Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Biden visszalép az amerikai elnökjelöltségtől

Hirdetés

Vasárnap az X-en közzétett közleményében jelentette be Joe Biden amerikai elnök, hogy visszalép a jelöltségtől, nem indul az elnökválasztáson. Ebben azt írta, hogy az szolgálja leginkább a Demokrata Párt és az Egyesült Államok érdekeit, ha visszalép. Ezután kizárólag arra kíván koncentrálni, hogy teljesítse elnöki kötelességeit a hátralévő időben. Azt ígérte, hogy a nemzethez intézett beszédében később további részleteket fog elárulni döntésével kapcsolatban.

Az amerikai Axios hírportál csütörtökön azt pedzegette, hogy Biden akár már a hétvégén lemondhat. Az utóbbi időben színfalak mögött helyeztek hatalmas nyomást az elnökre saját párttársai, köztük olyan vezető személyiségek, mint Chuck Schumer szenátusi elnök vagy Nancy Pelosi volt házelnök.

Hirdetés

A demokrata politikusok szerint Biden esélytelen a győzelemre Donald Trumppal szemben, az ország érdekében így más jelöltnek kell megmérkőznie a volt amerikai elnökkel.

Bár Biden fölényesen megnyerte pártjának előválasztását tavasszal, július közepére elfogyott a levegő körülötte. A fordulat a június végi televíziós elnökjelölti vita után jött el, amin Biden katasztrofálisan szerepelt. A 81 éves politikus gyakran elvesztette beszédének fonalát, sokat dadogott, és nem tudta befejezni az elkezdett mondatait.

A vitát követően a demokrata elit elkezdett pánikolni, a híresen liberális beállítottságú New York Times például szerkesztőségi állásfoglalásban kérte az elnököt, hogy lépjen vissza. Bár eleinte úgy tűnt, Bidennek sikerül úrrá lennie a pártlázadáson, idővel egyre több demokrata képviselő követelte nyilvánosan a visszalépését, ezzel párhuzamosan pedig a párt nagyobb donorai azzal kezdtek el fenyegetőzni, hogy elzárják a pénzcsapot, ha Biden marad a jelölt.

Hirdetés

A héten egy interjúban Biden azt mondta, elgondolkodna a visszalépésen, ha kiderülne, hogy valamilyen egészségügyi problémája van. Pár órával később lett nyivános az elnök koronavírus-diagnózisa, ami miatt beszüntette kampányeseményeit, és visszavonult Delaware állambeli otthonába. Az izolációja alatt röppentek fel a hírek, miszerint az ettől eddig mereven elzárkózó elnök komolyan fontolgatja a visszalépést.

Az nem volt egyértelmű, vajon beáll alelnöke, Kamala Harris mögé, vagy egy nyílt jelöltállító gyűlés (open convention) mellett teszi le a voksát. Utóbbi esetben a Demokrata Párt más politikusai is megmérkőzhetnek az elnökjelöltségért, amiről végső soron a jelöltállításért felelős delegáltak fognak dönteni.

Utoljára Lyndon Johnson lépett vissza az újraválasztását célzó folyamatból 1968-ban.

Hirdetés

Hirdetés