Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Vízumok százezreit adták el migránsoknak lengyel tisztviselők?

Hirdetés

Ursula von der Leyen tombol, bár igazából érthetetlen, miért, hiszen ő támogatja a bevándorlást, és ő volt az, aki finoman szólva is “érdekes” üzletet kötött SMS-ben – koronavírus elleni vakcinák beszerzése címszó alatt. Most pedig éppen ő az, aki komoly vizsgálatot és súlyos következményeket lengetett be lengyel tisztviselők és politikusok előtt, ha valóban beigazolódik a gyanú, miszerint több százezer embert engedtek be az Európai Unió területére, a lengyel nagykövetségek schengeni vízumokat állítottak ki kenőpénzért cserébe, majd a jórészt afrikai és ázsiai állampolgárok ezt kihasználva Varsóba repültek és onnan utaztak tovább más uniós országokba, hogy ott illegálisan letelepedjenek.

A német sajtó szerint elképesztő pofátlanság, hogy pont a PiS párt – amely a legjobban ellenezte a bevándorlást – keveredett bele ebbe a korrupciós ügybe. Von der Leyen szerint, ha a gyanú beigazolódik, akkor ez állami embercsempészetnek minősül. Daniel Caspary, a CDU–CSU frakció EP-képviselője szerint még az is elképzelhető, hogy egyes politikusok szervezett bűnözői csoportokkal együttműködve hajtották végre ezt az akciót.

Mindeközben Nancy Faeser német belügyminiszter egy teljesen őrült ötlettel állt elő: szavazati jogot akar adni azoknak a migránsoknak, akik hat hónapnál hosszabb időt töltöttek el Németországban, így a tartományi politikába is beleszólhatnának. Ez azért is veszélyes, mivel sok kisebb településen már nagyon magas a külföldiek aránya, és a kiterjesztett választójog megbolygathatja a jól működő, még konzervatív politikai struktúráját egy városkának. Nyilvánvaló, hogy a migránsok a liberális, bevándorláspárti politikai erőkre adnák le szavazatukat. Rengeteg illegális bevándorló analfabéta még a saját nyelvén is, így képtelen lenne átolvasni egy pártprogramot vagy képviselőkkel politikáról diskurálni. A konzervatív politikusok nem értenek egyet a tervvel, mivel az integráció, a nyelvtudás és a Németországra való politikai rálátás feltétel kell legyen egy választópolgárnak.

Sikeresen lezárult az iráni–amerikai fogolycsere, mind az öt iráni és öt amerikai állampolgár jó egészségi állapotban van és hazatértek – erősítette meg Washington és Teherán is. Az öt amerikai iráni születésű volt és hírszerzési tevékenységért börtönözték be őket. Az öt iráni állampolgár ellen a vád szintén kémkedés és az embargók megsértése volt, mivel a hadsereg számára fontos technológiát akartak az USA-ból Iránba juttatni.

Hirdetés

Olaf Scholz német kancellár bejelentette, hogy kormánya 400 millió euró értékben küld muníciót és fegyvereket Ukrajnának, többek között repeszgránátokat és aknavetőkhöz használatos lőszert. Az újságírók kérdésére, hogy született-e már döntés a nagy hatótávolságú Taurus rakéták átadásáról, Scholz azt válaszolta, hogy a parlament előtt van ugyan a kérdés, ám döntés még nem született erről. A németországi Ramstein légibázison a mai napon tárgyalnak a NATO-tagállamok képviselői és több ország honvédelmi miniszterei arról, hogy milyen további segítséget nyújtsanak Ukrajnának.

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés
Hirdetés