Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Az FBI igazgatója úgy véli, hogy Trumpot nem is lövedék találta el

Hirdetés

Az FBI igazgatója a kongresszusi meghallgatása során megkérdőjelezte, hogy valóban a merénylő golyója találta-e el Donald Trumpot a pennsylvaniai politikai nagygyűlésen ellene elkövetett támadás során – írja tudósításában a Daily Mail.

Christopher Wray szerint kérdéses, hogy lövedék vagy valamilyen szilánk találta-e el Trump fülét.

Hirdetés

„Jelenleg nem tudom megerősíteni, hogy a feltételezések szerint a volt elnököt megsebző golyó hol csapódott be” – mondta az igazgató.
Wray elismerte, hogy súlyos mulasztások történtek a rendezvény biztosítása során, többek között azzal a kapcsolatban, hogy volt ott a titkosszolgálat embere az előzetesen veszélyesnek ítélt tetőn, és miért engedték felmenni Trumpot a színpadra, miután tudomást szereztek a fenyegetésről.

Donald Trump a republikánus országos jelölőgyűlésen elmondott beszédében részletesen beszámolt a lövés pillanatáról, és az utána következő másodpercekről.

„Amikor a földre kerültem, a golyók továbbra is a fejem fölött jöttek, és hallani lehetett őket” – mondta a volt elnök.
Az FBI igazgatója utalt arra, hogy a merénylet utáni első jelentések azt feltételezték, hogy Trumpot egy szilánkokra tört üvegdarab sebezhette meg, amikor egy golyó eltalálta a súgógépet.

Hirdetés

A helyszíni felvételek elemzése azonban azt mutatta, hogy a támadás után mindkét súgógép üvegképernyője sértetlen volt. Arra azonban Christopher Wray nem adott választ, hogy milyen más szilánkdarab okozhatta még a sérülést Donald Trump fülén.

Az FBI hivatalosan belföldi terrorcselekményként vizsgálja a lövöldözést, azonban közel két héttel a merényletkísérlet után sem adott választ arra, milyen motívumból cselekedhetett a 20 éves Thomas Matthew Crooks.

A merénylő egy héttel a támadás előtt az interneten azt kutatta, hogyan és milyen távolságból lőtt Dallasban Kennedy elnökre Lee Harvey Oswald.

Hirdetés

Mint arról beszámoltunk, a titkosszolgálat igazgatóját szintén meghallgatta a kongresszusi szakbizottság, és ezt követően Kimberly Cheatle lemondott posztjáról a Trump elleni merényletkísérlet során elkövetett súlyos biztonsági mulasztások miatt.

Forrás: atv.hu

Hirdetés

Hirdetés