Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Óriási luxusban él a magyargyűlölő brüsszeli biztos, de azt akarja, hogy az emberek nélkülözzenek

Hirdetés

Brüsszel egyik leginkább magyargyűlölő politikusa Frans Timmermans hosszú évek óta elkövet mindent annak érdekében, hogy megbuktassa a magyarok által kétharmados felhatalmazással megválasztott kormányt. Timmermans korábban az illegális bevándorlók befogadásának az élharcosa volt. Később kiderült, hogy nagyon szoros kapcsolatot ápol Soros György, amerikai tőzsdespekulánssal, akinek az utasításait szinte szó szerint hajtja végre. Bár 2019-ben nem sikerült az Európai Bizottság elnöki székét megszereznie, de így is befolyásos szereplő maradt Brüsszelben. Timmermans napjainkban a teljesen elhibázott brüsszeli szankciók élharcosa. Miközben spórolást kért az emberektől, addig ő elképesztő luxusban él.

Nem lehet túlságosan boldog Frans Timmermans, mivel a holland baloldali politikus pártja továbbra is csupán 5-6 százalékos támogatásnak örvend, miközben a következő európai parlamenti választás időpontja egyre jobban közeledik. Timmermans az elmúlt években azzal szerzett magának európai hírnevet, hogy bevándorláspárti nézeteivel a magyar jobboldali kormány legádázabb ellenfeleként próbálta eladni magát, nyílt magyargyűlölő politikát folytatott, és folytat mind mai napig. Bár 2019-ben az Európai Bizottság elnöke szeretett volna lenni, de meg kellett elégednie azzal, hogy a zöld fordulatért felelős biztos lett. Az ukrajnai háború és a teljesen elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt a zöld fordulat egyelőre lekerült a napirendről, így Timmermans egyre jobban idegeskedhet azon, hogy 2024 után milyen jól fizető állása lesz kevés munkáért cserébe.

Juncker legfőbb szövetségese

Hirdetés

Timmermans a 2010-es években tűnt fel a brüsszeli politikában. 1998 és 2007, illetve 2010 és 2012 között volt pártja parlamenti képviselője. A 2014-es elemzői várakozás egyenesen úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy róla szólhat a 2014 és 2019 közötti időszak. A Politico korábban idézett egy spanyol politikai bloggert, aki szerint minden Timmermans kezén megy keresztül a brüsszeli döntéshozatalban. Az olyan kellemetlen, nehéz ügyeket bízták rá, mint a migráció, a lengyel vagy magyar jogállamiságról szóló vita, valamint az Európai Parlamenttel való kapcsolattartás.

Juncker legfőbb szövetségese volt TimmermansForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Wiktor Dabkowski
Egy interjúban sértődöttségének is adhatott hangot Timmermans, aki így fakadt ki: „finoman fogalmazva nem mindig a legkönnyebb munkákat kapom meg”. Ennek ellenére még a rajongói szerint is inkább hű maradt Junckerhez, mint a saját elveihez. „Szégyen, egy egyszerű csatlós lett” – idéz a Politico egy korábbi bizottsági kabinetfőnököt.

Teljes arccal a bevándorlók felé

Frans Timmermans nyíltan bevándorlás-, kvóta-, és multikulturalizmus-párti, ebbéli nézeteinek rendszeresen hangot is ad.

Hirdetés

2018. március 28-ai Twitter-bejegyzésében például az alábbiakat írta egy európai imámokkal folytatott kerekasztal-beszélgetés után. Európa jövőjéről folytattam ma kerekasztal-beszélgetést tíz európai imámmal. A muszlim közösségek a múltunk és a jelenünk részei, és részei lesznek Európa jövőjének is.

Timmermans korlátlanul beengedné a migránsokat Európába (képünk illusztráció)Forrás: NurPhoto via AFP/Vladimir Zivojinovic/NurPhoto/Vladimir Zivojinovic

Kiállt a kvóták mellett

A Euronews csatornának 2015-ben adott interjújában kiállt a kvóták mellett, amikor arról beszélt, hogy találni kell egy olyan megoldást, amely a migránsokat fogadó földközi-tengeri országoknak és a migránsok célállomását jelentő észak- és nyugat-európaiaknak is egyaránt jó. Timmermans szerint szükség van egy „elosztási kulcsra vészhelyzet esetére, amellyel az uniós tagállamok közösen viselik a terheket”.

