Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Kunhalmi Ágnes: A Tisza párt miatt egymillió szavazót veszítettünk

Hirdetés

A bukott MSZP-társelnök szerint tizenöt nap alatt veszítettek el egymillió szavazót.

Magyar Péter először a liberális, majd már a baloldali értékrendű szavazók jóval több mint felét is magához vonzotta

– nyilatkozta Kunhalmi Ágnes. Az MSZP frissen lemondott társelnöke elismerte el, hogy a Tisza Párt elszipkázta a baloldali szavazók jelentős részét, Magyar Péter a többi balos párt kárára építette fel a sajátját, ami szerinte az ellenzéki pártok egymással vívott háziversenyének a következménye, csakúgy, mint a baloldal rossz választási eredménye.

Hirdetés

Hiába javasolta az MSZP évek óta, hogy ne egymással, hanem Orbán ellen harcoljunk. Csak idő kérdése volt, hogy megjelenik egy új szereplő. Ez lett most Magyar Péter és a Tisza Párt. […] Tudtam, hogy következménye lesz a háziversenynek, csak azt nem, hogy ez milyen mértékű és mikorra következik be – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, hozzátéve, hogy minden rettentő gyorsan történt.

Szerinte a kampány végén, tizenöt-húsz nap alatt fordult el körülbelül egymillió szavazó a hárompárti szövetségtől is.

Az összefogást, a baloldali együttműködést mindig is szorgalmazó MSZP-s politikus saját hibájának leginkább azt tartja, hogy az együttműködés fontosságáról nem tudta meggyőzni a partnereit, akik azonban nem is mutattak nyitottságot. Azt is hozzátette, hogy a március 28-án bejelentett DK–MSZP–Párbeszéd – Zöldek-szövetség már elkésett volt.

Hirdetés

Ha ez korábban létrejön, az újonnan megjelenő Tisza Párt valószínűleg nem tudott volna annyi baloldali választót magához vonzani. Összességében úgy látom, hogy az egymással vívott háziverseny már Magyar Péter megjelenése előtt elkezdte lerombolni az ellenzéki szavazók bizalmát – vélekedett Kunhalmi, aki szerint a Tisza Párt sikerét elsősorban az ellenzéki pártok marakodása, egyúttal Magyar Péter új szereplőként való fellépése táplálta.

Hozzátette, Magyar „nem fogalmazott meg ugyan új kritikákat a NER-rel szemben, programelemeit az ellenzéki pártok már régóta képviselték, a választók szemében azonban hitelesnek tűnt amiatt is, hogy a NER-ből érkezett és közvetlenül érzékelte az ottani visszaéléseket”.

Most derülhet ki, meg tudja-e őrizni eddigi lendületét a Tisza Párt – bölcselkedett Kunhalmi Ágnes.

Hirdetés

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés