Jól megszankcionálta az EU az orosz gázt: nem behozni tilos, hanem kivinni
Egyre nehezebb úgy tenni, mintha értelme volna a szankciós tébolynak.
A bögyömben van egy igen nagy hazugság. Hetyke kivagyisággal szokták előadni, azzal felvezetve, hogy „na mi van, mégsem fagytak meg a németek?”, és tartalmát tekintve nagyjából arról szól: Európa sikeresen levált az orosz gázról, a szankciók minket nem bántanak, Putylernek meg coki.
Meglehetősen utálatos hazugság ez; az orosznak címkézett vezetékes gázról ugyan levált rajtunk kívül szinte mindenki (Szlovákia, Ausztria nem), de a sokkal drágábban behozható orosz cseppfolyós gáz importját meg épphogy növelni sikerült az elmúlt évben nem kevés helyen, például Spanyolországban és Belgiumban, akiket az oroszpártiság bűzös vádja természetesen sosem ér. S ez nem valamiféle, 2023 egyes hónapjaira érvényes rendkívüli gázrobbanás, nem átmeneti szükségmegoldás, hanem maga a nagybetűs trendencia. Addig-addig sikerült az orosz LNG-importot növelni, míg aztán idén májusban, a betárolási időszak kellős közepén a korábban piacvezető Egyesült Államok helyett már Oroszország nem lett az Európai Unió legnagyobb cseppfolyósgáz-beszállítója.
Azaz: nem a putyini vérgázt sikerült leváltani valami demokratikusabb szénhidrogénre, hanem az olcsó orosz gázt drága orosz gázra.
Neve szégyen, neve átok: ezzé lett a leválástok.
S az orosz gázról való „leválás” eme kolosszális hazugságára reflektál az Európai Unió szám szerint tizennegyedik szankciós csomagja: érzékelvén, hogy a csőből kidobott oroszok tankerhajón jöttek vissza, az európai külügyminiszterek fogták magukat, és kezdtek valamit az orosz LNG problémájával. Lépéseket tettek, döntéseket hoztak, intézkedéseket foganatosítottak, mint az a Putyin Halódó, mégis Súlyosan Veszélyes Oroszországával Szembenálló Erős Európától elvárható.
Meghozatalra kerülődítették tehát az LNG-szankciót, melynek értelmében mostantól tilos az EU területén reexport céljából átfejteni orosz cseppfolyós földgázt, és Oroszországban épülő új LNG-projektek kivitelezésében sem vehetnek részt európai cégek. Jól értették: az orosz LNG-t nem behozni tilos, hanem kivinni; emellett eltiltották az európai cégeket mindentől – legyen az gázkereskedelem vagy alkatrészexport –, amiből az orosz LNG-biznisz kapcsán profitjuk lehet.
De a biznisz maga változatlan. Európai profit megy a levesbe, Putyin profitja érintetlen maradt.
Az európai külügyminiszterek e salamoni döntését Szijjártó Péter nyilván kaján távolságtartással figyelte. Nekünk e pályán lovunk nincsen – tengerpart híján mi orosz LNG-t nem veszünk, nem fejtünk át és nem is reexportálunk, csináljanak hát az érintettek, amit akarnak, kár erre áldozni csekélyke politikai tőkénkből bármit is. De egyre nehezebb úgy tenni, mintha értelme volna a szankciós tébolynak. Persze, szenvedjen csak minél több oligarcha személyi szankciók alatt – de ezen túl lehetetlen nem észrevenni: ha belegebedünk, sem tudunk úgy szankcionálni, hogy az Oroszország hadviselési képességét érdemben befolyásolja.
Huszadik századi módon, töltényről töltényre zajlik a tüzérségek harca, itt-ott megfűszerezve modern ínyencségekkel, halnak kínhalált ukránok és oroszok, s a történelem nagy fokhagymaprése évről évre nagyobb részt zúz be a legnagyobb kelet-európai ország demográfiájából, gazdaságából, jövőjéből. A valóságban a háború már rég nem szól másról, mint hogy a Nyugat új Dél-Vietnámot csinál magának egy fantom ellen védekezésül.
Amely fantomról – az „orosz veszélyről” – ugyanúgy derül majd ki, mint Vietnámban: tárgyalással pacifikálható, ha valaha létezett egyáltalán.
Ez a valóság. Mi meg itt az álomvilágban az LNG-reexport tilalmán ügyködünk, megálljt parancsolunk a Siemens-turbináknak, és gondunk van arra is, hogy az amúgy is kitiltott orosz kamionsofőr egészen addig ne vehessen dízelt bankkártyával Osnabrück-alsón, amíg a szankcióink kikerülésére tökéletesen alkalmas grúz rendszámát és üzbég MasterCardját ki nem váltja.
Kemény morális kiállást színlelünk, és úgy teszünk, mintha a szankcióktól sújtott Putyin nehéztüzérségét tényleg kannibalizált porszívókból gyártaná. S a magyarokon kívül mintha senki nem érezné: amit művelünk, szánalmas pótcselekvés. A szankciós rezsim totális bukása.
Két év és négy hónap után a szankciós mérleg: orosz gáz jön, orosz fegyverek ropognak, európai gazdaság a világon egyedüliként stagnál – gyere, komám, magyarázd el, miért, ha nem ezért –, Ukrajna pedig megint nincs kisegítve.
Nincs a világon erkölcstelenebb a mutatóujjként feltartott morálnál.
Forrás: Kohán Mátyás – Mandiner