Találós kérdés: „Magyarországon összeomlott, Ukrajnában viszont sokat fejlődött – mi az?”
Hát a jogállamiság, butus! És ez nem vicc. Ez a brüsszeli valóság.
Charles Michel szerint Ukrajna sokat fejlődött a jogállamiság és a demokrácia területén,
Zelenszkij már uniós tagságról beszél, a héten pedig elindultak a csatlakozási tárgyalások – és ez nem egy rossz vicc csupán! Ez a brüsszeli politikai valóság.
Mindeközben – ugyanarra a jogállamiságra hivatkozva – Magyarországot több éve egzecíroztatják a gyermekvédelmi törvény okán, legutóbb pénzbüntetéssel sújtották az illegális migráció elleni küzdelem miatt, de a véresebb szájú brüsszeli bürokraták a szavazati jogunkat is elvennék.
Mert a külföldről irányított hazai ellenzék, az európai baloldal és az annak megfelelni akaró „jobbközép” szerint Magyarország már nem jogállam. Ezzel szemben Ukrajna az… legalábbis egyre inkább azzá válik.
Abszurd, tótágasra állított világ ez!
A kárpátaljai magyarok kapják vissza a jogaikat!
Félreértés ne essék! Tényleg jó lenne – és a kárpátaljai magyarokra is gondoljunk ilyenkor! –, ha Ukrajna teljesítené az elvárásokat. A mi szempontunkból leginkább azt a tizenegy pontot, amit
Szijjártó Péter a látogatásakor feltételül szabott.
A magyar kisebbség kapja vissza a 2015 előtti jogokat, köztük az iskolai jogállást, a magyar nyelven tett érettségi lehetőségét, a magyar nyelv használatát a kultúra, a felsőoktatás területén!
Azután elkezdhetünk beszélgetni a továbbiakról.
Mert az, hogy Olha Stefanishyna miniszterelnök-helyettes ígéretet tett arra, hogy Ukrajna az EU-csatlakozás keretében „teljes mértékben teljesíti a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos magyar követelést”, jól hangzik ugyan, de lássuk be, ez még nem a valóság!
Ukrajna mint jogállam?
Charles Michel szerint Ukrajna sokat fejlődött a jogállamiság és a demokrácia területén. Lehetséges… de mit jelent az, hogy „fejlődött”? Csak néhány költői kérdés jut hirtelen eszünkbe.
Milyen jogállam az, ahol ellenzéki pártokat tiltanak be?
Ahol Zelenszkij elnöki rendeletekkel zárat be kormánykritikus sajtóorgánumokat? Ahol kényszersorozások folynak? Ahol egyetemistákat kényszerítenek katonai szolgálatra? Ahol kazettás bombákat vetnek be…
Ahol nem engedik a Pride felvonulást – ha már a mi esetünkben szerintük probléma van az LMBTQ-jogokkal. Na jó, ezt tényleg ne várjuk el most!
Értjük, hogy Ukrajna támadás alatt áll, hogy háború van, ami különleges jogrendet kíván, de akkor ne beszéljünk zöldségeket az ukrán demokráciáról!
Nem is beszélve arról a rendszerszintű korrupcióról, amit az egyébként „demokrata élharcos” Jean-Claude Juncker is szóvá tett nem olyan rég.
Először is békére van szükség!
Tehát szívből drukkolunk a jogállamiságnak és a demokráciának; s igen, tudjuk, hogy nagy biztonság lenne a kárpátaljai magyaroknak is az uniós tagság, de azért akad még „némi” tennivaló. És van egy nulladik lépés, amit azért nem ártana észben tartani:
békét kell kötni, mert háborúban minden más elvárás másodlagos.
A békéhez viszont az (egyelőre) álszent uniós elit is szükséges, meg persze az azt befolyásoló Egyesült Államok. A mostani, Joe Biden által vezetett Amerika.
Mert annál nagyobb képmutatás nincs, mint amikor az uniós politikusok fejlődő demokráciáról beszélnek, csatlakozási tárgyalásokkal hitegetnek (vagy éppen manipulálnak), miközben a fegyverszállítással és russzofóbiával – Amerika parancsára – eszkalálják ezt a borzalmas háborút.
És ha már jogállamiságról beszélünk, akkor ajánlatos lenne Magyarországot is bevenni a képletbe.
Mert az a kettős mérce minősített esete, mikor az „ukrán jogállamiságot” agyondicsérik, miközben ellenünk – ugyanazt a fogalmat – politikai bunkósbotként használják.
De hát mi is ez a jogállamiság?
