Pár napja kemény kritikát kapott az amerikai Abrams harckocsi az ukrán katonáktól; most megjelent a CNN-en egy riport, melyben a nyilatkozó ukrán katonák kapnak kritikát egy volt amerikai tábornoktól.


Abrams harckocsi Moszkvában – de nem úgy, ahogy a kijevi ripacs szeretné (fotó: Sefa Karacan / Anadolu / Getty Images)

– Ezek a dolgok, amiről beszélnek, a kondenzáció és a kezelőfelület, ez teljes baromság – mondta Mark Hertling nyugalmazott amerikai tábornok a hírcsatornának.

Hirdetés

Hozzátette: az Abrams harckocsik arra lettek kitalálva, hogy Európában harcoljanak, szovjet harckocsik ellen, most pont ezt teszik.

Arra is kitért, hogy szerinte nem igaz, amit az ukránok állítottak a harckocsi tűzerejéről: biztos, hogy nem 17 lövés kell egy házba, hogy az összeomoljon.

– Egész életemben harckocsizó voltam, lőttem ezekkel a járművekkel, szóval ez a személyzet vagy nem választotta meg a megfelelő fegyverrendszert, vagy rosszul tartották karban a járművüket – mondta a nyugalmazott tábornok.

Hirdetés

Hertling 30 évet töltött katonaként, nagyrészt harckocsizóként. Európában is szolgált, és elmondása szerint egyetlen olyan hibával sem találkozott, amelyet az ukrán katonák felsoroltak. A tábornok szerint az ukrán harckocsizók csak azért panaszkodtak, mert lerobbant a tankjuk, emiatt pedig csalódást keltett a technikai eszköz teljesítménye.

Hozzátette ugyanakkor:

Az Abrams nem a legjobb harckocsi, amit odaadhattunk az ukránoknak, mivel nagyon magasan képzett legénység és rengeteg karbantartás kell hozzá. De Ukrajna újra és újra kérte ezeket a járműveket, holott pontosan tudták, hogy magas karbantartási igénnyel társul az üzemeltetésük.

Hirdetés

(CNN – Portfólió, videó itt)