Hirdetés

Timmermans a fentiekből következően kerítésellenes is. Ennek 2019. január 16-án, az Európai Parlament plenáris ülésén adott hangot, amikor azt fejtegette, hogy azok, akik kerítéseket és falakat építenek […] csalódást fognak okozni.

Aki „utolsó lélegzetéig” egyetért Sorossal

Timmermans az elmúlt években több alkalommal is találkozott Soros Györggyel, vagy valamelyik hozzá köthető szervezettel. Nemrég nyilvánosságra került adatok szerint Soros György 2014. november 1. óta összesen több mint 20 alkalommal találkozott hivatalos keretek között a legfontosabb uniós biztosokkal, több találkozón részt vett természetesen Frans Timmermans is.

Hirdetés
Soros György egyik leghűségesebb szövetségese a magyargyűlölő TimmermansForrás: V4NA

Timmermans 2015 szeptemberében New Yorkban az Open Society European Policy Institute nevű szervezet képviselőivel egyeztetett, majd 2017 áprilisában találkozott Brüsszelben magával Soros Györggyel is. A 2018-as évben viszont már háromszor is találkoztak, áprilisban, júniusban és novemberben.

Az Európai Bizottság szóvivője a 2018. április 16-ai találkozó előtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Soros és Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Timmermans korábban nagyvonalú demokratának nevezte Sorost.

A Brussels Times című lap 2018. április 13-án közzétett cikkében a Bizottság alelnöke így fogalmazott: „nincs kétségem afelől, hogy [Soros] szabadság, demokrácia és az általános jogegyenlőségen alapuló nyílt társadalmak melletti elköteleződése igazi és őszinte. […] Ez egy olyan elköteleződés, amelyet egész eddigi pályafutásom során magam is osztottam, és amelyhez az utolsó lélegzetemig tartani fogom magam”.

Hirdetés

Az antiszemita Jobbikkal összefogó MSZP mellett kampányolt Timmermans

A 2019-es európai parlamenti választási kampányban az MSZP mellett állt ki Timmermans, és Budapestre is ellátogatott. Soros György legfőbb szövetségese annak a pártnak a rendezvényére ment el, amelyik összefogott a nyíltan antiszemita Jobbikkal. Az Origo az Európai Bizottság alelnökének kérdéseket tett fel azzal kapcsolatban, hogy mit gondol arról, hogy a készülő szövetséget Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus vezetője is nyíltan elutasította.

Nyomozás is indult a baloldali politikus ellen

Timmermans egyik legnagyobb botránya akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy nyomást próbált gyakorolni a román igazságszolgáltatásra annak érdekében, hogy a hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással vádolt Laura Codruţa Kövesit, a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetőjét felmentsék a vádak alól.

KÖVESINEK EGYÉBKÉNT 18 BŰNÜGYI AKTÁBAN SZEREPEL A NEVE.

Mindezen vádak ellenére ugyanis Timmermans azt akarja elérni, hogy a DNA volt vezetőjét nevezzék ki a létrehozandó Európai Ügyészség (EPPO) élére, főügyészi minőségben. Ezt később sikerült is.

Az Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya (SIIJ) eljárást is indított az Európai Bizottság volt első alelnöke, a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztosa ellen Romániában.A vádak alapján az európai szocialisták (PES) csúcsjelöltje meghamisíthatta az EB által készített, a román igazságszolgáltatás reformját nyomon követő Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmus (MCV) 2018-ra vonatkozó jelentését. A vádemelés később azonban elmaradt.

Még hatástanulmányok sem születtek

Timmermans a 2019-es EP-választás után a zöld átállásért felelős biztos lett, de ennek ellenére folytatta magyargyűlölő tevékenységét. 2020 őszén Timmermans például azt üzente a szuverenista, jobboldali kormányoknak, hogy „a jogon keresztül gyakorolt uralom nem a jog uralma”. A TIMMERMANS ÁLTAL KÉPVISELT – 2030-IG, ILLETVE 2050-IG EURÓPA KLÍMASEMLEGESSÉGÉT CÉLZÓ – MEGÁLLAPODÁS SZAKMAILAG NEM MEGFELELŐEN KIDOLGOZOTT, A CÉLKITŰZÉSEK VÁRHATÓ KÖLTSÉGEI PEDIG IGEN EGYENLŐTLENÜL OSZLANAK MEG A TAGÁLLAMOK KÖZÖTT, ÍGY ALKALMAS AZ EU-N BELÜLI NYUGATI ÉS KELETI „BLOKK” SZEMBEÁLLÍTÁSÁRA.

