Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Magyar Pèter ismét lebukott

Hirdetés

Cáfolta a Tisza Párt alelnökének állítását egy MCC-s diák.

Magyar Péter MCC-s diákokkal fotózkodott június 17-én a repülőtéren, majd a képet politikai lájkvadászatra használta fel. Bejegyzése után azonban a diákok tőrbe csalva érezhették magukat, és többen kommenteltek is a poszt alá.

Hirdetés

A fényképes bejegyzéséhez Magyar Péter azt írta, hogy az „MCC-s diákok szerint árad a Tisza”, ám mint később kiderült, ilyen politikai kiállásról szó sem volt abban a néhány percben, amikor összefutottak a reptéren.

Az MCC-ben nincs politikai állásfoglalás és nem kritérium semmilyen körülmények között – írta Magyar Péter bejegyzéséhez egy diák, hangsúlyozva:

Mi nem mondtuk azt, amit állítasz. Ebben a posztban leírt szavak a te gondolataid, amit a mi nevünkben beleegyezésünk nélkül megosztottál közösségi oldaladon.

Hirdetés

Megértem, hogy az, hogy mi meghallgatjuk a másik oldalt is és nyitottak vagyunk a világban lévő kommunikációra, egy jó politikai fogás, de ennek a kiforgatása már túlmegy egy határon – jelezte a diák.

Azóta az is kiderült, hogy hozzászólása után a képen lévő egyik diák Facebook-oldalát felfüggesztették, mivel annyi feljelentés érkezett a Tisza Párt vezetőjének híveitől.

Mi, MCC-s diákok NEM a néppárti gyűlésre utaztunk, ahogyan azt Magyar Péter posztja és a baloldali sajtó állítja, hanem tanulmányi céllal, európai uniós intézmények kapcsán – derült ki a hozzászólásból.

Hirdetés

Nem egyeztünk bele, hogy ebből a „váratlan találkozásból” Facebook-bejegyzés készüljön a körülmények súlyos eltorzításával.

Sajnos ma számunkra is bebizonyosodott, hogy MP bárkit felhasznál politikai célja érdekében. Mindenki azt látja, milyennek mutatja magát, s csak kevesen értik, milyen valójában – írta a diák.

Ebből az látszik, hogy Magyar Péternek csak addig voltak jók az MCC-s diákok, amíg fényképet készíthetett velük. Ha már kritikus véleményt is írnak, akkor törlik a kommentjüket és felnyomják őket annál a Facebooknál, amelynek alkalmazottja egyébként a párt EP-képviselője.

Hirdetés

A diák a Mandinernek elmondta, hogy korlátozták az oldalát, mert megsértette a közösségi irányelveket, majd pár napra rá feloldották ezt a korlátozást, visszakapta a profilját az összes korábbi bejegyzésével, kommentekkel, reakciókkal, de érdekes módon a Magyar Péter posztja alatt lévő hozzászólása továbbra sem látható.

A diák azért is biztos benne, hogy a Magyar Péter oldalára írt kommentje miatt korlátozták, mert május eleje óta ez volt az egyetlen hozzászólás, amit a Facebookra írt.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés