meglévő hátrányokat.

A következő fontos tényező a harcoló alakulatok kiképzettségének javítása. A legütőképesebb, legjobban képzett ukrán erők legnagyobb része a háború első néhány hónapjában, nagyjából május végéig bezárólag megsemmisült. A helyükre lépő ukrán katonák már nem hivatásosok, hanem tartalékosok.

Az orosz haderő kifejlesztette és alkalmazza a tömeges megsemmisítés harceljárásait, miközben saját veszteségeit minimalizálja. Oroszország messzemenően kihasználja a légierő és a tüzérség terén fennálló fölényét. Eközben folyamatosan gyűlnek az orosz tartalékosok harci tapasztalatai és javul a kiképzettségük. Az ukrán oldalon ez a tapasztalatszerzés nem működik, őket az oroszok tömegesen semmisítik meg, darálják le. Így a frontra az ukránok újra meg újra tapasztalatlan tartalékosokat tudnak csak küldeni. Így a harcoló alakulatok kiképzettsége a fronton hónapról hónapra javul az orosz haderő javára.

Mindez a háború új szakaszát eredményezte. Míg április-májusban az orosz haderő még egyfajta zsákutcában volt, ennek megfelelően Mariupol is sokáig tartott, ehhez képest május végén, június elején Liszicsanszk és Szeverodonyeck környéki agglomeráció már gyorsan ment.

Ez a helyzet Kijev szempontjából csak romlani fog a jövőben. Folyamatosan csökken az ukránok rendelkezésére álló szovjet haditechnika és lőszer. Csökken a NATO által leszállított, még hadrafogható nyugati technika mennyisége. Mindez nagyon jól meglátszik a frontokon. Az ukrán katonák mindenhol lényegében ugyanazt mondják: „minket nem véd sem az ukrán légierő, sem a tüzérség.”

Nemrég került nyilvánosságra az az adat, miszerint 4500 ukrán dezertőr van, aki saját alakulatától szökött meg. Ennek többszöröse azon hadkötelesek száma, akik már a besorozástól menekültek el. Az előbbi szám a frontra küldött alakulatokra vonatkozik és nagyjából a fronton lévők 2%-ra tehető. Ez igen soknak számít. Ennél több ukrán dezertőr lesz a jövőben.”