Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Von der Leyen megpróbált barátságot kötni Melonival, visszafele sült el

Hirdetés

A Politico kajánul megállapítja, a bizottsági elnöknek nem jött be a cimborálás az olasz miniszterelnökkel.

Mindig is kockázatos játszma volt – olvassa az Európai Bizottság elnökének a fejére a tanulságokat énmegmondtam-cikkében a brüsszeli lap – egy évig udvarolni annak a Giorgia Meloninak!

Hirdetés

Nemrég ugyanis von der Leyen balközép koalíciós partnerei Brüsszelben azzal fenyegetőznek, hogy elkaszálják a második ciklusát, ha együttműködik a túlságosan is jobboldali Melonival; vagyis, mint a lap által megkérdezett szakértő rámutat, megpróbált hidat teremteni a markáns jobboldallal, eközben a balközép bírálatát vonta magára.

Időközben kettejük kapcsolata is megromlóban van; míg Meloni robbantani vagy legalábbis átformálni akarta az EP-t, Von der Leyen a hatalmi egyensúlyt igyekezett fenntartani. Ráadásul, mint a lap szakértője kifejti, a bizottsági elnöknek mindez a túlélésről szólt, míg Meloni „utána is miniszterelnök lesz”.

S valóban, kettejükben nem sok közös volt: Meloni markáns jobboldali kormánya a bevándorlás megfékezését tűzte ki célul, Von der Leyen teljesen más prioritásokkal dolgozott. Eleinte, írják, kifizetődő volt a barátság neki is, hiszen az Európai Néppárttól jobbra álló formációk súlya minden bizonnyal megnő a választások után, ezzel tartalékot képezhetett volna, ha a szocialista-liberális-néppárti koalíciónak nincs elég ereje visszarepíteni őt a bizottsági székbe,

Hirdetés

Meloni pedig az ECR-rel együtt bekerülne a mainstream pártok közé. Ráadásul addig is magasabb polcról tárgyalhatott a többi eurokratával.

Csak hát a szocialistáknak és a liberálisoknak nem tetszett a szövetség, minden EPP-ECR együttműködést gyanakodva, sőt fenyegetésekkel tarkítva figyeltek, és így jutottak el odáig, hogy közölték Von der Leyennel, ha együttműködik Melonival vagy az ECR-vel, megtorpedózzák a második ciklusát.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter maga is kerülte az elnökasszony társaságát, noha az Rómába látogatott májusban, s maga Meloni is kiosztotta a VDL mögött álló „természetellenes és kontraproduktív többséget”.

Hirdetés

Nyilván Meloninak is kötve van valamelyest a keze: ő meg Matteo Salvinitől kapja az ívet a VDL-lel való barátkozás miatt, ellenben nagyon örülne, ha Le Penék Identitás és Demokrácia (ID) frakciójával bútoroznának össze.

A cikk ezután hosszan lamentál, vajon Meloniék lesznek-e a királycsinálók, vagy már rég eldőlt minden azzal, hogy a francia-német motorhoz most a Tusk-féle lengyelek is csatlakoztak. Szerintük nem. Vagy de.

Forrás: Mandiner

Hirdetés

Hirdetés