Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Gyurcsány káromkodott, és arra panaszkodott, hogy ő nem kapcsolhatja ki a feleségét – videó

Hirdetés

Tavaszi gyülekező címmel tartott fórumot Komlón a városháza előtti téren kedd este Gyurcsány Ferenc. Az eseményre alig ment el néhány ember, még kínosabb volt azonban, hogy Gyurcsány azt sem tudta, ki a helyi jelöltje, kínosan mutogatott összevissza és káromkodott, és arra panaszkodott, hogy ő nem kapcsolhatja ki a feleségét.

Gyurcsány Ferencet mindössze 100 fő várta, melybe beleértendő a saját stábja, a helyi baloldali KÖT jelöltjei és aktivistái. Besegítettek a létszámba a párt pécsi emberei is, Péterffy Attila csapatának tagjai közül Kunszt Márta, Auth István és a pécsi alpolgármester, Zag Gábor is tiszteletét tette. Megjelent Szakács László korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő, majd Gyurcsány-párti jelölt, jelenleg pedig a Szocialisták és Demokraták párt tagja, de a korábbi szocialista polgármester, Páva Zoltán is kilátogatott. A létszámhoz képest viszonylag sok rendőrt is lehetett látni a tér szélein, de valójában már az ellentüntetőket sem mozgatta meg az esemény – írta a bama.hu.

Hirdetés

A rendezvény házigazdája a helyi közös baloldali jelölt, Barbarics Ildikó volt, aki próbált a számára fontos helyi témákról beszélni, de Gyurcsány, ahogy szokta, elvitte előle a show-t. Az elemében lévő korábbi kormányfő vehemensen, sokszor káromkodva igyekezett meggyőzni csekély számú hallgatóságát arról, hogy a jelenlegi kormány minden baj okozója, az ország valójában élhetetlen és minden igazi demokrata el kell, hogy menjen választani, és természetesen a Dobrev Klára vezette DK listára kell szavazni. Kicsit később érthetetlen módon azt ecsetelte, hogy azért is kell a feleségére szavazni, mert különben Klára dühös lesz, és este neki kell vele találkozni, és ő nem tudja kikapcsolni, mint az emberek a tv-t mikor hallgatják.

Egy kis zavar keletkezett a program vége felé is, amikor Gyurcsány a helyi jelöltek melletti voksolásra buzdított, ugyanis hosszú percekig nem tudta megmondani, és segítséget sem kapott a helyiektől, hogy ki is a pártja vármegyei listavezetője. Először Zag Gábort mondta, majd nagy nehezen a jó megfejtés is megszületett, Szarkándi Lajosné személyében, aki kellemetlenül is érezte magát a közjáték miatt.

A helyi komlói KÖT (DK-MSZP-Jobbik-Momentum) jelöltjeiről majdnem megfeledkezett, de Barbarics gyorsan közbeszólt, és jelzett neki. Itt a Gyurcsány-párt elnöke a Komló Összeköt szervezet neve hallatán a „Been together!” felkiáltással reagált.

Hirdetés

A fórum után a jelenlévők közül többen is elmondták, hogy csalódottan látták, milyen kevesen jöttek el a rendezvényre, pedig szerintük Gyurcsány az egyetlen igazán harcos ellenzéki.

Gyurcsány Ferenc ezúttal kevésbé tudta lázba hozni közönségét, a tapsok is tessék-lássék módon érkeztek egy-egy poén után. Jól láthatóan a helyi képviselők kötelezően ugyan megjelentek a programon, de egyáltalán nem voltak boldogok, hogy Gyurcsány mellett kell szerepelniük. Barbarics Ildikó polgármesterjelölt valószínűleg sokkal szívesebben lett volna ezen az estén valahol máshol, a testbeszédéből ez jól látszott. Péterffy Attila hasonló módon viselkedett bő egy hete Pécsett, mikor Dobrev Klárával kellett pusziszkodnia. Egy biztos, a baloldal baranyai jelöltjeinek láthatóan még mindig Gyurcsány mondja meg, hogy mikor, hol és mit kell csinálniuk – olvasható a cikkben.

Forrás: Origo

Hirdetés
Hirdetés