Rágják a fogalmat, mint a gittet
Pép, amivel az üveget beragasztják a falba. Ragacs, amely mára különös színekben pompázik, és furcsa szagokat áraszt. Az unió bürokratái kikaparták és jó ideje rágják már… Brüsszelben úgy csámcsognak a jogállamiság fogalmán, mint Nemecsek Ernőék Rácz tanár úr óráján, habár utóbbiak a megrovás ellenére senkinek nem ártottak vele.
Problémák helyett álproblémák, valóság megértése helyett utópiák gyártása, cselekvési tervek hiányában szemantikai viták lefolytatása – ez lett ma az unió.
Jogállamiság. Fogalom, amely az unió bürokráciáját, a liberális hegemóniát építő és védelmező elitista csoportokat, az ezeknek megfelelni akaró baloldaliakat és az előbbiek előtt meghajoló gerinctelen „konzervatívokat” ragasztja egybe Európa-szerte. Fogalom,
amely politikai bunkósbottá vált, amivel kergetni lehet a szuverenista, nemzeti, konzervatív, patrióta, urambocsá’: kereszténydemokrata politikai csoportokat.
Leginkább kormányokat.
Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című örökbecsű regényének egyik kulcsjelenete dereng fel. Lapozzuk csak fel!
„Rácz tanár úr rágyújtott egy szivarra, s a füstöt a levegőbe fújta.
– Hát menjünk szép sorjában – mondta. – Először is mondd meg nekem, mi az a gitt?
Felelet helyett Weisz kivett a zsebéből egy hatalmas gittet, és letette az asztalra. Egy ideig nézte, aztán olyan halkan, hogy alig lehetett hallani, kijelentette:
– Ez a gitt.
– És mi ez? – kérdezte a tanár.
– Ez egy olyan pép, amivel az üvegesek az üveget beragasztják a fába. Az üveges bekeni oda, és az ember a körmével kikaparja az ablakból.
– És ezt te kapartad ki?
– Nem, kérem. Ez az egyleti gitt.”
A szikár fogalom
A jogállamiság röviden a közhatalom jognak való alávetettségét jelenti. Azt, hogy egy ország területén (állam) a közhatalmat az írott jogszabályok tartalmának megfelelően, illetve a jogszabályokban meghatározott eljárás rendjében és keretei között, az arra (alkotmányosan és demokratikus úton) feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják. Továbbá jelenti a hatalommegosztás klasszikus elvét (törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató).
A joguralom (rule of law) pedig azt fejezi ki, hogy a hatalommal felruházott emberek és intézmények sem állnak a jog felett.
A jogállamiság fogalmába még – a demokrácia minőségi elvárásai szerint – beletartozik a közhatalmat ellenőrző intézmények szabad működése, a sajtószabadság, valamint úgy általában az alapvető szabadságjogok. Végül pedig természetesen az is, hogy a törvények előtt minden ember egyenlő.
Milyen furcsa, hogy mindezek ellenére mást jelent a jogállamiság Magyarország, és megint mást Ukrajna esetében.
A politikai töltelék
A jogállamiság fogalma az elmúlt évtizedekben politikai gellert kapott. A liberális (posztliberális) kulturális és politikai hegemónia lépésről lépésre beleszuszakolt olyan elvárásokat, amelyek már csak azért sem lehetnek kötelező érvényűek, mert politikai vita van róluk.
A jogállamiság fogalmának a liberális politikai töltelék miatt ma már hiányzik az objektív definíciója, helyette használatban van egy olyan politikai olvasat, amelyről szemantikai vita folyik Európa-szerte.
Ez az olvasat pedig olyan ideológiai válaszokat tartalmaz, amelyek nem „kompatibilisek” egy sikeres nemzeti alapokon működő kormány létével. Pontosabban az,
amit egy szuverenista kormány képvisel, ellentétes a jogállamisággal – szerintük.
Az uniós bürokraták véleményét elfogadva így a jogállamisággal ellentétes lesz a család klasszikus fogalmának alkotmányos védelme, hisz az sérti a szexuális másság kisebbségét, „támadja” az LMBTQ-csoportokat. Továbbá a nemzeti szuverenitásért való cselekvés is veszélyezteti a jogállamiságot, mert szerintük az szemben áll az internacionalista Európa utópiájával, és beleütközik a multikulturális és persze a „nyitott társadalom” eszményébe.
A jogállamiság – miután politikai értékekkel feltölti a liberális, vagy a liberálisoknak megfelelni akaró baloldal – hatékony eszközzé vált a politikai csatározásokban.
A jogállamiság most (ismét) szélesebb körben és minden tagország esetében megkérdőjelezett volta, illetve minősége – túl a szemantikai vitán – a valóság próbája elé fog kerülni. Izgalmas valóságértelmezések előtt állunk tehát.
Csak előbb legyen végre béke!
Mert addig minden ilyen politikai diskurzus üres szócséplés csupán.
Forrás: Mandiner