És akkor négy hónap után megtudtuk, miért kapott kegyelmet K. Endre
Balog Zoltán kiállt az igazsággal a nyilvánosság elé. Ami bátor tett, csak kései.
Ez a nap is eljött: Martí Zoltán kiváló kérdéseinek köszönhetően megtudtuk, miért kapott kegyelmet K. Endre. Nincsenek többé tisztázatlan kérdések.
A Novák Katalin sikeres elnökségét derékba törő kegyelem gyökere pofonegyszerű:
Balog Zoltán ártatlannak tartotta K. Endrét, büntetését pedig aránytalannak, így kegyelmet kért neki Nováktól.
A volt köztársasági elnök eleget tett régi harcostársa kérésének, amely kérés volt, nem tanács. Pont. Ez a magyarázat, ez az igazság. Hogy erdélyi kastélyok érintettsége híján ez nem túl izgalmas, sőt, elégtelen magyarázat? Naná, hogy az – ezért is volt a lemondás a történet egyetlen lehetséges vége; ha elégséges magyarázat támasztotta volna alá a kegyelmet, az a lemondást szükségtelenné tette volna. Novák Katalin a döntő pillanatban nem fogta fel az ügy súlyosságát, s ezzel hibát vétett. Alkotmányjogit és politikait.
A hibát Balog Zoltán kérésére ő vétette, nem kérte más és nem is áldozta őt be senki.
Aki ismeri, tudja: tévedését belátja, lemondását nem kényszerűnek, hanem szükségesnek tartja, s az az ő döntése volt, nem másé. Aki meg nem ismeri, hiába ír ezzel ellentétes zagyvaságokat. Kuncogó vakbéllel megkockáztatom:
tán maga sem hiszi el, aki azt mondja, hogy Magyarország vezetőinek egyetlen reménye egy jó erdélyi nyaralásra gyermekotthoni dolgozók bírósági ügyeinek mikromenedzselése volna.
A miniszterelnök február 8-i első megnyilvánulásakor láthatóan nem az ügy részleteinek ismeretében nyilatkozott. Központi üzenetével – „pedofiloknak nincs kegyelem” – az országban forrongó morális felháborodásra reagált, nem az ő asztalát meg nem járt ügyre; a kitűnő ellenzéki kollégáink keltette viharban elsikkadt, mégis tény, hogy K. Endrét pedofíliával soha senki nem vádolta.
Hogy jogi értelemben mi volt a hiba, azt nem kell magyarázni: az elnöki kegyelmet az alkotmányozó méltányossági intézménynek, nem pedig negyedfokú bíróságnak teremtette.
Politikai értelemben viszont a hiba mibenlétére most derült fény: a kegyelmi kérvényt ismerők szemében a fák kitakarták az erdőt.
Aki Balog Zoltánhoz hasonlóan olvasta a kérvényt, annak a pedofil V. János és a kegyelmet kérő K. Endre két külön ember. Az ismer olyan részleteket, mint amit Balog meg is osztott: hogy K. Endre előtörténete a szomorú apropóra nézve kifejezetten bizalomgerjesztő – hisz ő volt az, aki V. János egyik korábbi helyettese ellen pedofíliagyanúval vizsgálatot kezdeményezett, melynek következtében el is ítélték. (Meglepő módon csak másfél év felfüggesztettre, míg a pedofíliával soha nem is vádolt K. Endre letöltendőt kapott; talán az ehhez hasonló részletek is közrejátszhattak abban, hogy Balog bizalma a bíróság K. Endrére vonatkozó ítéletében láthatóan nem volt erős.) A nyilvánosságot s pláne a Novákot ütő-verő sajtót ugyanakkor nem érdeklik a perirat efféle finomságai, a köz szemében K. Endre és V. János ügye megbonthatatlanul egy és ugyanaz. Nemhiába hangsúlyozza a Balog-interjúban Martí, hogy K. Endre őrülettel határos igazságkeresését nem lehet önmagában értelmezni, vagy kiemelni őt az ügyből.
És itt van az ügy rákfenéje: politikai értelemben megoldhatatlan feladat az, hogy K. Endrében a nyilvánosság ne V. Jánost, a fát és ne az erdőt lássa. Megoldhatatlan az, hogy mindazokhoz, akiket a kegyelmi botrány híre felháborított, eljusson a kérvény és a részletes perdokumentáció is, s ezekből ráadásul még mindenki azt a következtetést is vonja le, mint Balog Zoltán: hogy K. Endre ártatlan, ügye V. Jánosétól elválasztható. Aki az ügyet nyilvánosságra hozta, politikai értelemben szíven lőtte a köztársasági elnököt: ha Balog Zoltán február elején szenvedélyesen megérvelte volna, hogy miért tartja ártatlannak K. Endrét, az ügy – az arra ráröppenő kollégák segítségével – akkor is minimum súlyosan megosztó maradt volna, a jogi problémákról nem is beszélve.
A köztársasági elnök mélyen megosztó márpedig nem lehet. Vagy ha megosztó – hát köztársasági elnök nem lehet.
A politikai kockázat kezelhetetlenségéből és a bíróság felülbírálásából adódó súlyos alkotmányjogi problémát figyelembe véve ezt a kegyelmet hiba volt megadni akkor is, ha az államfő egyik legszorosabb politikai bizalmasa szentül hitt K. Endre ártatlanságában.
Minderről 2024 júniusában diskurálunk, négy hónappal a történtek után, mikor egy látványosan megtört Balog Zoltán kiáll az igazsággal a nyilvánosság elé. Ami bátor tett, csak kései.
Az az önvizsgálat és tépelődés, amivel Balog püspök úr a februárt töltötte, a lelki ember szemszögéből tökéletesen érthető:
minden imádságos lelkületű református, akit csak ismerek, ennél messze kisebb ügyekben is hosszan konzultál a Mindenhatóval. Csendben hallgat, vezetést vár, revelációt, a Seregek Urának világos iránymutatását.
Csakhogy a kegyelmi botrány nem Balog Zoltán és a Mindenható között zajlott, hanem a magyar politika rögvalóságában. A politikában pedig a tépelődésnek, mint azt a tizenkét éven át frontpolitikus Balog Zoltánnak volt is ideje megtanulni, nincs értéke.
A politikában egyenértékű ez a megúszással, a hárítással, a székbe kapaszkodással.
Ha nem annak szánják, akkor is. A politikában a „sokat gondolkodtam” azt jelenti: „nem kellene itt lennem, de hadd indokoljam meg azt, hogy mégis itt vagyok”. A politika világos, elvágólagos döntéseket igényel, az erdő látását a fáé helyett – vagy ha ez nem sikerül, hát felelősségvállalást. Novák Katalin és Varga Judit értették ezt; e vastörvény vezette őket a lemondásra. Balog Zoltán eleddig megengedte magának a lelki válasz luxusát egy súlyos politikai hibára. Máig. Mától viszont neki köszönhető, hogy tudjuk az igazat.
Forrás: Mandiner