Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Az ukránok leleplezték magukat, titokra derült fény

Hirdetés

Mikola Olescsuk altábornagy elmondta, hogy az ukrán pilótáknak van tapasztalatuk a nyugati gyártmányú F-16-os vadászgépek üzemeltetésében, mivel azok már földet értek az ukrán repülőtereken – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda.

A Portfolio összefoglalójában megemílti, hogy Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő vezetője az ukrán televíziónak adott interjúja során kifejtette, hogy

egy F-16-os repülőgép már járt Ukrajnában. Leszállt a repülőtereinken, közös kiképzést tartottunk a pilótákkal, tehát van tapasztalatunk az F-16-osok üzemeltetésében.

Hirdetés

Az altábornagy azt is elárulta, a következő egy év során Ukrajna előkészíti a kifutópályákat a nyugati vadászbombázók fogadására. Elmondása szerint ez azt jelenti, hogy feljavítják a pályák állapotát, modernizálják a repülőtéri infrastruktúrát és új védelmi (elsősorban légvédelmi) létesítményeket alakítanak ki.

Úgyhogy úgy gondolom, hogy képesek leszünk a repülőgépeket Ukrajnába hozni, amint megszerezzük őket – zárta Olescsuk a beszédét.

Az ukrán portál arra is emlékeztet, hogy az amerikai gyártmányú vadászgépek már az orosz invázió kezdete előtt is többször landoltak Ukrajna katonai repülőterein – többek között 2012-ben és 2018-ban.

Hirdetés

Forrás: Origo

Hirdetés