Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Karácsony Gergely megsértődött Magyar Péterre, és a Dunával harcol a Tisza ellen

Hirdetés

Aki esetleg azt gondolná, hogy Karácsony Gergely szűk két héttel az EP- és önkormányzati választások előtt végre dolgozni kezdett, az csúnyán csalatkozhat, hiszen ez az ünnepi pillanat még nem jött el. Túl korán van még ehhez. A főpolgármester azonban a múltkori keménykedést követően visszatért régi énjéhez és bizony sértődős kedvében volt, most éppen Magyar Péterre durcizott be. Tudjuk, hogy egymás gyötrése és köpködése kötelező feladat a baloldalon, a tét pedig egyre nagyobb. A másik sértődős nebáncsvirágnak, Magyar Péternek – ahogy sokaknak – nem tetszett Karácsony Gergely budapesti munkája, a Lánchíddal kapcsolatos töketlenkedése és károkozása, ezt pedig elmondta egy interjúban. Nem kellett volna, mert a két takaréklángelme találkozása olyan komoly lángokat keltett, amit Karácsony a Duna vizével próbált oltani. A hatalmas poén ebben az volt, hogy Karácsony a főváros védőangyalaként a Tisza ellen a Dunát vette elő. Jobb dolga nem volt neki sem.

Aki elég idős, talán emlékszik a Bolygó Kapitánya című rajzfilmre, ahol az elemek összeállva harcoltak a gonosz ellen, a föld-tűz-víz-levegő négyes egyesüléséből pedig Captain Planet, a Bolygó Kapitánya született meg. 2024-ben azonban nincs szükség az összes elemre, elég, ha egy-egy folyót nevezünk meg és kész is a recept a felkészült politikusok körében. Magyar Péternél biztosan, aki mindig az áradó Tiszával példálózik, amikor a gyanús körülmények között alapított pártjával büszkélkedik. De nem marad le tőle a Budapestet öt év alatt teljesen eladósító, folyamatosan siránkozó, másra mutogató és egyetlen önálló projektet sem intéző Karácsony Gergely sem, aki a cicaharcban a Tisza ellen segítségül hívta a Dunát.

Hirdetés

Az sem lenne gond azonban, ha Karácsony a játék helyett így szűk két héttel a választások előtt valami melót is letenne az asztalra, talán most már az is elég lenne, ha saját kézzel lekaszálná az egyik túlburjánzó gaztengert, ám ilyen hatalmas munka biztos megártana a főpolgármesternek. Figyelve az elemek harcát és a zsebkapitányokat, felmerül a kérdés:

Karácsony Gergely tényleg nyíltan meg van sértődve arra, hogy mások is el mernek indulni ellene a főpolgármesteri címért? Mert a világuralomra törő Magyar Péternek sértődötten felrótta, hogy fővárosi listát mer indítani ellene. Pedig ez az ő játszótere, itt másnak nincs helye, ezt értse meg végre mindenki!

Ha Karácsony csinálni akart volna valamit, nem nyomorította volna a fővárost öt év alatt, amikor a 214 milliárdos pluszból a dinamikusan növekvő bevételek ellenére vaskosan mínuszba vitte Budapestet. Nem szolgálta volna ki 2019 novembere óta Gyurcsány embereit, akiket komoly pozíciókba ültetett, nem beszélve a Városháza eladása körüli botrányról, az elbaltázott Lánchíd-projektról és a hozzá kapcsolódó számlagyárról, a viccnek is rossz kerékpársávokról, amiket ad hoc festettek fel ide-oda, zavarva ezzel mindenkit. Persze a méhlegelők, graffitifalak, darázsgarázsok és párakapuk Budapestjén a rend, tisztaság már nem erény, hanem üldözendő, fasiszta csökevény, a hajléktalanok és a drogosok pedig előrébb valók a budapesti polgároknál.

Hirdetés

De a Duna az legalább elmossa a Tiszát. Gratulálunk Magyar Péternek és Karácsony Gergelynek egyaránt!

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés
Hirdetés