Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Eva Kaili visszatért: Strasbourgban már szavazott is

Hirdetés

Most van az Európai Parlament plenáris ülése, ahol felbukkant a korrupcióval vádolt görög képviselő.

Eva Kaili ténylegesen visszatért: az EP volt alelnöke az uniós törvényhozás plenáris ülésén Strasbourgban szavazott, 2023. július 11-én. A korábban vizsgálati fogságban levő Kailit április 14-én, a brüsszeli Haren börtönből házi őrizetbe helyezték a belga fővárosban,

MAJD KÉSŐBB EP-KÉPVISELŐI JOGKÖRE GYAKORLÁSÁT IS ENGEDÉLYEZTÉK.

Hirdetés

A korrupcióval vádolt görög szocialista képviselő körül már terjedtek olyan pletykák korábban is, hogy áldozati pózba vágva magát visszatérni tervez az EP-ben, egészen konkrétan egy összeesküvés és egy igazságtalan bírósági rendszer áldozataként pozicionálta magát sajtónyilatkozataiban.

Többek között azt álltja, hogy azért csalták csapdába, mert tagja volt az EP kémszoftvereket vizsgáló albizottságának, más nyilatkozataiban a belga jogrend diszkriminatív jellegéről vagy éppen a börtönviszonyok tűrhetetlenségéről beszélt.

Hasonló eset volt június elején is, amikor Marc Tarabella, a korrupció miatt letartóztatott EP-képviselő szerint korrupció miatt nem alkalmas hazánk a soros elnökségre. Ott is azt történt, hogy a képviselő a börtön után házi őrizetbe került, onnan visszaült az EP-be, majd erkölcsi ítéletet mondott Magyarországról.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés