Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Oroszország segítségét kéri a Dnyeszter melléki moldovai szakadár terület

Hirdetés

Oroszország segítségét kérte szerdán a Dnyeszter melléki moldovai szakadár terület, Transznisztria arra hivatkozva, hogy a moldovai kormány nyomást gyakorol a gazdaságára.

„Társadalmi és gazdasági nyomást gyakorolnak a Dnyeszter melléki területre, ami egyenesen ellentmond az európai elveknek, és az emberi jogokkal és a szabadkereskedelemmel is összefüggésben áll” – olvasható az oroszbarát terület képviselőinek tiraszpoli kongresszusán elfogadott nyilatkozatában. 2006 óta most tartottak először ilyen kongresszust a Dnyeszter melléki vezetők.

Az orosz hírügynökségek által ismertetett hivatalos nyilatkozatban a Dnyeszter melléki vezetők kérik a Szövetségi Tanácsot és a Dumát, az orosz parlament felső- és alsóházát, hogy „hozzanak intézkedéseket a terület megvédelmezésére a Moldova által gyakorolt fokozott nyomásgyakorlással szemben.”

Hirdetés

A dokumentum arra emlékeztet, hogy több mint 220 ezer orosz állampolgár él állandó jelleggel a Dnyeszter melléki területen.

A nyilatkozat szerint a Dnyeszter melléki terület „korábban nem látott gazdasági, társadalmi-humanitárius és katonapolitikai jellegű fenyegetésekkel” néz szembe. A dokumentum arra nem tér ki, konkrétan milyen segítségre számítanak a szakadárok.

A szakadár hatóságok szerint a szerdai kongresszus, amelyen 620 képviselő vett részt, válasz a Chisinau által a Dnyeszter melléki területről érkező árukra nemrégiben kivetett vámra.

Hirdetés

Beszédében Vagyim Krasznoszelszkij Dnyeszter melléki elnök a médiumok szerint kijelentette, hogy a terület „gazdasági, fizikai, jogi és nyelvi nyomás által kifejtett népirtási politika” áldozata.

A határozatban a képviselők kérik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), az Európai Parlamentet, a vöröskeresztet és az ENSZ főtitkárságát, hogy akadályozzák meg azokat a „provokációkat”, amelyek „a feszültségek kiszélesedéséhez vezethetnének”.

A chisinaui kormány szerdai közleménye szerint „a dolgok nyugodtnak tűnnek”, a „társadalmon belüli hisztériakeltésre irányuló újabb kampány ellenére semmilyen veszélye sincs a helyzet eszkalációjának”.

Hirdetés

A 460 ezer lakosú, Ukrajna és a Dnyeszter közé ékelődő terület rövid fegyveres konfliktus után 1992-ben szakadt ki Moldovából. Hivatalos adatok szerint 1500 orosz katona tartózkodik a területen békefenntartó feladatokat ellátva.

Frissítés: orosz külügyminisztérium: megvizsgálják a védelmi folyamodványt

Megvizsgálják az orosz illetékes szervek a Dnyeszter menti Moldáv Köztársaság képviselői kongresszusának Oroszországhoz intézett felhívását, hogy védje meg a Dnyesztermelléket – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.

Hirdetés

„A Dnyeszter menti lakosok, honfitársaink érdekeinek védelme az egyik prioritás” – közölte a moszkvai külügyminisztérium a RIA Novosztyi hírügynökséggel.

A tárca szerint „minden megkeresést mindig figyelmesen vizsgálnak meg az orosz szakszolgálatok”.

Vitalij Ignatyjev, az el nem ismert köztársaság külügyminisztere a Rosszija 24 orosz hírcsatornának kijelentette hogy a Dnyeszter melléki entitás mindenekelőtt diplomáciai támogatást vár Oroszországtól, mert Moszkva az egyik közvetítő az 5+2 rendezési formátumban. Az 5+2 formátumú tárgyalási platformban Moldova és a Dnyesztermellék a konfliktusban részt vevő felek, Oroszország, Ukrajna, az EBESZ közvetítőként, az Egyesült Államok és az Európai Unió pedig megfigyelőként vesz részt.

Hirdetés

Gazdasági blokádként az RBK orosz gazdasági lap szerint az el nem ismert köztársaságban Moldova január elsején életbe lépett vámkódexét tekintik, amely eltörölte Dnyeszter menti vállalatok vámkedvezményeit. Ez az entitás gazdaságfejlesztési minisztériumának becslése szerint éves szinten 12-30 millió dollárnyi kárt okozhat.

A szakadár területen mintegy 1500 orosz katona állomásozik; két gépesített lövész zászlóalj éves váltásban békefenntartó feladatokat lát el, és van még egy őrző és egy kiszolgáló zászlóalj is. A területre, ahol 1991 és 1994 között harcok dúltak, a békefenntartókat 1992. július 29-én vezényelték, nyolc nappal az orosz és a moldovai elnök által, a szakadár „köztársaság” vezetőjének jelenlétében aláírt válságrendezési megállapodás után.

A többi orosz katona a Colbasna faluban lévő, a szovjet csapatok európai kivonása után kialakított lőszerraktárakat őrzi, amelyekben jelenleg több mint húszezer tonna lőszert tárolnak. A hadianyag elszállítása és újrahasznosítása 2003-ban megkezdődött, ám a moldovai belviszály súlyosbodásakor abbamaradt.

A Szovjetunió széthullása nyomán Moldova parlamentje 1991. augusztus 27-én deklarálta az ország függetlenségét. A Dnyeszter menti, zömében oroszok és ukránok lakta terület öt nappal később kinyilvánította elszakadását Moldovától. Chisinau 1994-ben különleges autonómiát biztosított a szakadár területnek és a délen megalakult Gagauz Köztársaságnak. A török dialektust beszélő gagauzok ezt elfogadták, a Dnyeszteren túli terület azonban őrzi különállását, az ott állomásozó orosz katonaságtól védve.

Chisinau ragaszkodik hozzá, hogy az orosz katonai békefenntartókat nemzetközi mandátummal rendelkező polgári misszióval váltsák fel. A moldovai kormány Reintegrációs Irodája 2022-ben kizárta a konfliktus erőszakos megoldásának lehetőségét.

(MTI nyomán)

Hirdetés