Timmermans zöld fordulata egyelőre komoly léket kapottForrás: AFP/John Thys

Nem ad világos választ a diverzifikáció és energiabiztonság kapcsán (például a szénfüggés tekintetében Lengyelország, Csehország, Magyarország részéről) megfogalmazott komoly aggodalmakra. A közép-európai agráriumra nézve például súlyos csapást jelentene, ha elvennék – azaz kötelezően ökológiai termelésbe vonnák – 2030-ig az összes mezőgazdasági terület legalább negyedét.

EZEK AZ AGGÁLYOK A SZAKMAI KIDOLGOZOTTSÁGON TÚL ANNAK IS KÖSZÖNHETŐEK, HOGY A TIMMERMANS PORTFÓLIÓJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ BIZOTTSÁGI SZAKMAI MUNKÁBÓL SOKSZOR HIÁNYZIK A HATÁSTANULMÁNYOK ELKÉSZÍTÉSE

– írta a biztos tevékenységéről korábban a Századvég.

Timmermans biztosi tevékenységéről az is kiderült, hogy a Brüsszel számára kedvezőrlen hatástanulmányokat egyszerűen eltitkolta a nyilvánosság elől.

Timmermans: Fűtsenek kevesebbet

Timmermans nem meglepő módon az elhibázott brüsszeli szankciók egyik leglelkesebb támogatója. Idén márciusban azt javasolta,az európaiak azzal segíthetnek a Vlagyimir Putyin elleni harcban, ha lejjebb kapcsolják a fűtést otthonukban. 

A holland baloldali politikus hozzáfűzte:

Ez nehéz. Átkozottul nehéz, de lehetséges. Meg tudjuk csinálni, és gyorsan meg tudjuk csinálni. Csak bátorságra és keménységre van szükségünk, hogy elérjük ezt a célt. Ha valaha is volt idő erre, akkor az most van. A mi döntéseink határozzák meg, hogy mennyi energiát fogyasztunk és hogy mennyire vagyunk erősek az Oroszországgal szembeni reakcióinkban – zárta monológját Timmermans.

Majd pedig az derült ki a biztosról, hogy éppen azelőtt tárgyalt a Shell olajipari vállalattal, hogy Soros fia, Alex, egyértelmű utasítást adott az EU-nak, hogy kövesse a Shell példáját, és szigorítsa az olajbeszerzésre vonatkozó korlátozásokat.

Majd pedig azzal állt elő a magyargyűlölő biztos, hogy karbonadót kellene fizetnie mindenkinek, aki belső égésű motorral működő gépkocsit használ.

Majd pedig azzal az arcpirító kijelentésével tette fel a pontot az i-re, miszerint Nem helyezek extra nyomást a háztartásokra, csak a polgártársaimnak azt mondtam, hogy ők is tehetnek valamit azért, hogy kevesebb pénz vándoroljon Putyin zsebébe. Persze választhatják azt is, hogy nem csinálnak semmit, de dönthetnek úgy is, hogy kevésbé fűtenek, inkább biciklivel járnak, nem autóval, rövidebb ideig zuhanyoznak, és a ruháikat kiszellőztetik ahelyett, hogy azonnal kimosnák. 

Miközben mindenkit spórolásra kér Timmermans, addig ő elképesztő luxusban élForrás: AFP/Andy Buchanan

Elképesztő luxus

Timmermans legújabban pedig azzal került a hírekbe, hogy más brüsszeli politikusokhoz hasonlóan ő is, miközben, ahogyan fentebb bemutattuk takarékoskodásra kéri az európaiakat, hatalmas luxusban él. Timmermans egy Tervuren nevezetű luxustelepülésen él.Rengeteget posztolt már arról, hogy milyen az élet Tervurenben, és arról is beszélt, hogy „otthonosan érzi magát” a városban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frans Timmermans (@frans__timmermans) által megosztott bejegyzés

Forrás: Origo

Hirdetés