Scott Ritter: Ukrajna „ellentámadása” – mítosz vagy valóság?
Május közepéhez közeledve mindenki azt kérdezi, hogy „hol van a nagy ukrán ellentámadás”?
Ez a sokat emlegetett esemény már 2022 ősze óta jelen van a nyugati mainstream médiában és a közösségi média csatornáin, amikor is az ukrán fegyveres erők parancsnoka, Valerij Zaluzsnij az Egyesült Államok és a NATO vezette ukrán kapcsolattartó csoportot egy németországi Ramsteinben tartott megbeszélésen tájékoztatta arról, hogy milyen haditechnikai eszközök bevásárlólistájára lenne szüksége Ukrajnának egy sikeres offenzív művelet végrehajtásához, amelynek célja az orosz csapatok kiűzése ukrán földről.
Azóta a kollektív Nyugat túlórában dolgozik azon, hogy biztosítsa ezen anyagi támogatás nagy részét, valamint az ukrán csapatok számára szükséges kiképzést, hogy a NATO szabványos, kombinált fegyveres támadó műveleti és taktikai doktrínája alapján alkalmazzák azokat.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára 2023. április végén bejelentette, hogy a NATO a tavaly ősszel Ukrajnának ígért felszerelés több mint 98%-át leszállította, beleértve több mint 1550 páncélozott járművet, 230 harckocsit és „hatalmas” mennyiségű lőszert – köztük vitatott brit Challenger 2 fő harckocsikban használt, szegényített urániumot tartalmazó lőszereket és a britek által szállított „Storm Shadow” légibombázó cirkálórakétát. Stoltenberg szerint a NATO több mint 30 000 katona kiképzését is biztosította, lehetővé téve Ukrajna számára, hogy kilenc új harci dandárt alakítson ki, amelyek képesek megsemmisítő csapásokat mérni az Ukrajnában állomásozó orosz hadseregre.
Csak ne olyan hevesen! Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az ukrán hadsereg rendelkezik ugyan elegendő kiképzett katonával az Oroszország elleni ellentámadáshoz, de a szükséges felszerelés egy része még nem érkezett meg Ukrajnába. Ukrajnának, Zelenszkij szerint, több időre van szüksége ahhoz, hogy bármilyen nagyobb offenzívát hajtson végre. Az ukrán elnök jelenleg európai körúton vesz részt, ahol még több katonai segítséget szorgalmaz NATO-szövetségesei részéről. Az Egyesült Államok, Németország és Franciaország mind megígérte, hogy növeli az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás összegét. A kérdés továbbra is az, hogy vajon mikor gondolja úgy Ukrajna, hogy elegendő erővel rendelkezik már egy sikeres támadó hadművelet végrehajtásához? A válasz több mint valószínű, hogy „soha”.
Azok a mérőszámok, amelyekkel egy ukrán támadás sikerét vagy kudarcát mérik, irreálisan magasak. A 2022. szeptemberi harkovi offenzíva lehetett egyfajta mérce. Itt Ukrajna képes volt kihasználni az orosz védelmi pozíciókat, amelyek nem voltak elegendő létszámmal ellátva, nem voltak eléggé felkészülve, és nem rendelkeztek érdemi hadászati képességekkel. Az orosz hadsereg úgy döntött, hogy földet cserél életekért, és visszavonulót fújt, lehetővé téve Ukrajna számára, hogy jelentős propagandagyőzelmet arasson, miközben csekély katonai előnyről mondott le. Ukrajna hasonlóan sikeres hadműveletet hajtott végre a Herszon jobb partja ellen, ahol Oroszország ismét mintegy 30 000 katonát vont vissza, hogy elkerülje a nagy veszteségeket, amelyek akkor keletkeztek volna, ha úgy döntenek, hogy megvédik a nagyrészt védhetetlen területet.
Az a kilenc ukrán dandár, amelynek kiképzésében és felszerelésében a NATO segített, nagyobb képességű, mint a NATO által kiképzett erők, amelyeket Ukrajna Harkovban és Herszonban használt. De az ellenük fellépő orosz erők is sokkal erősebbek. A harkovi és a herszoni hadműveletek sikere után Oroszország mintegy 300 000 fős részleges mozgósítást hajtott végre, amely az önkéntesek párhuzamos mozgósításával együtt mintegy 700 000 főre növelte az orosz hadvezetés rendelkezésére álló erők számát. Ezeknek a csapatoknak nagyrészt befejeződött a kiképzésük, és vagy már a frontvonalakra vezényelték őket, vagy tartalékban állnak a jövőbeni katonai műveletekre. Az orosz védelmi pozíciókat az orosz doktrínának megfelelően készítették elő, mind az arcvonal sűrűsége, mind a megfelelő tüzérségi támogatás biztosítása, mind pedig a második és harmadik védelmi vonal előkészítése tekintetében, hogy meghiúsítsák az esetleges ukrán áttörést. Röviden, ha Ukrajna mégis támad, akkor egy olyan acélgátba fog ütközni, amely messze eltér attól, amivel 2022 őszén szembesült.
