Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Megszólalt Gréczy: nem kevesebb, hanem több Gyurcsány Ferencre van

Hirdetés

Hosszú Facebook-posztban vette védelmébe Gréczy Zsolt, a DK „verőembere” Gyurcsány Ferencet, akire állítása szerint sokan dühösek, mert a pártelnök nem mondott le a június 9-i európai és önkormányzati választások után.

Az egyedül szexbotrányba keveredett politikus bejegyzésben azt írja, hogy a Tisza Párt hívei ellenzéki egypártrendszert szeretnének és eltörölnék az egyetlen nem jobboldali erőt. A DK országgyűlési képviselője szerint egy influenszer félremagyarázta, illetve meghamisította Gyurcsány szavait, aki a választások után két héttel egy Facebook-videóban jelentette be, hogy az elnökséggel együtt a posztján marad.

A célzás Pottyondy Edinára vonatkozhatott, hiszen a bejegyzés későbbi részében Gréczy felidézte, hogy az illető korábban a Momentum elnökségi tagja és elnöki tanácsadója volt. Pottyondy legutóbb ebben a videóban foglalkozott Gyurcsánnyal.

Hirdetés

Gréczy odaszúrt az MSZP korábbi vezetőjének is, mert az szerinte azt mondta, hogy Magyart hagyni kell jobbközépről nyerni mondván, majd megfogja a néppárt. Ezzel valószínűleg Lendvai Ildikóra célzott, aki június 25-én a Telex műsorának vendége volt, ahol kijelentette, a baloldal jövője múlik azon, hogy Gyurcsány marad-e.

A rejszführer szerint Gyurcsány Ferenc korábbi alkalmazottjai, tanácsadói, miniszterei, államtitkárai osztják az észt, miközben pályafutásuk csúcsa volt, amikor az ő kormányában, az ő kormányának dolgoztak. Bejegyzését a további teendők összegzésével zárta, amikor azt írta:

„A baloldalt vissza kell erősíteni, és ehhez nem kevesebb, hanem több Gyurcsány Ferencre van szükség. Arra az emberre, aki legutóbb legyőzte Orbánt. Rajta kívül mindenki vesztett. Ideje megkeresni a győztes receptet. Más idők járnak, tudom, de a cél nem lehet kevesebb.”

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés