Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Gyurcsány Poloskának: „köszönjél kezét csókolommal, jó?”

Hirdetés

„Személyében és erkölcsileg is alkalmatlan” – mondta Magyar Péterről az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. A szemkilövető azonban ennek ellenére kiemelte, ő a Tisza Párttal is együtt tudna működni, ha ők kijelentenék, hogy Orbán Viktorral elutasítják a közös munkát. 

Ha viszont egy párt más demokratikus erőkkel nem működik együtt az önkény leváltásában, az azt mutatja, hogy nem ért egyet a magyar demokráciával kapcsolatban – mondta.

Hirdetés

A DK elnöke a beszélgetés jelentős részében kiemelt figyelmet fordított arra, hogy megpróbálja aláásni a Tisza Párt tekintélyét.Rámutatott: a Tisza Párt alelnöke még egy minisztériumi osztályt sem vezetett, az ország harminc százaléka pedig rábízná a hazáját.

Ilyen alapon az anyám is csinálhatna filmeket, mert még ő sem csinált filmet, de már látott Várkonyi Zoltántól kiváló filmeket. Hát az a legfontosabb, hogy az legyen miniszterelnök, aki még nem volt az életben, akkor van itt még k…rva sok miniszterelnök – jegyezte meg.

Ezután Magyar Pétert megszólítva, hosszasan szembesítette múltjával, kikérve magának, hogy ő tehet az ellenzék letargikus helyzetéről:

Hirdetés

Nekem még egyszer nem mondják el, hogy én vagyok a hibás. Én? Amíg te fölvettél milliókat, én meg az ügyészség előtt voltam. Én? Amikor én tüntettem a rabszolgatörvény ellen te meg fölvettél milliókat és aláírtál túlárazott szerződéseket? Tudod mit, kolléga? Álljál sorba! Aztán hogyha kiderül, hogy fele annyit kockáztattál az életedből, mint mi, ha kiderül, hogy te fele annyit küzdöttél, mint mi, akkor majd szólhatsz.

Addig meg köszönjél kezét csókolommal, jó?! És érdektelen, hogy 30 százalékod van. 30 százaléka nagyon sok rohadék politikai tömörülésnek volt Európában a XX. században. Ezzel nem mész te sokra itt énvelem.Gyurcsány Ferenc hozzátette, ne egy „gázember” magyarázza meg neki, merre van az előre, aki nem mer megszólalni Oroszország ügyében, vagy legalábbis ne várja el tőle, hogy „az ocsmány hazugságait” elviselje.

A műsorban Bajnai Gordonba is beleszállt Gyurcsány Ferenc

Hirdetés

A DK elnökét többek között a saját politikai felelősségéről is faggatta a műsorvezető, így szó esett a korábbi, baloldali kormányzás időszakáról is.

Gyurcsány Ferenc ekkor azzal állt elő, hogy még soha senki nem vitatta meg, milyen felelőssége van Bajnai Gordonnak abban, hogy 2010-ben a Fidesz kétharmados győzelmet aratott.Hozzátette, hogy erre a kérdésre néhány hónap múlva még visszatér, most azonban nem fejtette ki, hogy mire gondol konkrétan. Az azonban egyértelmű, hogy ezzel éles kritikát fogalmazott meg a legutóbbi baloldali miniszterelnökkel szemben.

Bajnai miniszterelnökként 2009–2010-ben brutális megszorító csomaggal állt elő, amely családok százezreinek okozott szinte elviselhetetlen terheket, miközben sorra dőltek be a devizaalapú hitelszerződések a forint folyamatos leértékelése miatt egekbe szökött törlesztőrészletek miatt.

Hirdetés

VH

Hirdetés