Ráadásul Oroszország tovább alkalmazkodott a modern harctér realitásaihoz. Az Egyesült Államok által biztosított tüzérségi rendszerek, köztük a HIMARS tüzérségi rakéták ukrajnai alkalmazását nagyrészt semmissé tették a HIMARS potenciális célpontjainak csökkentésére tervezett, továbbfejlesztett orosz hadműveleti módszerek és új taktikai intézkedések – például a HIMARS célba vezetésére használt GPS-jelek zavarására tervezett elektronikus hadviselési képességek alkalmazása, valamint a továbbfejlesztett légvédelmi képességek -, amelyek végül az Ukrajna által indított HIMARS rakéták többségét lelőtték.
Oroszország hasonlóképpen továbbfejlesztette a „kamikaze” drónok – különösen a „Lancet” rendszer – használatát, hogy levadássza és megsemmisítse a kritikus ukrán katonai eszközöket, valamint a parancsnoki és irányítási képességeket. Oroszország továbbá saját új technológiákat vetett be, beleértve a precíziós irányítású „siklóbombák” alkalmazását, amelyeket pusztító hatásfokkal vetettek be ukrán csapatok ellen. Az orosz légierő és haditengerészet szintén nagyon hatékonyan hajtott végre büntető támadásokat az ukrán hátországban lévő ukrán fegyver- és logisztikai raktárak ellen nagy hatótávolságú drónok és precíziós irányítású rakéták segítségével, megsemmisítve éppen azokat a lőszer- és üzemanyag-készleteket, amelyekre Ukrajnának szüksége lenne, hogy érdemi és tartós katonai támadásokat hajtson végre. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Ukrajna jelenleg is hiányt szenved a tüzérségi lövedékek és a légvédelmi rendszerek terén, akkor nehéz elképzelni, hogy Ukrajna a dolgok jelenlegi állása szerint hogyan lenne képes bármilyen sikeres támadást végrehajtani az orosz erők ellen.
Az ukrajnai konfliktus intenzitása és halálos ereje meglepte az Egyesült Államokat és a NATO-t. Mindkét tényező végső soron a modern háború gazdasági, anyagi és emberéleti veszteségekkel jár. Bár a háború költségei kétirányúak, ami azt jelenti, hogy Oroszország ugyanúgy hatalmas emberi és gazdasági áldozatokat szenved, a végső kérdés az, hogy mi a kollektív Nyugat fájdalomküszöbe? Ugyan Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter egy évvel ezelőtt megjegyezte, hogy az Egyesült Államok célja Ukrajnában az volt, hogy olyan mértékű fájdalmat okozzon Oroszországnak, amely elrettentőleg hat az orosz „agresszió” jövőbeli európai fellépésére. Mostanra azonban világossá vált, hogy az Egyesült Államok kezdi érezni a szorítást, ami az Ukrajnának nyújtott folyamatos támogatásnak miatt az Egyesült Államok katonai felkészültségére hatott. Nem is beszélve Ukrajna háborúban tartásának magas költségéről a magas költségekről. Ez jelenleg 130 milliárd dollárra becsülhető, és egyre csak nő.
Amint Joe Biden elnök megkezdi újraválasztási kampányát, az USA katonai és gazdasági erőforrásait továbbra is elszívó, „befagyasztott” ukrajnai konfliktus belpolitikai következményei politikai teherré válnak. Miközben Volodimir Zelenszkij több időt kér, hogy teljes mértékben felkészüljön egy ellentámadásra, ez az idő nem Ukrajnának kedvez. Végül az USA arra fogja szorítani Ukrajnát, hogy olyan határozott csapást mérjen Oroszországra, amelyet egyszerűen nem képes végrehajtani. Az Ukrajna által gondosan felhalmozott 30 000 katona el fog pusztulni egy olyan orosz hadsereggel szemben, amely képes leküzdeni bármit, amit Ukrajna ellene bevet. Ez nem jelenti azt, hogy Ukrajna nem fog pillanatnyi taktikai előnyt elérni a csatatér kisebb részein, vagy hogy Oroszország nem fog veszteségeket elszenvedni. De végső soron Oroszország sokkal felkészültebb egy ukrán ellentámadás következményeinek kezelésére, mint Ukrajna és a NATO, ha és amikor az bekövetkezik.
Eredeti cím: Scott Ritter: Ukraine’s ‘Counteroffensive’ – Myth or Reality?
Megjelent: 2015. május 15. Sputnik International
Fordította a Nemzeti InternetFigyelő közössége