Zelenszkij az életével fizethet, ha elfogadja a NATO béketervét, saját emberei végezhetnek vele
Arra nem lehet számítani, hogy a Kreml magától egy talpalatnyi földet is visszaad Ukrajnának, pláne nem a 2014-ben megszerzett Krím félszigetet.
Volodimir Zelenszkij állítólag „rángógörcsöt” kapott, amikor megtudta az általa hőn szeretett NATO legújabb béketervét. Az egész ukrán elit elborzadt, amikor Brüsszelből olyan szavakat hallott, amelyeket a legkevésbé sem kívánt, és olyan elképzeléseket, amelyek megvalósítása esetén az egész kijevi vezetés lába alól kicsúszna a talaj.
A NATO elképzelése szerint az Oroszországnak átadandó területekért cserébe kaphat NATO-tagságot Ukrajna. Ezt Stian Jenssen, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hivatalvezetője mondta, az ukránok legnagyobb megrökönyödésére. A hivatalvezető szerint Ukrajnának a területekről való lemondása a háború végét is elhozhatja.
A képlet persze nem ilyen egyszerű, ha meggondoljuk, hogy a nyugati katonai szövetség berkeiből egymás után szivárognak ki azok a hírek, amelyek szerint a NATO valamilyen módon be akarja fejezni a háborút. Az ukrán ellentámadásnak nevezett manőverek elakadtak, a nyugati szövetségesek egyre csalódottabbak, közeleg az amerikai elnökválasztás, Washingtonban dönteni kell a segélyek mikéntjéről. Viszont a mostani NATO-elképzelés nem más, mint egy olyan terv megvalósításának az ötlete, amely szerint a „kecske is jóllakhat, és a káposzta is megmaradhat”.
A nemzetközi diplomáciában nem szokatlan, hogy egy javaslatot először egy „kísérleti lufi” formájában terjesztenek elő, várva a külföldi reakciókat, majd ezeket figyelembe véve elkezdik az elképzelést csiszolni, formázni, hátha lesz a dologból valami. Most is valami hasonló történt, mert a NATO-főtitkár hivatali vezetője nem képvisel olyan magas rangú pozíciót, hogy teljes elutasítottság esetén ne lehetne arcvesztés nélkül a „történetből” kifarolni. Erre utal az is, hogy Jenssen egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a béke és az azt követő NATO-tagság érdekében nem biztos, hogy ennek mindenképpen így kell lennie, de ez egy a lehetséges megoldások közül.
A NATO most megkapta a teljes elutasítást az ukránoktól. És ezen nem is lehet csodálkozni. Zelenszkij egész geostratégiai elképzelését arra építette fel, hogy nyugati segítséggel – a Krím félszigetet is beleértve – visszaszerzi az oroszoktól a háború során elvesztett összes ukrán területet, a folyamat közben pedig csatlakozik a NATO-hoz.
Az egész NATO-terv egy „államvilág”, köze sincs a realitásokhoz. Ha Zelenszkij ugyanis csak egy halvány kísérletet is tesz a terv elfogadására, olyan nagy lenne az ukrán elitben és a hadseregben a csalódás, hogy nem kizárt: az elnök életével fizetne ezért. Arra pedig végképp nem lehet számítani, hogy a Kreml egy talpalatnyi földet is visszaad magától Ukrajnának, pláne nem a 2014-ben megszerzett Krím félszigetet, amelynek komoly stratégiai jelentősége van. Az ukrán haderő pedig a nyugati segítség ellenére sem képes átütő sikert elérni a fronton.
A legutóbbi vilniusi NATO csúcstalálkozón az amerikaiak lesöpörték az ukrán csatlakozási követeléseket, mert a szövetség nem vehet fel tagjai sorába háborúban álló országot. Ezért lehettek Zelenszkijnek „rángógörcsei”.
Arról már nem is beszélve, hogy Magyarország – minden tagállamnak hozzá kell járulnia egy új tag felvételéhez – ezt megakadályozta volna a kárpátaljai magyar kisebbség sorozatos jogfosztása miatt. Hiába halasztotta el Kijev egy évvel az új tanügyi törvény bevezetését, amely az anyanyelv használati jogát gyakorlatilag „eltörölte” az oktatásban, az ukrán NATO-csatlakozás ügyében a magyar vétó borítékolható lett volna.
Mihajlo Podoljak azonnal reagált a NATO tervére, miszerint mindez azt jelentené, hogy Ukrajna szándékosan a demokrácia vereségét választja. Az elnöki főtanácsadó ezzel nem kevesebbet állít, minthogy Ukrajnában demokrácia van. Ehhez képest Kijev betiltotta az összes ellenzéki pártot, az ellenzéki sajtóval egyetemben, és mint fentebb láttuk, a nemzetiségi jogok területén is bőven van mit tennie. Ukrajna más szempontból sem felel meg a demokrácia követelményeinek.
Történetesen az ukránoknak a náci német megszállás idején tanúsított, aktív kollaborációja miatt. A mai napig nemzeti hősnek tekintik azt a Sztepan Banderát, aki a németekkel együttműködő Ukrán Felkelő Hadsereg politikai szárnyának a vezetője volt, és aki mindenkit üldöztetett, aki nem volt ukrán: a magyarokat, a lengyeleket, a zsidókat, az oroszokat és más nemzeti kisebbségeket is. Kijev soha nem kért bocsánatot a Volhíniában 1943-ban történt mészárlásért, amikor az ukránok legalább 150 ezer lengyelt brutális módon megöltek. Zelenszkij sem engedélyezi a megölt lengyelek földi maradványainak az exhumálását és méltó módon történő eltemetését. Nehéz lenne baltával szétvágott koponyák látványáról azt állítani, hogy azokat nem háborús és népellenes cselekmények okozták.
Márpedig a NATO-főtitkár irodavezetője azt is kijelentette, hogy ha létre is jön a „területeket a NATO tagságért” megállapodás, Ukrajnának a demokratikus követelményeket is teljesítenie kell. Vagyis nehezen lesz elmagyarázható a NATO-vezetésnek a háborús bűnösök méltatása – még akkor sem, ha most az oroszellenes hangulat miatt szemet hunynak a sötét múlt felett.
A helyzet pillanatnyilag úgy néz ki, hogy mivel Zelenszkij folytatni akarja a háborút, ezzel kockára teszi a hosszú távú nyugati segítségeket. Ha pedig elfogadja a NATO tervét, akkor viszont megborul Ukrajna belpolitikája.
Zelenszkij csapdába került.
G. Fehér Péter – Magyar Hírlap