Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Iszlamisták készültek merényletre a kölni dómban, állítja a német hírszerzés

Hirdetés

Három embert őrizetbe vettek az év utolsó napján Németországban azzal a gyanúval, hogy a Kölni Dóm ellen készítettek elő egy terrorista támadást – írta a Bild.

Ezzel együtt már nyolc iszlamista hátterű férfi van a rendőrség kezén, miután karácsony este öt embert már őrizetbe vettek a gyanúval kapcsolatban. Köztük van egy 30 éves férfi is, aki a gyanú szerint felmérte a terepet a Szent Péter- és Szűz Mária-dómban.

A katedrális elleni merénylet előkészületét a német szövetségi elhárítás (BND) más európai szervekkel együtt derítette fel. Az üggyel kapcsolatban a kölni rendőrkapitány, Johannes Hermans elmondta, hogy a terrorcselekményt egy autóval tervezték végrehajtani.

Hirdetés

A hatóságok kezére került gyanúsítottakat Duisburg, Herne és Nörvenich városokban fogták el, ahol házkutatásokat is tartottak. A tájékoztatás szerint az ügyben korábban őrizetbe vett 30 éves tádzsik férfi egy olyan hálózat tagja volt, amely más német tartományokra, illetve uniós tagországokra is kiterjedt – írta az MTI.

A német rendőrség nem sokkal karácsony előtt értesült egy tervezett iszlamista merényletről a kölni dóm ellen, ami miatt a székesegyházat időlegesen le is zárták.
Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kereszténydemokrata belügyminisztere sikerről beszélt és megköszönte a bűnüldöző hatóságoknak munkájukat.

Hirdetés

„Az iszlamista szélsőségesek mindig is aktívak voltak, de most a szokásosnál is aktívabbak. A rendőrség igyekszik mindig pár lépéssel előttük járni” – tette hozzá Reul.

A tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a nagyjából ezer rendőr, aki szilveszter éjjel bevetésen lesz a kölni dómnál, mindent meg fog tenni az ünneplők biztonságáért, de eddig nem észleltek semmi rendkívülit.

Hirdetés
Hirdetés